Bihari Ágnes

Rejtélyes művész, rejtélyes gyűjtő, rejtélyes kísérőalbum, meghökkentő alkotások. Különös dolgok, finom ködben. Egy nem unalmas kiállítás képei.

Szigetmonostorra pár éve egyre több, a fővárost különböző okok miatt elhagyó képzőművész érkezik, és ennek az exodusnak a hatása egyre jobban érződik  a befogadó településen. Ezekben a napokban például a ‘betelepülők’ közül jó páran állítanak ki jobbára helyi, de nem kevésbé izgalmasan gondolkodó alkotókkal együtt egy különleges, háromnapos fesztivál keretében. A mű képes beszámolója a pénteki nyitónapról.

Waliczky Tamás több mint három évtizede él és alkot külföldön, ahol egy darabig jobban is ismerték a nevét és számítógép-alapú műveit, mint itthon. Ez azért ma már máshogy van, főleg mióta ő képviselte Magyarországot az 58. Velencei Biennálén (2019) Képzelt kamerák című projektjével. Az újmédia műfajának körébe tartozó munkáinak élvezetéhez elsősorban kíváncsiság kell, még hozzá az a fajta, ami a megszokott vizuális víziókon túli látványokra is nyitott. Legújabb munkáit az őt itthon képviselő, Molnár Ani Galériában lehet megtekinteni.

„Egy ember mindig érdekes” – ez a kijelentés, egy beszélgetésből kiemelt idézet, a címe Birkás Ákos emblematikus, a műfaj határait tágító, de alapvetően portrénak tekinthető képeiből rendezett kiállításának a Vintage Galériában. A 2018-ban elhunyt alkotó műveinek mostani válogatása alapos átgondolásokat és szándékokat mutat, és egyben egy új időszak kezdetét is jelzi a már lezárult életmű további történetében.

Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő előtti haláláról. Nem volt könnyű a pálya eleje, nem egyszerű a zeniten sem, és a következő 20-25 év sem néz ki túl fényesen. Nem, nem volt régen minden jobb, de azért sok minden igen: fiatalok voltak, előttük állt az élet, és körülbelül egy évtizeden át színesnek, nyitottnak és reménytelinek tűnt számukra (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében (1989-2001).

„Boszniából jövök, vagyis Kelet-Európából, a Balkánról, nő vagyok és roma. Ez így együtt a legrosszabb kiindulópont, mégis ebből, a semmiből hoztam létre mindazt, amim mostanra van” – mondja Selma Selman aktivista és képzőművész, aki még mindig csak 32 éves, de már a legjobb képzőművészeti vásárokon és nagy presztízsű kiállítóterekben lehet látni a munkáit.

A 92 éves, magyar származású, São Paulóban élő fotóművész retrospektív munkái, melyeknek meghatározó részét teszik ki az Amazonas őserdeiben élő janomami törzs történetének és mindennapjainak dokumentálása, Indiánok. Lelkek. Túlélők. címmel láthatók a Néprajzi Múzeumban. A képeken túl megismerhető Andujar kalandos élete és aktivizmusának gyümölcse is, melyek mind emlékezetes élménnyé teszik a kiállítást.

Szokatlan, meglepő, vicces. Jólesik, ha a városban valami ilyesmit látunk, ha jól ismert útvonalunkon egyszer csak valami kreatívan szabálytalanba botlunk, ha legalább egy időre kizökkent valami a napi rutinból. A Budapest Galéria felhívására több, a városi térbe egy-egy adott koncepció mentén beavatkozó művész és művészcsoport jelentkezett a fent említett hatást ígérő projektekkel, melyek közül tíz valósult meg; szeptember 22. és október 23. között láthatóak a főváros különféle helyszínein.

Nem először és bizonyára is nem utoljára történik meg az, hogy egy művészetében következetes, építkező, szellemi szabadságáért és művészi víziójáért az anyagi biztonságról – de legalábbis egy kényelmesebb életről – lemondó alkotónak az életműve utolsó éveiben vagy halála után fénylik fel igazán. Akkor lesz szélesebb körben ismert és keresett, műveinek akkor lesz magas az ára, amikor ezt a művész már nem, vagy csak nagyon rövid ideig tudja élvezni.

„Nem vágom miért, de nagyon megható volt ez a kiállítás! Gratulálok! Petőfi for President!” „Rosszindulatú az egész kiállítás, megint volt egy ürügy, hogy a sajátjainkat leszóljuk. Szégyen!” Milyen fotókiállítás az, amely ennyire ellentétes érzelmeket (és vendégkönyv-bejegyzéseket) tud kiváltani a látogatókból?

Gulácsy Lajos vágyainak és félelmeinek, éber álmainak és felhangolt nappalainak képei augusztus végéig nézhetők meg a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) nagyszabású, látogatóbarát tárlatán. A Plesznivy Edit és Bellák Gábor kurátorok által rendezett kiállítást nem érdemes kihagyni.

A paradox helyzetekkel egész életművében játszó, kísérletező, azokon elmélkedő Szabó Ádám „a fény aktív ellenfelét” materializálja szoborrá – írta a kurátor Szabó legutóbbi kiállítása elé. Interjúnkban az árnyékművek mellett a világpolitika és a honi kulturális közélet árnyékos oldalai is szóba kerültek.