A művészet, mint cselekvés – a cselekvés, mint szabadság
Hogyan reagált a kortárs művészeti szcéna a művészi szabadság fokozatos beszűkülésére, és mit árulnak el a szakma ellenállási és alkalmazkodási stratégiái az elmúlt másfél évtizedről? Menesi Attila DLA értekezése a 2013 és 2027 közötti magyarországi időszak kultúrpolitikai folyamatait, a művészeti intézményrendszer átalakítását és a szakmai közeg reakcióit vizsgálja. Azon túl, hogy dokumentálja a történteket, kritikai nézőpontból teszi mérlegre a szcéna felelősségét, a hallgatás, a kollaboráció és az ellenállás formáit, valamint a következetes önreflexió hiányát. Ugyanakkor a Független Képzőművészeti Tanszék és a Kontextus Program példáján keresztül bemutatja, miként válhat a művészet közösségi cselekvéssé, és hogyan teremthető meg a szabadság gyakorlati lehetősége ott is, ahol annak intézményi és politikai feltételei beszűkülnek. Recenzió a dolgozatról.
“Ez ugyanaz a táj,
De mégis szabadabb!
Ugyanaz a ház,
de egybenyitottuk a falakat.
Szabadabb!” 1
Az elmúlt 16 évben működő NER az összes magyar polgárt elárulta és cserbenhagyta, változatos módokon, de következetes és egyre növekvő mértékben, ahogy mélyítette és stabilizálta pozícióját. Természetesen voltak hívők és kedvezményezettek, akik az elárultsággal, az országot súlyos, majdnem végzetes veszélybe-sodrással nem akartak (és nem akarnak) szembenézni, mégis, velük is megtörtént – persze, megkapták a fizetséget vakságukért.
Egy rendszer szabadságfokát több terület helyzetével, működésének lehetőségeivel mérhetjük. Ilyen a sajtó, az oktatás, és természetesen a progresszív kortárs képzőművészet is.
A NER az ismerős eszköztárból válogatott utóbbi elnyomása érdekében is: alapvető intézmények kisajátítása és átalakítása, vezetőjük politika-vezérelt meghatározása, a támogatási rendszereknek a kurzus művészei számára megfelelő kialakítása, saját kedvezményezett és hívői köre értékrendjének megfelelő képzőművészeti kánon alaptörvénybe vésése és monopol helyzetének megteremtése, és így tovább.
Egészen a tavaszi rendszerváltásig, ahol a NER összeomlott, magával rántva még annyi értéket, amennyit csak lehet. És (fokozatosan, de megállíthatatlanul) láthatóvá téve még annyi elkövetett bűnt, amelyekről csak sejtéseink voltak.

Sziget Fesztivál, 2019. Próbáld ki szülő ágyunkat!
„Minden döntésünket az alá kell rendelnünk, hogy ne fogyjunk el… aki teleszüli a világot, azé a világ.”
(Magyarország vezető kormánypártjának alelnöke)
Meglehetős gyorsasággal reagált a szakma: informális csoportok, jelentős szakmai szervezetek (+ itt), alulról jövő kezdeményezések sora kínálja a lehetőséget az együtt gondolkodásra, a gyász és a düh konstruktív felhasználására, az évekig némaságra ítélt hangok felszabadítására. Olyan projekttel is találkozunk, amely dedikáltan az elmúlt rendszerrel való kollaborációra kérdez rá. És pontosan tudjuk: csak őszinte szembenézéssel lehet valóban feldolgozni a történteket, a tetteket, amelyeket ellenünk követtek el, és a tetteket, amelyeket mi vittünk végbe – levonni a tanulságokat, és továbblépni.
Mindehhez segítségül szolgálhatnak és inspirációk lehetnek azok a projektek, események, működések, amelyek ezt a megfigyelést, szembesítést, ellenállást és válaszok keresését már a NER ideje alatt is végezték.
Ilyen volt Menesi Attila is, akinek az MKE-n májusban megvédett, A művészi szabadság kontextusai. Különös tekintettel a 2013 – 2027 időszakra, Magyarország című doktori értekezése2 ezeket a kérdéseket vizsgálja. Dolgozata végső soron valójában annak kifejtése, hogy hogyan kérdezett rá a korszakban folyamatosan mindezekre a szerző. Aki már a címben szereplő időszak előtt is fontos szerepet töltött be a szcéna működésének átláthatósága, nyílt kommunikációja kapcsán, illetve annak működésére reflektált sajátos kritikai érzékkel. (Pl. [1-19] kiállítás). A korszakban pedig saját tevékenységének komplex és következetesen építkező mivoltával, kortárs művészeti edukációs programok kidolgozójaként és megvalósítójaként azt is megmutatta, hogy milyen tettek és reakciók is következhetnek a fogyó levegő és lehetőségek közepette.

Kutatás, Menesi Attila: A művészi szabadság kontextusai. Különös tekintettel a 2013 – 2027 időszakra,
Magyarország. DLA értekezés, 2025 (részlet)
A dolgozat ez utóbbi projektek (Független Képzőművészeti Tanszék (2013-tól), Kontextus Program (2024-től) részletes ismertetése mellett egyfajta kórkép: végigköveti benne a hazai kortárs művészeti szcéna reakcióinak alakulását is a címben jelölt időszakban. Olyan fogalmak bevezetésével, mint például a „biztonsági művészet” is jelzi, hogy mennyi hiányt lát a következetes ellenállás, és annak tágabb kontextusának felépítése, de már a problémák tematizálása kapcsán is. Nem az ítélkezés volt a célja, amikor számba vette az évek során negatív irányba változó reakciókat, a NER által épített kultúrpolitikával való viszonyokat: arra mutatott rá, hogy mindezek figyelemmel kísérése, leltárba vétele és megőrzése kulcsfontosságú. Ha nincs tiszta képünk a mindenkori jelenbeli történésekről, akkor nem lehet szó a társadalom szövetében adekvátan működő kortárs művészetről sem.
Az értekezés tehát összefoglalja Menesi elmúlt 16 évben is zajló megfigyeléseit, a szcéna ellenállás vs. kollaboráció mentén elbeszélhető történetét, ugyanakkor a művészi szabadság kérdéskörének elméleti hátterébe, többféle szempontból adódó vizsgálati lehetőségeibe is betekintést ad, illetve bemutatja saját, ezzel kapcsolatos kutatását, és a művészetpedagógiai tevékenységének részletesebb ismertetése mellett kitér az annak tágabb hátteret nyújtó elméletekre is.

Kutatás alapú óriásplakát, 1 x 1 tábla, Budapest, 2019
A művészi szabadság kérdése kapcsán Axel Honneth-re futtatja ki gondolatmenetét: „A szabadság ilyen értelemben tehát közös. Hiába szeretnék én szabad lenni, ha a környezetem tagjaival nincs meg a közös szabadságélményünk.” A szabadság tehát közösségben értelmezhető csupán – egy elnyomó politikai rendszerben együttesen vagyunk nem-szabadok, illetve, a szabadság (mégis)megvalósítása is csak közösségben történhet. Ennek példái a Független Képzőművészeti Tanszék (f***k) és a Kontextus Program is.
A szerző külön fejezetet szentelt azon nemzetközi kutatások és jelentések elemzésének (The State of Artistic Freedom (2019-től minden évben), Systematic Suppression: Hungary’s Arts & Culture in Crisis (2022), The Fragile Triangle of Artistic Freedom (2023)) ismertetésének, amelyeket a világ kortárs képzőművészetének szabadságát monitorozó nemzetközi szervezetek adtak ki a korszakban. Elgondolkodtató, hogy hogyan nem került be hazánk művészeti helyzete, vagy csak éppen érintőlegesen, ezekbe a jelentésekbe – Menesi itt is kitér a „szerzőhiányra”, arra, hogy a szakma nem adott hírt helyzetéről nemzetközi szinteken sem.3

Előzmény: „A Független Képzőművészeti Tanszék tisztelettel tekint a Színház- és Filmművészeti Egyetem
diákjainak 2020. évi tiltakozási akció-sorozatára, mint korunk bátor eseményére.
z azon használt piros-fehér kordonszalag úgy vált jelképpé, ahogy 1848-ban a kokárda.
Ebből ajándékozunk egy tekercset a Magyar Nemzeti Múzeumnak,
mint a magyar történelem tárgyi emlékeit gyűjtő és bemutató intézménynek.”
A Történeti Tár vezetőjével folytatott levelezés eredményeképpen az ajándékozás meghiúsult
. A kordonszalag talált tárgyként került leadásra az intézmény biztonsági osztályán.
A szcéna tagjainak gondolatait cselekvő módon is vizsgálta: Három kérdés című 2022-es kutatásában a Független Képzőművészeti Tanszék (f***k) korábbi résztvevőit, közel 100 művészt és művészeti szakembert kérdezett meg: „(1) Változtak-e véleményed szerint a művészi szabadság feltételei és körülményei 2013 óta Magyarországon? (IGEN vagy NEM válasz, kifejtés nélkül) (2) Mennyiben változtak? (kifejtés) (3) Fokozódik-e véleményed szerint a változás a következő időszakban (2022 – 2025)?” A kutatás minden mozzanata nagyon tanulságos: a megkeresettek hány százaléka válaszolt egyáltalán (elég sokan), és ha igen, akkor mit – összességében úgy tűnik, a szakma, bár tisztában volt a helyzettel, nem aktív dühvel reagált elsősorban, egyfajta rezignáltság inkább volt jellemző a kifejtett gondolatokra.
A legerősebb válaszok a művészi szabadság kontextusainak kérdéseire azonban mégis Menesi saját kortárs művészeti edukációs programjai.

A Kontextus Program záróeseménye a CEU előtti köztéren és az épületben,
2025. május 29., 20:10. Fotó: Hecker Sára
Mind a Független Képzőművészeti Tanszék, mind a Kontextus Program a felelős, társadalmilag elkötelezett kortárs művészi szabadság lehetséges verzióinak folyamatos, organikusan alakuló megvalósítása (volt), ráadásul önmagukon túlmutató jelentőséggel bírnak: többek között azzal is, miszerint ezek miatt nem váltak Menesi a szakmai pozícióit, ellenállási stratégiáit, önreflexiójának hiányát felvető kérdései teoretikussá, sem pedig válaszai nem lettek moralizálóak vagy elméletiek.
A Független Képzőművészeti Tanszék épp a korszakot nyitó, fontos negatív mérföldköveket hozó 2013-as évben indult útjára: „létrejöttében a kortárs képzőművészeti szcénát a 2010-es évek elején érintő kultúrpolitikai változások, személyes és kollektív szakmai tapasztalatok játszottak szerepet, melyekkel szemben új tereket, közösségeket és nyilvánosságot teremtettünk.”
Ebbe és a Kontextus Programba is számos művészt, kurátort és még több, a szűken vett kortárs művészeti körön kívüli szereplőt, főként egyetemistákat vont be, és mindkettőben alapvetés volt, hogy a szcéna határain több szempontból is túlnyúljanak – földrajzi szempontból országos szintű programokról van szó, amelyek tehát így is hiánypótló és határokat átlépő programot jelentenek.
Mindkettőnek minden mozzanata és sajátossága szimbolikusan is nagyon lényeges. Az educational turn, mint elméleti háttér a paradigmaváltással kapcsolatban kulcsfogalom, miszerint kilép a kurátor-művész-kiállítás határolta mezőből, és végképp kilép az egyirányú pedagógiai folyamatok koncepciójából.
Dragana Stojanović egy tanulmánya kapcsán pedig összefoglalja annak nagyon is idevágó lényegét: „A tanulmány a művészet új szerepét hangsúlyozza a kortárs információs korszakban. E szerint pedig, az oktatási fordulat értelmezéseként a művészet hálózattá, a tudástermelést és cserét ösztönző oktatási térré alakítható, illetve önmagában az (alakítás nélkül is).”

Kontextus osztály, 2026.
Fotó: Szalai Gréta
Mindez pedig a Kontextus-ban így érvényesül: „A történelmi pillanat megragadása, a művészeti gondolkodás és a társadalmi elkötelezettség a Kontextus Program legfőbb küldetése és egyben tanulási eredménye (learning outcomes) is. A művészetet edukációs térként és hálózatként, egyfajta új tudásként használjuk. Kétheti fluxus, de a résztvevők „haza is viszik” a tapasztalataikat, előbb-utóbb mindenkinek mindenről a művészet jut eszébe.”
A művészet, mint oktatási tér jelenik meg tehát, ahol a folyamat a lényeg, nem a végeredmény – nem mintha az nem lenne, sőt, kiállításokon összegzik az egyes félévek tevékenységét. A prizma a jelenben való közösségi cselekvés, ebben gyűlnek össze és egyesülnek az egészen sokféle elemek: a múltból behozott helyszín, mű vagy éppen egy demonstráció (a magyar 60-as, 70-es és 80-as évek progresszív megnyilvánulásaiból), a kortárs művészeti reflexió, a közös feldolgozás, az újrajátszás, a továbbgondolás, és bármi más, ami szembe jön, aktivista módon reflektálva arra a társadalmi problémára, amelyet aktualitása és a felvetett téma is hív. Nem a külvilágot próbálja behúzni a kortárs művészet önmagára záruló, elitista buborékjába – a szó legjobb értelmében használja a művészetet, amelynek egy része közben jön létre. Abban a társadalmi, kulturális és politikai kontextusban, az aktuális osztállyal. Ez valóban bevonás: játék, párbeszéd, cselekvés.

A Kontextus Program kiállítása, CEU Nyitott Galéria, megnyitó, 2025. december 9.
Mindezzel pedig eltolja a kapcsolat jellegét mű és résztvevő között. Utóbbi nem befogadó lesz: Menesi a művész pozíciójába helyezi a Kontextus osztályok tagjait. Mondhatjuk, hogy megteremti a kontextust, amelyben alkotóvá válnak a résztvevők, s amely szerint mindenki lehet művész, és minden lehet művészet – az évtizedes gondolat, hiába hangzott el akárhányszor is, mégis, ma is forradalmi és megvalósításához át kell törni a bebetonozott kereteken. Például szcénán kívüli intézménnyel kell együttműködni, amely a Kontextus esetében a CEU – kulcsfontosságú és szimbolikus választásként egy olyan korban, amelyben sem a szellem, sem az oktatás, (sem a művészet) nem volt szabad. De ki lehetett alakítani olyan közösségeket, amelyben a művészet, mint cselekvés, s az így létrejövő szabadság mégis meg tudta valósítani a politikai elnyomás, ill. a bevett társadalmi és szakmai normák által nem korlátolt gondolkodást. Ahogy ezt egy résztvevő megfogalmazta visszajelzésében: „az ország … választások előtt áll. Ezért most különösen fontosnak tartom a különböző területekről érkező eltérő gondolatok találkozását és a kritikus gondolkodást. A Kontextus pedig pont ennek és az erre épülő művészeti gyakorlatoknak teremt platformot.”
- Balkán VIP: Szabadabb, 2026
- DLA értekezés, 2025, doktori védés: 2026. május 20. https://mke.hu/res/mke_dla_ertekezes_2026_menesi_attila.pdf
- A Systematic Suppression: Hungary’s Arts & Culture in Crisis (2022) tanulmány 259 lábjegyzete közül összesen 8 képzőművészeti vonatkozású, de csak 4 foglalkozik részletesebben az elmúlt évekkel, 3 szerző tollából. A legfrissebb és egyben legrövidebb ezek közül 2018-ban jelent meg.

