Virágtokenek és szőrmebundák. Blokklánc technológia az átlátható művészeti folyamatokért
Az elmúlt néhány évben művészek is elkezdtek foglalkozni a blokklánc technológiával, annak politikai és gazdasági mechanizmusaival. Olyan műalkotásokat hoznak létre, amelyek feltárják az ezekhez kapcsolódó új értékrendeket a művészeti világban és azon túl is. A blokkláncokkal kísérletező gyakorlatok, melyek akár az emberi légzést is kriptovalutává alakítják, alternatív megoldásokat keresnek és a kiállítótérben vagy azon kívül teszik láthatóvá a technológia előnyeit, miközben felhasználási módjait kutatják.
A blokklánc megoldja a szervezetek egyik legnagyobb problémáját: a hálózatokban megosztott információ biztonságos kezelését. Vagy másképp megfogalmazva, a blokklánc egy közös megegyezéssel létrehozott, elosztott, digitális főkönyv, amely teljesen transzparens, az összes résztvevő számára látható. Épp e sajátosságai miatt elsősorban olyan területeken érdemes alkalmazni, ahol a transzparencia, a hitelesség és a megbízhatóság kiemelkedően fontos szempont, a művészet pedig nagyon is ilyen terület.
Valójában kinek van haszna a technológiai újításokból és mennyire predesztinálja a tőke jelenlegi elosztása a jövőbeli gazdasági viszonyokat? Bele tud-e szólni ebbe a blokklánc technológia? Helen Knowles képzőművész a műkereskedelmi folyamatokat teszi átláthatóvá a Trickle Down – A New Vertical Sovereignty című munkájában.
Knowles különféle aukciós helyzetek dokumentációját mutatja be installációjában, mozgóképek segítségével. Láthatjuk egy liverpooli börtön foglyainak aukcióját, az Ethereal Summit résztvevőit, a New York-i ConsenSys blokklánc vállalat alkalmazottainak aukcióját, egy manchesteri piacon zajló kereskedés folyamatát, vagy egy London központjában élő orosz közösséget a Sotheby’s aukciósházban. A kereskedések, licitek körülményei tükrözik az adott közösségekben élő egyének pénzügyi helyzetét. Knowles, miközben képeket készített a licitáló emberekről, elsősorban a külsőségre, így az öltözékek dokumentálására koncentrált. A munka célja az eltérő gazdasági helyzetű csoportokat képviselő közösségek jellemzőinek feltárása.
Az egyik videóban drága kézitáskák, ékszerek, szőrme és pazarul szőtt anyagok képei kísérik a növekvő aukciós licitek hangjait, a vagyoni spektrum másik végén pedig az észak-manchesteri piac és a börtönbe szervezett aukció látható, amelyen a rabok munkájukkal licitálnak a rokonaiknak karácsonyi ajándékként hazaküldhető növényekre.
Az installáció közepén egy nagy üveglapból, elektronikus alkatrészekből, érzékelőkből és érmetartóból álló valutaváltó gép tárja fel azt a folyamatot, amely a fiat valutát kriptovalutává alakítja. Fiat pénznemnek minősülnek a központi bankok vagy más állami hatóságok által kibocsátott törvényes fizetőeszközök, ilyen például az euró vagy a forint is. A fiat pénzek esetében a központi bank vagy állami hatóság gyakorlatilag bármilyen anyagot (például a könnyű, praktikus és könnyen hordozható papírt) felhasználhat fizetőeszközként. A kriptodevizák azonban nincsenek kötve egyik fiat pénznemhez sem. Ezeket nem is állami intézmények bocsájtják ki és kezelik. Knowles váltógépének érzékelői, szoftverei és elektronikus komponensei mind átláthatók, ahogy a folyamatokat dokumentáló főkönyv is, mely az államilag kezelt pénzügyi tranzakciókat egy mindenki számára transzparens valutává váltja. Az installáció részét képezik a látogatók reakciói is: mindenki a rendszer elemévé válik, aki belép a térbe. A teret pásztázó szenzorok adatainak és a valutaváltás körülményeinek átláthatósága együtt hozza létre a bizalom atmoszféráját a pénzügyi hierarchia különböző fokain elhelyezkedő kereskedelmi tranzakciók dokumentumai között.
A blokklánc technológia alapértékei – az átláthatóság, az erőforrások megosztása és az információkhoz való egyenlő hozzáférés – vajon alkalmazhatók-e a művészeti világ újragondolására és működtetésére?
Ruth Catlow képzőművész, Penny Rafferty író és teoretikus és Ben Vickers kurátor decentralizált autonóm szervezetekkel (DAO – decentralized autonomous organization) foglalkoznak és úgy vélik, hogy a DAO-kkal végzett kísérletek a művészközösségek javára válhatnak. Tavaly indították el a The DAOWO Sessions: Artworld Prototypes című online prezentáció és eszmecsere-sorozatot, melynek címében a WO a másokkal való együttműködést jelenti. Azt vizsgálták, miként segíthet a blokklánc-technológia új, helyben kifejlesztett rendszerek kidolgozásában, a lokális megoldások erősítésében.
A sorozat első online szekciójában a Black Swan DAO nevű berlini kollektíva egy kísérleti megközelítést mutatott be a jelenlegi művészeti világ finanszírozási és forrásmodelljeinek decentralizálására. Laura Lotti és Calum Bowden, a projekt mögött álló művészek, a művészeti és a kulturális munka alapvető bizonytalanságával, a források kiszámíthatatlanságával foglalkoztak. Úgy látják, hogy a művészeti világ erőforrásai, finanszírozása egy jól bejáratott intézményrendszer kezében összpontosul és azon gondolkodnak, az erőforrások hogyan juthatnának el a sok-sok áttételt mellőzve, direkten a felhasználókhoz. Egyik lehetséges megoldásként a művészek által vezetett peer-to-peer, azaz csomópontok nélküli finanszírozási formát javasolják.
Az Artworld Prototypes sorozat alapvető célja, hogy a bürokratikus folyamatok automatizálásával és az erőforrások megosztásának új lehetőségeivel a művészcsoportok nagyobb ellenőrzést kapjanak a művészeti tevékenységek és a művészeti kutatás erőforrásai felett. Azon dolgoznak, hogy a művészeti intézmények által háttérbe szorított, nem alkalmazott művészek és kulturális szakemberek is együtt léphessenek fel és dönthessenek számukra fontos projektekről ahelyett, hogy egy diszkrimináló rendszerben próbálnának életben maradni.
A projekt legérdekesebb része az új, átlátható szavazási módszerek kidolgozása. Bowden és Lotti munkacsoportot hoztak létre, amelynek tagjai egy hónapon át hetente találkoztak, és a Trust Discord platformon kommunikáltak. A csoport a kiválasztott műalkotásokra nyílt listán tett javaslatot, így mindenki tisztában volt vele, mely projektek és miért kaptak fejlesztési támogatást. A Black Swan által tesztelt szavazásfajták mind a művészt helyezik a kulturális programszervezés középpontjába. A Quadratic Voting például lehetővé teszi, hogy minden felhasználó stratégaként gondolkodjon, és kifejezze prioritásait. Száz szavazatot kell szétosztani több projekt között – ami elvben azt is jelenti, hogy akár egy projekt is megkaphatja mind a száz szavazatot –, de a QV árnyaltabbá teszi a kollektív döntéseket, hiszen nemcsak a szavazás irányáról, de mértékéről is szó van: a résztvevők kifejezhetik, mennyire érzik erősnek a projektet, nem csak azt, hogy mellette vagy ellene vannak.
A Black Swan alkotói még nem kifejezetten blokkláncokkal dolgoznak. Projektjeiket úgy találják ki, hogy a technológiában kevésbé jártas és a legtöbb blokklánc-hálózat használatához szükséges kriptovalutákkal nem rendelkező emberek számára is alkalmazhatók legyenek. Jelenleg egyfajta „papír blokkláncra” támaszkodó rendszert tesztelnek, ahol különböző döntéshozatali folyamatokat játszanak el és vizsgálják azok következményeit.
Szintén egy DAO hozta létre a terra0 nevű projektet, mely az ökoszisztémánkhoz való felelős hozzáállás érdekében fejleszt prototípusokat a blokklánc-technológia segítségével. Munkáikat már a linzi Ars Electronica fesztiválon vagy a Velencei Építészeti Biennálen is láthatták az érdeklődők.
Rendszereik a természeti erőforrások felhasználásához kritikusan viszonyuló embereket jutalmazzák. A Flowertokens projekt keretén belül például tokenizált Dahlia × Hortensis palántákat vásárolhatunk egy online piactéren. Az egyes tokenek állapota automatikusan frissült a megfelelő növény különböző növekedési fázisai szerint. A projekt központjában az Oracle áll, amely nem jóslatokba bocsátkozik, mint a Mátrixban, hanem olyan eszköz, mely a blokkláncon kívülről érkező adatokat gyűjti és alakítja át. Persze nem véletlenül nevezték el így és épp ehhez kapcsolódik az Oracle problémája: a külső és a blokkláncon belül megjelenő, már megbízható adatok összeegyeztetését kell megoldania.
A decentralizált főkönyvekben, mint amilyen például az Ethereum, az adatok konzisztenciája mindig konszenzusos mechanizmusok és tranzakciós szabályok révén jön létre, melyek nem hagynak teret kivételeknek. A való világban azonban nincs tökéletes következetesség – az emberi és materiális szereplők nem mindig engedelmeskednek a szabályoknak, ezért van szükség a kifejezetten a projekthez fejlesztett konszenzusos működésre, mely lehetővé teszi, hogy a megjelenő adat megfeleljen a decentralizált főkönyv által támasztott elvárásoknak. A Flowertokens a természet áruba bocsátásának és ellenőrzésének kérdését tematizálja, és a természethez való viszonyunk jövőjével kapcsolatban kínál egy lehetséges narratívát.
Itthon is számos projekt kezdett a blokklánc technológiára építve digitális műalkotásokat levédeni, hitelesíteni és árulni. Ezek a megoldások azt célozzák, hogy értékes művészeti tartalommal töltsék meg a blokkláncot. Ezen gyakorlatok esetében általában nem a folyamat végeredménye a lényeg – sokszor nem is kerül a műalkotás a vásárló tulajdonába, vagy a tulajdonos nem is tudja, hogy pontosan mi kerül a tulajdonába –, hanem azok a háttérben zajló történések, amelyek a hagyományos művészeti világ folyamatait kérdőjelezik meg.
A Crypteriors kollektíva esetében a gyűjtők nem is igazán tudták, hogy mit vettek meg. Egy referenciakép alapján vásárolnak, vagyis nem annyira maga az alkotás, mint inkább a sokszínű csapat közös kelet-európai alkotásának folyamata lehet érdekes számukra. Az alkotók teljesen megkerülik a magyar művészeti intézményrendszert, valamint azokat a kanonizáló és hatalmi struktúrákat, melyek egy-egy műalkotást legitimmé, és így a hagyományos műgyűjtés számára értékké formálnak. Közösségeik a blokklánc-technológia felhasználásával alakítják ki saját fejlesztésű nyílt és átlátható rendszereiket a hagyományos hatalmi struktúrákon kívül. A többnyire interdiszciplináris háttérrel rendelkező tagok – művészek, tervezők és ökológusok – fejlett technológiákkal és kísérleti elméletekkel dolgoznak. Fontos számukra a csoportdinamika, a közösségi döntéshozatal és az átláthatóság. Rendszereket alkotnak, melyek lehetővé teszik, hogy a felhasználó művészek az erőforrások közelébe kerüljenek.