Elhunyt Peter Max, akinek pszichedelikus festményei meghatározták a hatvanas éveket
88 éves korában elhunyt Peter Max, aki pszichedelikus Pop Art stílusával meghatározta az 1960-as évek ellenkultúráját, és munkáival egy több millió dolláros kereskedelmi birodalmat épített fel. „Olyan művészetet hozok létre, amit az emberek meg tudnak fizetni” – nyilatkozta egykor. „És ez boldoggá teszi őket.”
Peter Max, akinek vibráló, neonfényű (Day-Glo) festményei a 1960-as évek „Flower Power” korszakának jelképévé váltak, szeptember 18-án, nyolcvannyolc éves korában hunyt el egy New York-i kórházban. Ezt megelőzően Alzheimer-kórral összefüggő demenciában szenvedett. Halálhírét fia, Adam Max, valamint a Park West Gallery is megerősítette.
Max termékeny festő és egyben dörzsölt üzletember is volt. Karrierje során több ezer olyan élénk, kaleidoszkópszerű alkotást ontott magából, amelyeket csillagok, bolygók, szivárványok és űrhajók népesítettek be. Ezzel az ellenkultúra egyik alakjából valódi fősodorbeli jelenséggé vált. Népszerűsége csúcsán munkái a óriásrepülőktől kezdve a postabélyegekig mindenhol megtalálhatók voltak. Tartós kereskedelmi sikere és a legkülönbözőbb piacokon való tömeges jelenléte miatt azonban mindvégig ellentmondásos maradt a képzőművészeti elit szemében.
„A mi korunkban, ha egy művész nem látható a médiában, akkor nem is létezik” – nyilatkozta Max a New York Times-nak 2001-ben. „Az a hit, hogy egy művész nem tiszta, ha pénzt keres, teljesen hibás. Miért kellene bocsánatot kérnem? Olyan művészetet hozok létre, amit az emberek megengedhetnek maguknak. Ez pedig boldoggá teszi őket.”
Peter Max Finkelstein 1937. október 19-én született Berlinben. Édesapja egy import-export vállalkozást vezetett, édesanyja pedig egykori divattervező volt. Ahogy a náci hatalomátvétel egyre jobban rányomta a bélyegét az országra, a család Sanghajba menekült. Az ifjú Petert teljesen elvarázsolták a közeli buddhista kolostor élénk színei, emellett pedig megkedvelte az amerikai képregényeket is. A kínai városban eltöltött évtized után a Finkelstein család ismét költözött: az izraeli Haifába mentek, ahol Peter festészetet és csillagászatot tanult.
1953-ban a család megérkezett az Egyesült Államokba, és Brooklynban telepedett le. A középiskola elvégzése után Peter a folyó túloldalán lévő Art Students League-be iratkozott be, ahol a realizmus és az absztrakció kipróbálása után végül a kereskedelmi grafikára összpontosított. Vezetéknevét elhagyva partnere oldalán grafikusi céget alapított. A vállalkozás szinte azonnal sikeres lett: tucatnyi díjat gyűjtött be, és neves kiadóktól, valamint lemezkiadóktól kapott megbízásokat.
Az 1960-as évek közepére Max belefáradt a mindennapi hajszába, és elhagyta a céget, hogy a festészetre és a rajzolásra koncentráljon. A kereskedelmi munkáktól való kétéves eltávolodása személyes átalakulást hozott számára: lemondott az illegális szerekről és az alkoholról a jóga és a vegetáriánus életmód javára, ami új ötletek tömegét szülte. Helyi vállalkozásoknak kezdett plakátokat készíteni; a vibráló színek, a örvénylő galaxisok és a bódító vonalvezetés azonnal felkeltették a fiatalok figyelmét, Max pedig hamarosan milliós példányszámban nyomtatta posztereit. A 2 dolláros árcédula garantálta, hogy munkái ott lógjanak az ország fiatal és menő generációjának minden hálószobájában.
Max olyan stúdiót hozott létre, amely fénykorában egy manhattani irodaház öt emeletét foglalta el. Számos szervezetnek készített munkákat – köztük a Békehadtestnek (Peace Corps), az ENSZ-nek, a General Electricnek és a Van Heusen-nek –, miközben rocksztárokkal és filmsztárokkal töltötte az idejét.
A karizmatikus és szinte mindenhol jelen lévő művész szándékosan és akaratlanul is otthagyta a bélyegét a ’60-as éveken: a Central Park-i gyülekezésre buzdító, 1967-es plakátján a „Be In Central Park on March 31” felirat első két szavát külön sorba helyezte, ami azonnal elindította a „be-in” kifejezés főnévként való elterjedését. Élénk, pszichedelikus stílusa a beszámolók szerint komoly hatással volt a Beatles 1968-as Sárga tengeralattjáró (Yellow Submarine) című filmjére is.
Max megállíthatatlannak tűnő emelkedése a popkultúra legfelsőbb köreibe is elért: 1968-ban újratervezte Johnny Carson Tonight Show-jának díszletét, a következő évben pedig a Life magazin címlapjára került, ahol a fotója mellett a „Egy nagyon gazdag művész portréja” alcím szerepelt. 1971-re változatos vállalkozásai révén már 1,5 milliárd dolláros bevételt termelt.
Ahogy azonban az évtized haladt előre, Max az újrakezdést kereste.
„Az életem vállalati ügyek, utazási tervek és nem művészeti felelősségek körül forgott” – nyilatkozta a People magazinnak 1986-ban. „Egyszerűen már nem festettem.”
Egy újabb elvonulós, reflexív időszakot követően Max visszatért a nyilvánosság elé, és kortárs esztétikai érzékét olyan mára széles körben ismert dizájnoknál kamatoztatta, mint az MTV logója, a többszínű Szabadság-szobor festményei, valamint az amerikai zászlós alkotásai. Stílusa egyre impresszionistábbá vált, Max iránt pedig egyre nőtt a kereslet: ő volt az 1994-es labdarúgó-világbajnokság, a 2000-es Kentucky Derby, a 2006-os amerikai téli olimpiai csapat és öt Super Bowl hivatalos művésze volt.
Emellett felkérték a Continental Airlines egyik Boeing 777-esének, a Norwegian Cruise Line egyik hajójának, valamint a NASCAR-legenda Dale Earnhardt versenyautójának kifestésére is.
Márkája az új évezredben is virágzott, részben az óceánjáró luxushajókon tartott árveréseknek köszönhetően, amelyek állítólag egyetlen út során akár 2 millió dollárt is hoztak. A 2010-es évek közepére azonban Max már demenciában szenvedett. A New York Times egy 2019-es cikke megkérdőjelezte az elmúlt években készült munkáinak hitelességét: a lap szerint a művész már nem volt képes festeni, hanem tulajdonképp tudtán kívül vették rá, hogy asszisztensek serege által készített alkotásokat írjon alá.
Peter Max kétszer nősült: először Elizabeth Nance-t vette feleségül, akitől két gyermeke született, majd Mary Balkint, aki 2019-ben öngyilkosságot követett el. A művészt fia, Adam, és lánya, Libra Max gyászolja.
Forrás: Artnet News, ArtForum, The Art Newspaper
