Az anime és a manga meghódítja az aukciósházakat: újabb árverést rendez a Christie’s
Októberben a Christie’s másodszor is anime- és mangatémájú aukciót rendez New Yorkban. Az első, márciusi árverés minden várakozást felülmúlt; ezúttal a Dragon Ball, a Pokémon, a Sailor Moon és a Studio Ghibli alkotásai kerülnek a középpontba.
A Christie’s jövő hónapban ismét az anime és a manga világából válogat: az aukciósház második, japán populáris kultúrára épülő árverését rendezi meg, miután az idei első vállalkozás jóval a várakozások felett teljesített. A márciusi Anime Starts Here: Japanese Subculture Reimagines Tradition című aukció 1,4 millió dolláros bevételt hozott a jutalékokkal együtt – több mint négyszeresét annak az összegnek, amelyet a becslés alsó határa alapján vártak, a jutalékok nélküli számítás szerint.

Picture of Retired Emperor Sanuki sending allies (tengu) to rescue Tametomo
Fotó: Christie’s
A nagy aukciósházak között ez volt az első olyan árverés, amely kifejezetten az anime és a manga világára épült. A kínálat ugyanakkor jóval túlmutatott a kortárs japán popkultúrán: a tételek a hagyományos japán művészettől a jelenkori műtárgypiac meghatározó alkotóiig rajzoltak ki egy kulturális ívet.
A válogatásban így egymás mellett jelentek meg a klasszikus ukiyo-e egyik legfontosabb mestere, Katsushika Hokusai munkásságát idéző tételek, valamint olyan kortárs művészek alkotásai, mint Yayoi Kusama és Yoshitomo Nara. Az aukció japán film- és televíziótörténeti emlékeket is felvonultatott, köztük klasszikus produkciók, például a Godzilla plakátjait.
Az első árverés egyik nagy szenzációja Shiomi Ryosuke Wolf and Armor (2019) című, szamurájpáncélt újraértelmező munkája volt. Az alkotás 698 500 dollárért kelt el a jutalékokkal együtt, vagyis az alsó becsérték 35-szöröséért. Az eredmény egyben aukciós rekordot is jelentett a fémművész számára.

Az animekategória legdrágábban elkelt tétele Ito Ikuko Pretty Guardian Sailor Moon című munkája lett. A művész a kilencvenes évek kultikussá vált Sailor Moon anime-sorozatán is dolgozott. A rajzon a sorozat öt főszereplője látható, és az alkotás 88 900 dollárért kelt el a jutalékokkal együtt – csaknem tizennyolcszorosáért az alsó becsértéknek.

„Az anime nagyot szólt” – mondta Takaaki Murakami, a Christie’s japán és koreai művészeti részlegének vezetője. „A Christie’s megmutatta, hogy a New York-i aukciós piac már várta, hogy a népszerű, kortárs japán művészeti formák a hagyományos alkotások mellett jelenjenek meg. Lenyűgözött bennünket a fogadtatás.”
A márciusi eredmények után szinte magától értetődővé vált a folytatás. A második aukció tételei október 8. és 12. között személyesen is megtekinthetők lesznek a Christie’s New York-i helyszínén, majd október 9. és 22. között online árverés következik.

A Christie’s ezúttal még határozottabban fordul az anime és a manga felé. A kínálatban a japán popkultúra legismertebb univerzumai közül több is képviselteti magát: a Dragon Ball, a Pokémon és a Sailor Moon, valamint Hayao Miyazaki Studio Ghiblijének filmjei.
A válogatás egyik különleges része Osamu Tezuka eredeti rajzainak együttese. A „manga atyjaként” számon tartott művész az Astro Boy megalkotója volt, amely az egyik első japán sorozatként jutott el az amerikai televíziós közönséghez. A Christie’s emellett az 1960-as években indult sci-fi franchise, az Ultraman puha vinilfiguráit is árverésre bocsátja.
A gyűjtők számára különösen érdekesek lehetnek az eredeti celluloidok, vagyis a cels-ek. Ezek azok az átlátszó lapok, amelyeket a kézzel rajzolt animáció klasszikus korszakában használtak: az animátorok a figurákat és egyéb elemeket ezekre rajzolták, majd a háttér fölé helyezve fényképezték le őket. A mostani aukción a Pokémon, az Akira, a My Neighbor Totoro és a Dragon Ball Z világából is szerepelnek eredeti cels-ek.

1989Studio Ghibli
Fotó: Christie’s
A mintegy 130 tételből álló árverés teljes becsült értéke 344 350 és 523 200 dollár között mozog.
„Az anime márciusban nagyot szólt a Christie’snél” – mondta Murakami az aukciósház e heti közleményében. „Most egy újabb aukcióval térünk vissza, amely megmutatja a japán szubkultúrák szépségét, erejét és kreativitását.”
A Christie’s vállalkozása egy szélesebb piaci átalakulásba illeszkedik. A gyűjthető tárgyak és a popkulturális emléktárgyak az elmúlt években egyre fontosabbá váltak az aukciósházak számára, miközben a hagyományos képzőművészeti aukciók forgalma stagnált.

Kamen Rider: Terror of the Spider Man, 1971
Fotó: Christie’s
Az anime iránti érdeklődés növekedését jól érzékelteti az is, hogy az aukció egy időben zajlik majd New York egyik legnagyobb popkulturális eseményével. Október 8. és 10. között rendezik meg a Javits Centerben a New York Comic Con huszadik kiadását, amely Észak-Amerika legnagyobb rajongói találkozója a műfajban. A rendezvény – mindössze néhány héttel The Armory Show után – művészeti installációkkal, panelekkel, beszélgetésekkel és kereskedelmi standokkal várja a látogatókat, amelyek középpontjában a popkultúra, azon belül az anime és a manga is fontos szerepet kap.
Az anime és a manga hosszú utat tett meg attól, hogy Japánon kívül rétegszórakozásnak számítson. Az Egyesült Államokban különösen az elmúlt évtizedben nőtt meg látványosan a műfaj közönsége. A tokiói székhelyű szórakoztatóipari elemzőcég, a GEM Partners szerint az anime nézettsége 2020 és 2025 között megduplázódott. A vállalat az idei év elején közzétett kutatásában arra jutott, hogy az Egyesült Államokban megkérdezettek 22 százaléka rendszeresen néz animét.
A nyugati piacokon továbbra is a gyermekek számára készült, mára klasszikussá vált sorozatok – köztük a Pokémon, a Dragon Ball és a Naruto – számítanak a legnépszerűbbeknek.
Ugyanakkor az újabb akciósorozatok, például a Jujutsu Kaisen is jelentős amerikai rajongótábort építettek ki.
Ebben kulcsszerepet játszott a hozzáférés megváltozása. Az olyan streamingplatformok, mint a Netflix és a Crunchyroll, minden korábbinál könnyebbé tették, hogy a nyugati nézők japán animációs sorozatokhoz és filmekhez jussanak hozzá. A folyamatot tovább erősítette a Covid–19-pandémia is: a lezárások idején megváltoztak a szórakoztató tartalmak fogyasztási szokásai, miközben az emberek több időt töltöttek otthon.
Miközben az anime amerikai térhódítása viszonylag új jelenség, Latin-Amerikában a japán animáció már évtizedek óta erős rajongói kultúrát alakított ki. Mivel a japán animációs műsorokat viszonylag olcsón lehetett importálni, a latin-amerikai televíziós csatornák már az 1960-as években sugároztak spanyolra szinkronizált sorozatokat, köztük a Speed Racert.
Különösen erős a Dragon Ball kulturális jelenléte Mexikóban, ahol Goku karakterét már „latin-amerikai ikonként” is emlegették. Amikor 2018-ban véget ért a Dragon Ball Super, a finálé szabadtéri vetítései tízezres tömegeket vonzottak Mexikó különböző pontjain.
Az Egyesült Államokban tapasztalható újabb növekedésben ugyanakkor a fiatalabb generációknak van különösen fontos szerepük. Felmérések szerint sokan közülük a közösségi médián keresztül fedeznek fel új sorozatokat, például a TikTokon terjedő rajongói videószerkesztéseken keresztül.
A jelenség a Christie’s első animeaukciójának vásárlói között is érzékelhető volt. Az aukciósház adatai szerint a vevők 35 százaléka a millenniumi vagy a Z generációhoz tartozott – ez magasabb arány, mint ami a Christie’s aukcióin általában jellemző.

Someone Who Makes a Fool of People
Fotó: Christie’s
A Christie’s aukciójának időzítése azért is figyelemre méltó, mert egy másik fontos New York-i kulturális eseménnyel is egybeesik. Október 3-án nyílik meg a Brooklyn Museumban a The Art of Manga című kiállítás, amely az első jelentős amerikai tárlat, amely a mangát önálló művészeti formaként vizsgálja.
A kritikusok által is elismert kiállítás tavaly a San Franciscó-i de Young Museumban debütált. New York-i bemutatkozása, a New York Comic Con és a Christie’s újabb aukciója így ugyanabban az időszakban találkozik – három különböző intézményi közegben, de ugyanazzal a kulturális jelenséggel a középpontban.
Az anime és a manga ezzel nemcsak a mozikban, a streamingplatformokon és a rajongói közösségekben van jelen egyre erősebben, hanem a múzeumokban és a nemzetközi műtárgypiacokon is. A Christie’s második aukciója pedig újabb jele annak, hogy a japán populáris kultúra tárgyai a gyűjtés és a műkereskedelem világában is egyre láthatóbbá válnak.

