Hirdetés
Hirdetés
and — 2024. február 2.

A medve már a szigetmonostori spájzban van

Szigetmonostorra pár éve egyre több, a fővárost különböző okok miatt elhagyó képzőművész érkezik, és ennek az exodusnak a hatása egyre jobban érződik  a befogadó településen. Ezekben a napokban például a ‘betelepülők’ közül jó páran állítanak ki jobbára helyi, de nem kevésbé izgalmasan gondolkodó alkotókkal együtt egy különleges, háromnapos, Off Kijev Biennále névre keresztelt fesztiválon. A mű képes beszámolója a csütörtöki nyitónapról.

Az Off Kijev Biennále néven meghirdetett esemény – amely a szomszédunkban folyó háborúra reflektál a művészet eszközeivel – egy felkavaró, ugyanakkor ironikus hangvételű kiállítással nyitott csütörtök este egy használaton kívüli, beomló egykori étteremben és annak a vendégtéren kívüli egyéb konyhai és előkészítő helyiségeiben, illetve kisebb részben a helyi művelődési házban. 

Az esemény címe utal a hivatalosan megrendzett Kyiv Biennial-ra, melyet ezzel a tematikával és néven több európai országban is megrendeztek egyidejűleg, hiszen Kijevben a háborús események miatt nem lehetett teljes; ott sem a művészet intézményeinek, sem a hétköznapi élet helyszíneinek a biztonsága nem szavatolt 2022 eleje, az orosz invázió megindulása óta. Míg például a Kyiv Biennal központi színtere így Bécs lett, Magyarországon nem volt helyszíne az eseményeknek. A szigetmonostori háromnapos fesztivál a hivatalos szervezésen kívül esett, művészei kívülről támogatják a Kijev Biennale szellemiségét.

Ami a magyarországi Off Kijev Biennále művészeit összeköti, az a fegyveres agresszió kilátástalanságának, irracionalitásának, embertelenségének elítélése.

Nyitottság, kiváncsiság, feszengésmentesség, pici elemelkedettség, lemondás és remény jellemezte a megnyitó hangulatát, ami mintha valami kisiklott időgéppel a ‘80-as években landolt volna a nézőkkel, bár a látvány és a művek mögötti gondolatok nagyon is maiak. 

A megnyitón Alexandra Szkocsilenko, szentpétervári művész beszédét olvasta fel a mesterséges intelligencia, mivel a börtönben ülő fiatal alkotó csak papírra vetett írásos üzenetben kommunikálhat ügyvédein keresztül a külvilággal. Jelenleg 7 éves börtönbüntetését tölti háborúellenes művészeti akciójáért.

Kiállító alkotók: Kaszás Tamás, Kiss Géza, Kiss Tamás rest/artist, Klöpfler Tibor, Mocskos Múzsák (Hecker Péter és festő osztálya – ELTE Savaria: Fekete Boglárka, Varga András, Lantos Nóra, Somogyi Roberta, Szabó Zóra, Jenei Bernadett), SZAF (Fischer Judit, Mécs Miklós), Szalay Péter, Várbiró Kinga Evelin, W Horváth Tibor

A rendezvény pénteken és szombaton gazdag, hasonlóan elgondolkodtató programokkal várja közönségét.

A „biennálé” központi épülete
Kozák Zsuzska, a szigetmonostori „biennálé” „főkurátora” megtartja a nyitó tárlatvezetést
A Mocskos Múzsák háborús kép-feldolgozásai
Fischer Judit és Mécs Miklós egyik Lepedő-munkája
Szalay Péter TV maci című munkája
A Képző.art szerkesztősége

Várbiró Kinga Evelin: Porcelán lövedék
Beöthy Balázs Klöpfler Tibor fotója és Kaszás Tamás munkája előtt
Hecker Péter és tanítványai
Kiss Géza: A év autója
Kiss Géza: A lada
Hecker Péter Aranybudi című festményével
Szalay Péter Nature című munkája, mellette Klöpfler Tibor fotója

Fotók: Bihari Ágnes