Hirdetés
Hirdetés
— 2023. április 10.

A jelenlét szelíd nosztalgiája – Csorba-Simon István rajzairól

 A Véget nem érő levelek című tárlat hangvétele nem csak rajzművészetünk, hanem a kortárs képalkotás összefüggésében is figyelemre méltó felvetés, amely a hangosan dübörgő neoprimitív hibriditással szemben utat nyit egy újromantikus, meditatív, figurális látásmód irányába. Legfőbb újdonsága azonban, az uralkodó szpekszissel és iróniával szemben, nosztalgikus hangneme, amely végső soron nem kevesebbre vállalkozik, mint hitvallást tenni a művészet mellett. 

Csorba-Simon István rajzol. Tussal, zselés tollal, aprólékos műgonddal kanyarítva a vonalakat, satírozva és kontúrozva, elmélyülve a mustrák szövevényében, egy kézfej erezetében vagy egy pálmalevél organizmusában. A kézrajz kötött verzója ez, ahol nem a szabadon kirobbanó gesztus a főszereplő, hanem a tárgyi részletek felszínét kutató, a dolgok felületét letapogató megfigyelő és leíró rajz kap teret.

Olyan látásmódról van szó, amely mostanra jórészt az iskolai tanulmányrajzok körébe szorult vissza, azt sugallva, hogy a dolgok tárgyi leképezése a képalkotás elemi fokozata, amit az érett művész idővel maga után hagy. Csorba-Simon István makacsul ellenszegül ennek a tévhitnek, 2017 óta építve rajzciklusát, kitartva a papír és tus mellett, amellyel évek óta írja közvetlen környezetét leképező rajzi „leveleit”. Sorozata ma a kortárs magyar rajzművészet egyik legfigyelemreméltóbb opusza, amely párját ritkító színvonalon kötelezi el magát a figuratív kifejezésmód mellett. Ebből, a mára több mint félszáz darabból álló ciklusból mutat be egy kollekciót a The Space Galéria kiállítása.  

Csorba-Simon István: Cím nélkül, 2022 IX., 2022, tus, zselés toll, papír, 50×70 cm

A papíron futó tus olyan technika, amely magabiztos rajzolót feltételez, ugyanis nem tesz lehetővé utólagos javítást. Koncentrált alkotói attitűdöt kíván, amelyben minden rajzi vonás átgondolt állítás. Nem árt, ha az alkotót követve a néző is lelassul kicsit, időt hagy a képekre, és visszahelyezkedik a gyönyörködő szemlélő pozíciójába.

Mert mielőtt elemeznénk a látvány mélyebb, művészetszociológiai, művészettörténeti regisztereit – melyekben szintén nincs hiány –,

szánjunk időt a képi nüanszok szenzuális élvezetére, valahogy úgy, ahogy azt egy Brueghel-rajz esetében tennénk.

Csorba-Simon rajzstílusának jellegzetes eljárása, hogy a papír terének egy részét üresen hagyja, más részeit viszont bőségesen telehinti vonalhálóival. Metódusa kétségtelenül kamatoztatja a távol-keleti és posztimpresszionista grafika tanúságait, miközben egyéni hangját sem veszti el. A „csendes” ürességek mellett így különös örömöt jelentenek a pásztázó tekintet számára a rajzi alakzatok, ahol a gondos vonalrajzból kirajzolódik mindennapi tárgyi világunk szépsége.

Csorba-Simon István: Cím nélkül, 2022 V., 2022, tus, zselés toll, papír, 50×70 cm

Csorba-Simon virtuóz rajzi tudása a dolgok látványát épp csak annyira stilizálja, hogy egységes képi szőttesébe illeszthesse őket, a megfelelő pillanatban erősítve fel vagy némítva el a tárgyi halmazok zsizsegését. Képei a rácsodálkozás gyönyörűségét nyújtják a nézőnek, felfedve a hétköznapi környezetünk apró rezdüléseiben is megbúvó revelációt. Olyan művek ezek, amelyek közelnézetet, elmélyülést, csendet és időt igényelnek, szemlélésük révén is egyfajta meditatív belső megnyugvást kínálva a befogadónak.   

Csorba-Simon valamennyi műve, beleértve a most ki nem állított analóg fotókat is, a művészlét témáját járja körül. Ám ez távolról sem a művészi egzisztencia – ma oly divatos – statisztikai, szociológiai analízise, nem szembesítő, provokatív, rendszerkritikus diagnózis, hanem inkább romantikus összkép. Modelljei pályatársai, barátai, huszonéves művészek, pár éve végzett képzősök. (Csorba-Simon 2021-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.)

Portrészerűen megörökített vonásaikból a 2020-as években színre lépő új művészgeneráció arcképcsarnoka rajzolódik ki – az őket kísérő mesterekkel együtt.

Csorba-Simon magabiztosan hasznosítja újra a művészlét romantikus toposzait. Merőben idealizált zsánerképek ezek, amelyek a pályakezdés egziszentenciális gyötrelmei helyett mélázó, beszélgető, szendergő, vagy éppen festő, rajzoló fiatalokat ábrázol. Olyan békességben és harmóniában léteznek egymás közelségében mintha 1830 körül egy párizsi műterem nyugalma venné őket körül, és nem a hisztérikusan vesztébe rohanó 21. század szülöttei lennének. Inkább azt a belső egyensúlyt jelenítik meg, amit mindenek ellenére, a külvilágot kirekesztve, a műterem zárt körében teremtenek maguknak.

Csorba-Simon István: Cím nélkül, 2017 I., 2017, tus, zselés toll, papír, alkoholos filc, 50×70 cm

A műterem védett és időtlen zónaként jelenik meg Csorba-Simon rajzain, ahol a burjánzó szobanövények árnyékában, a kárpitos biedermeier kanapék ölelésében képes albumokat nézegetnek, vagy zöld teát szürcsölgetve halkan duruzsoló beszélgetésekbe mélyednek alkotók a művészet dolgairól. Olyan burok ez, ahova csak tompán szűrődik át a külvilág zaja, ahol a papíron surrogó ceruza hangja elnyomja a mobiltelefon csörgését. Ahol a jelent áthatja a nosztalgia sóvárgása az elveszett rend iránt. Ezt az újromantikus attitűdöt emeli ki a stilizált ornamensekbe absztrahált rajzi stílus is, mely a dokumentatív részleteket esztétikus képi rendbe illeszti.  

A jelenhez kötődő romantikus életkép mögött van azonban a rajzoknak egy másik, a kollektív emlékezethez kötődő rétege is, mely a látványt a történeti hagyományban meríti meg.

A zsánerképeken is hangsúlyosak a figurák környezetében szétszórtan heverő képzőművészeti albumok; a kiállítás installációjában peidg a nagyobb kompozíciókat kisebb rajzolt jegyzetek kísérik, amelyeken képzőművészeti alkotások reprodukcióinak rajzi átiratai jelennek meg.

A „kép a képben” idézetek széles körű művészettörténeti hivatkozási rendszert mutatnak, amelybe Botticelli, Brueghel és Velazquez éppúgy belefér, mint Manet, Derkovits Gyula vagy Lucien Freud festészete. A múlt képi öröksége természetes módon, a jelen tapasztalásaként épül bele egy mai művész képi inspirációinak körébe.

Kiállítási enteriőrCsorba-Simon István: Véget nem érő levelek – enteriőr, The Space, 2023, fotó: Kiss Zsófia Flóra

Ami ezúttal mégis feltűnő, az a könyvek jelenléte, hiszen a Z-generáció szülöttei már elsősorban digitális formában találkoznak képzőművészeti mintaképeikkel. Csorba-Simon rajzain viszont a fiatal művészek, már-már anakronisztikus módon, képes albumokat lapozgatnak, Phaidon és Skira kötetek reprodukcióiba mélyülnek el. Értelmezhető egyfajta eszképizmusként is ez a klasszikusra irányuló figyelem, ahol a Las Meninas érdekesebbnek tűnik, mint a káoszba zuhanó jelen. Amint a művészlét egész itt felvonultatott, kissé túlfinomult, dekadens eszköztára az elhatárolódást segítő védőgát.  

Csorba-Simont mindenekelőtt a vizuális toposzok, archetipikus formulák leképezési folyamata érdekli.

A reprodukciókat kollektív vizuális emlékezetünk genomjainak tekinti. 

Szereplői a reprodukciókból tanult pátoszformulákat ismétlik. Kompozícióin a különféle képi médiumok, a nyomatok, festmények, reprodukciók többszörös áttételeit a kézrajz vonalhálója hozza közös nevezőre. Rajzain a nyomdai képaláírások feltüntetése révén is hangsúlyozza a reprodukciók karakterét. Ez olykor többszörös mediális átfordítást jelent, mint Lucian Freud rézkarcolt Chardin-parafrázisán, melyet Csorba-Simon tusrajzként másol le újra.

A klasszikusok másolása az akadémikus képzésben a tanulás, bensővé tétel legfőbb segítője volt, míg a posztmodernben a kisajátítás, appropriáció eszközeként kelt új életre. Csorba-Simon a kézrajz révén helyezi az alkotó saját mátrixába a klasszikus műveket. Amelyek az ő nézőpontjából már nem különböznek a tárgyi valóság hálójának többi összetevőjétől, egy csésze vagy egy fikusz vizuális tapasztalatásától. Ezt hangsúlyozza a reprodukciók fragmentált megjelenítése, ahol a remekművek a valóság profán dolgai által kitakarva és azokkal egységben jelennek meg. Ebben az olvasatban a művészeti tradíció természetes része az alkotó életterének, olyan alapvető életelem, mint a fény a növényeknek.    

The Space Galéria: Csorba-Simon István. Véget nem érő levelek 
Megtekinthető: 2023. március 30. – április 28.