Október 14. és 18. között London ismét a nemzetközi kortárs művészeti élet egyik központjává vált, ám a Frieze London idei vására a kilencvenes évek optimizmusa mellett a globális műtárgypiac átalakulásáról, a megfontoltabb vásárlói döntésekről és a kísérletező művészet iránti növekvő érdeklődésről is képet ad. Magyarok közül az acb Galéria képviseltette magát saját standdal.

A Frieze London 2026-os kiadása ellentmondásos időszakban fogadta a nemzetközi művészeti világ szereplőit. Miközben egyre többen idézik fel a kilencvenes évek brit kulturális fellendülését, a Cool Britannia korszakát, a műtárgypiacot a gazdasági és politikai bizonytalanság, a magas vásári költségek, valamint a vásárlói szokások változása alakítja. A londoni vásáron a legdrágább művek és a kisebb galériák merész, kísérletező bemutatkozásai egyaránt találtak vevőkre, miközben a gyűjtők sok esetben több időt szántak a döntésre.

Felmerül a kérdés: létezhetett volna-e a Frieze a Cool Britannia nélkül? Az 1990-es évek végének optimista légköre, Tony Blair új munkáspárti kormányzása és a londoni galériás szcéna gyors bővülése teremtette meg azt a magabiztosságot, amelynek köszönhetően Matthew Slotover és Amanda Sharp 2003-ban elindította a vásárt. A Frieze megjelenésével London ismét megerősítette helyét a világ vezető művészeti központjai között.

A korszak és annak utólagos értelmezése az idei Frieze-hét egyik fontos témája volt. A Tate Britain The 90s: Fashion and Art című kiállítása a kilencvenes évek művészeti és divattörténetét mutatta be. A tárlaton a Young British Artists (YBA) mozgalom olyan meghatározó alkotói is szerepelntek, mint Damien Hirst, ugyanakkor olyan művészekre is ráirányította a figyelmet, akiket a korszak domináns művészeti narratívája háttérbe szorított. Közéjük tartozik Keith Piper, a BLK Art Group alapítója.

A korszak meghatározó műgyűjtői közül többen már idősebb korba léptek, gyűjteményeik pedig egyre gyakrabban kerülnek aukcióra. A Christie’s a hét elején 178 millió font értékben értékesített műveket a Monsoon alapítója, Peter Simon gyűjteményéből. Az aukciós anyag a korszak több jelentős alkotójának korai munkáit is tartalmazta, köztük Mat Collishaw, Wolfgang Tillmans és Hurvin Anderson műveit.

A Cool Britannia művészei régóta a Frieze London identitásának meghatározó szereplői. Nehéz elképzelni a vásár sátrát Sarah Lucas vagy Tracey Emin alkotásai nélkül. Emin egyik neonművének három példánya egyenként 95 000 fontért kelt el a Xavier Hufkens galériánál. A művész népszerű Tate Modern-beli kiállítása időközben a dániai Louisiana Museum of Modern Art intézményébe is eljutott. A Sadie Coles HQ standján Sarah Lucas legismertebb, az 1990-es években készült önarcképei közül voltak láthatók munkák.

A kilencvenes évek művészete azonban már nem kizárólag a kortárs művészeti vásár területén jelent meg. Némileg meglepő lehet azok számára, akik személyesen élték át a korszakot, hogy ezek az alkotók a Frieze Masters vásáron is feltűntek, amely elsősorban a klasszikus művészetre és a régebbi művekre összpontosít.

A Hazlitt Holland-Hibbert galéria Rachel Whiteread 1990-es évekből származó korai műveit értékesítette, akár 60 000 fontos (25 825 140 Ft) áron. A kínálatban a művész Torso című sorozatának szobrai is szerepeltek. A galéria két Gary Hume-festményét egyelőre nem sikerült eladni, James Holland-Hibbert azonban az utóbbi időben több önálló kiállítást rendezett a művész kilencvenes évekbeli munkáiból. A bemutatókat katalógusok és új kurátori tanulmányok kísérték, hogy a művek jelentőségét a későbbi fejlemények ismeretében lehessen értelmezni. Holland-Hibbert szerint Whiteread korai alkotásai azért különösen értékesek, mert fontos pillanatot képviselnek a művész teljes életművének megértésében.

A korszak újraértékelése ugyanakkor nem merül ki a már kanonizált művészek piaci sikerében. Az elmúlt évtizedben olyan alkotók is egyre nagyobb figyelmet kaptak, akiknek munkásságát a Cool Britannia idején háttérbe szorították. Közéjük tartozik Lubaina Himid, akit ma generációja egyik legfontosabb művészeti hangjaként tartanak számon. Elismerését jelentősen erősítette a 2017-es Turner-díj, valamint az idei Velencei Biennálén a brit pavilonhoz kapcsolódó szereplése.

A Himiddel 2013 óta együtt dolgozó londoni Hollybush Gardens galéria kulcsszerepet játszott abban, hogy a művész a műtárgypiacon is nagyobb láthatóságot kapjon. A galéria a Frieze London standján bemutatott Himid-művek többségét eladta. A kínálatban kerámiamunkákból álló installáció és egy diptychon is szerepelt, 45 000 (19 381 725 Ft) és 120 000 (51 716 400 Ft) font közötti árakon.

A Cool Britannia iránti növekvő érdeklődés egy tágabb kulturális folyamat része. Egyes szereplők a Brexit utáni Londonban ismét az 1990-es évekre jellemző energiát és optimizmust vélik felfedezni.

Yana Peel, a Chanel Culture Fund vezérigazgatója a Financial Times augusztusi véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy a város utoljára 1997-ben, a Cool Britannia idején volt ennyire pezsgő. A biztató jelek között említette a magánadományozás rekordméretű növekedését, különösen a Julia Rausing Trust által a National Gallerynek juttatott 150 millió fontos támogatást. Peel azt is reméli, hogy a mai technológiai óriások a jövő művészeibe fektetnek majd.

A kisebb, feltörekvő galériák és avantgárd intézmények vezetői szintén a kilencvenes évek alulról szerveződő kulturális energiájának visszatéréséről beszélnek. Londonban ismét egyre több galéria és nonprofit művészeti tér nyílik.

A lelkesedés azonban nem egyöntetű. Lisa Panting, a Hollybush Gardens társalapítója több műkereskedőhöz hasonlóan kételkedik abban, hogy valódi Cool Britannia-reneszánszról van-e szó. Szerinte a párhuzam akár felszínes is lehet. A kilencvenes évek művészeti fellendülését részben néhány meghatározó piaci szereplő által alakított, mesterségesen létrehozott piaci pillanatnak tartja, amelyben néhány művészt egyetlen mozgalom képviselőivé emeltek.

Panting szerint a mai művészeti szcéna sokkal sokszínűbb, több szereplőből áll, ezért hasonló folyamat ma aligha mehetne végbe ugyanilyen formában. Ráadásul a jelenlegi társadalmi és gazdasági körülmények jelentősen eltérnek a kilencvenes évekétől.

A korszak kulturális sikerének értelmezéséhez az állami és társadalompolitikai háttér sem hagyható figyelmen kívül. A Cool Britannia számos meghatározó művésze és műkereskedője olyan oktatáspolitikai intézkedések és jóléti állami struktúrák eredményeként jutott lehetőségekhez, amelyeket Margaret Thatcher alatt az 1980-as években, majd Tony Blair kormányzása idején alakítottak. Egy, a kilencvenes években galériát alapító londoni műkereskedő így emlékezett vissza: az ő generációja volt az utolsó, amely még pénz nélkül is megengedhette magának, hogy Londonban éljen.

A Frieze London idei vásárának egyik legfontosabb sajátossága, hogy a műtárgypiac két szélső pólusa teljesített a legjobban: a kiemelkedően drága, nagy presztízsű alkotások és az alacsonyabb árú, kísérletező művek. Judith Greve művészeti tanácsadó a VIP-nap megnyitóján úgy fogalmazott: a nagyon magas és a nagyon alacsony árkategóriájú művek fogynak a legjobban, miközben a piac továbbra is különös és nehezen kiszámítható időszakot él át.

A legnagyobb galériák standjainak kínálata többnyire konzervatív, a legmerészebb és legfigyelemfelkeltőbb munkákat pedig gyakran kisebb, alacsonyabb költségszinten működő kereskedők mutatják be.

A vásár hátsó részében, ahol a legnagyobb galériák kaptak helyet, túlsúlyban voltak az egyetlen művészre koncentráló festészeti bemutatók. A Gagosian mind a hat, Albert Oehlen által nemrég készített olajfestményét eladta. Az árakat nem hozták nyilvánosságra, de lapértesülések szerint mindegyik meghaladta az egymillió dollárt.

A Lisson két Dalton Paula-festményt értékesített egyenként 50 000 fontért, további négy munkára pedig foglalást rögzített 50 000 és 150 000 font közötti ársávban. A Modern Art galéria ezzel szemben Francesca Mollett finom rétegekből építkező absztrakt műveiből rendezett önálló bemutatót.

A felső kategóriás elsődleges műtárgypiac minőségével kapcsolatban ugyanakkor akadnak fenntartások. Philip Hoffman, a The Fine Art Group tanácsadó cég alapítója szerint több műről is azt mondták neki, hogy már elkelt, ám személyes megítélése szerint nem volt köztük igazán kiemelkedő alkotás.

Úgy látja,

a galériák elsősorban a költségeik fedezésére törekednek, miközben a vásárokon való részvétel rendkívül drága, és nem feltétlenül termel jelentős többletbevételt.

A Pace galéria öt nagyméretű, monokróm vásznat szentelt Marina Perez Simão műveinek. A galéria közlése szerint a bemutató előzetes napjának végére szinte az összes festmény elkelt, egyenként körülbelül 250 000 dolláros (80 865 375 Ft) áron. Marc Glimcher, a Pace elnöke szerint a visszafogott, egyetlen művészre összpontosító stand jól illeszkedik a Frieze London karakteréhez. Párizsban viszont szerinte élénkebb értékesítési lehetőségek mutatkoznak.

Hoffman úgy látja, a legnagyobb pénzügyi lehetőségek jelenleg Párizsban összpontosulnak, ezért tanácsadó cége teljes csapatát oda küldi, Londonban pedig csak néhány munkatárs marad.

A piaci szereplők természetesen hangsúlyozzák, hogy London és Párizs nem egymás versenytársai, hanem egymást kiegészítő művészeti központok. Ugyanakkor

a Frieze London és az október 23–25. között megrendezett Art Basel Paris közelsége kétségtelenül befolyásolja az értékesítések ütemét és a VIP-vendégek mozgását.

Egyre több jelentős külföldi gyűjtő látogat el mindkét eseményre, és vásárol a londoni nyitónapon, illetve a hétvégén, mielőtt Párizsba utazna. A Frieze ezért idén először szombaton is VIP-nyitvatartást vezetett be: a kiemelt vendégek délelőtt 10 és 11 óra között látogathatják a vásárt.

Kristell Chadé, a Frieze vásárokért felelős ügyvezető igazgatója szerint nőtt a hétvégén érkező VIP-vendégek száma, a szombati külön idősáv pedig lehetőséget teremt az elmélyültebb beszélgetésekre és az üzleti kapcsolatok építésére.

Zoe Sperling, a Hauser & Wirth partnere megerősítette, hogy a galéria a hétvégi látogatók számának növekedésével számol, ezért több magas rangú igazgatónak kell jelen lennie a vásáron. A galéria a Frieze Londonon és a Frieze Mastersen egyaránt több művet értékesített. A vásár első napján bejelentett legmagasabb árú eladás egy idősebb Jan Brueghel festmény volt a Frieze Masterson, amely körülbelül 5 millió fontért (2 164 000 000 Ft) kelt el.

Bár a legnagyobb vásárlóerővel rendelkező amerikai gyűjtők közül többen hiányoznak Londonból ezen a héten, a város közönsége kulturálisan és földrajzilag is rendkívül sokszínű.

Diane Abela művészeti tanácsadó szerint a Frieze olyan változatos közönséget vonz, amely más vásárokon kevésbé jellemző. A Perzsa-öböl térségéből és Indiából érkező gyűjtők különösen aktívnak bizonyultak. E régiók és az Egyesült Királyság között sok esetben szorosabb kulturális kapcsolatok állnak fenn, mint Franciaországgal.

Zájed bin Szultán Ál Nahján sejk például három művet vásárolt. A gyűjtő szerint az idei Frieze London visszafogottabb, mint korábban: kevesebb a provokatív gesztus, és nagyobb hangsúlyt kapnak a már kiforrott művészeti gyakorlatok. Úgy véli, ez talán azokkal az alkotásokkal magyarázható, amelyek képesek megszólítani az embereket a jelenlegi globális gazdasági és politikai helyzet terhei közepette.

A középkategóriában működő galériák közül többen stabil értékesítési eredményekről számoltak be, ugyanakkor a műkereskedők szerint a gyűjtők a korábbiaknál több időt szánnak a vásárlási döntésekre. A piac visszaesése óta egyre kevésbé jellemző az azonnali elköteleződés.

A guatemalavárosi Proyectos Ultravioleta galéria jelentős intézményi és magángyűjtői érdeklődést tapasztalt a néhai maja kaqchikel művész, Rosa Elena Curruchich apró, rendkívül részletgazdag festményei iránt. A művek egyenként 10 000 fontért (4 313 050 Ft) keltek el.

A galéria három alkotást értékesített a Silät kollektívától is, amely Észak-Argentínában dolgozó női szövőművészek csoportja. Az egyik mű a The Whitworth gyűjteményébe került a Contemporary Art Society Collections Fund támogatásával.

A berlini Société galéria különböző korú művészeket és árkategóriákat képviselt, festészetközpontú standján pedig több sikeres tranzakciót bonyolított le. Conny Maier egyik festménye 90 000–100 000 euró közötti áron kelt el, Jeanette Mundt egyik munkáját már az első órában megvásárolták, Tu Hongtao két festményét pedig egyenként 30 000 dollárért (9 705 090 Ft) értékesítették.

A Maureen Paley galéria szintén élénk vásárlói érdeklődésről számolt be. Wolfgang Tillmans egyik fotográfiája 120 000 dollárért (38 818 920 Ft) kelt el. A Royal Academy friss végzettje, Mary Stephenson egyik festménye 29 000 fontért (12 490 450 Ft) talált gazdára, a nigériai–amerikai Chioma Ebinama egy nagyméretű akvarelljét 18 000 dollárért (5 822 838 Ft), a skót Merlin James egy melankolikus hangulatú, fára készült tájképét pedig 33 000 fontért (14 213 271 Ft) értékesítették. Jamesnek a következő januárban önálló kiállítása nyílik a Camden Art Centre-ben.

A Maureen Paley több Rebecca Warren-mű eladásáról is beszámolt a vásár idején; a művész alkotásait a galéria londoni fő kiállítóterében is bemutatja.

A feltörekvő galériák tapasztalatai szerint az elérhetőbb árú, kísérletező és szokatlan alkotások iránt egyre nyitottabb a közönség.

A londoni Harlesden High Street galéria Marcus Jefferson szövegalapú nyomatait és utcatáblákra emlékeztető alkotásait mutatja be. A művek a Frieze sátra és a környező városrészek közötti társadalmi és gazdasági különbségekre reflektálnak. Az árak 2000 (861 460 Ft) és 8000 (3 447 760 Ft) font között mozogtak.

Jonny Tanna, a galéria alapítója elmondta, hogy az előző év óta felhagyott a festmények értékesítésével, és kizárólag konceptuális művészetre összpontosít. Hangsúlyozta, hogy döntése nem a festészet ellen irányul, hanem azt a célt szolgálja, hogy a galéria nagyobb kihívást jelentő művészeti megközelítéseket mutasson be. A stratégia sikeresnek bizonyult: a VIP-nap végére a galéria teljes standját eladták.

Hasonló tapasztalatokról számolt be a sanghaji Gallery Vacancy alapítója, Lucien Tso is. A galéria Anna Gonzalez Noguchi kisebb szobrait kínálta 2500 és 12 000 dollár közötti áron.

Tso szerint egy bizonyos árszint alatt a vásárlók továbbra is hajlandók nyitni a szokatlan művészeti megoldások felé. Úgy véli, éppen ezen a területen alakulhat ki új gyűjtői piac.

A gazdasági visszaesés ellenére több galéria is vállalja a kockázatot, folyamatosan tesztelve, hogy mely művek és megközelítések találnak közönségre.

A Frieze London 2026-os kiadása egyszerre mutatta meg a brit művészeti élet történeti önreflexióját és a globális műtárgypiac aktuális átalakulását. A vásár értékesítési tapasztalatai azt jelzik, hogy a gyűjtők nem visszafogják kiadásaikat, hanem átgondoltabban választanak.

A vásáron magyar résztvevőként saját standdal az acb Galéria volt jelen: Selma Selman műveit mutatta be. Művészek közül Ujj Zsuzsi egy fotója szerepelt az Arcadia Missa standján – a londoni galéria májusban szervezett kiállítást Ujj Zsuzsi munkáiból. A bécsi Krinzinger Csató Józseftől szerepeltetett egy munkát.
A Seventeen Gallery – a Longtermhandstanddel együttműködésben – OMARA alkotásait mutatta be, akinek műveiből november 12-én nyílóan önálló kiállítást is szerveztek.

Borítókép: Sprüth Magers, Frieze London 2026. Fotó: Linda Nylind, Frieze.

Forrás: The Art Newspaper, Frieze.com