Az elit befektetők érdeklődése más irányba fordult, miközben a műkereskedelem stagnál.

„Az első hat hónapban vezérigazgatóként a folytonosság biztosítására és stratégiánk globális megerősítésére koncentráltam” – nyilatkozta Bonnie Brennan, a Christie’s frissen kinevezett vezérigazgatója az aukciósház 2025 első félévi számairól – amelyeket „hosszú háborúk” és geopolitikai feszültségek árnyékoltak be – a The Art Newspaper összefoglalójában.

A Christie’s az év első felében 2,1 milliárd dolláros bevételt ért el – nagyjából ugyanannyit, mint tavaly. A 20–21. századi művészet kategóriában 2 százalékos visszaesés mutatkozott, a luxusszegmens viszont 29 százalékot nőtt. A Sotheby’snél hasonló képet láttunk: 2,2 milliárdos forgalom, alig elmaradva az előző év 2,3 milliárdjától.

Brennan szerint növekedés helyett most „folytonosság” van – ami persze sokkal kedvezőbb, mint a 2024 első félévében mért 22 százalékos zuhanás. De kérdés: vajon tényleg itt-e a mélypont?

„Ez csak egy kétéves-hároméves kisiklás, a pályafutásom során már öt ilyet láttam” – véli Philip Hoffman, aki 2001-ben alapította a Fine Art Group tanácsadó céget, miután korábban a Christie’s pénzügyi igazgatója volt. „A következő 12 hónapban azonban nem várok nagy változást.”

Hoffman szerint a magas tranzakciós költségek távol tartják a gazdagokat a csúcsértékű művek aukciós adásvételétől.

„Az ügyfelek sokkal inkább pénzügyi szempontból gondolkodnak, mint korábban” – mondja. Júniusban ő és négy másik műkereskedelmi nagyágyú bejelentette a New Perspectives Art Partners megalapítását, amely biztonságosabb, alacsonyabb költségű privát értékesítésekre fókuszál tehetős gyűjtők számára.

De ha valaki gazdag, és egyre inkább pénzügyi szemmel tekint a világra – miért foglalkozna egyáltalán művészettel?

Michael Moses műkereskedelmi elemző, a Mei Moses Art Index társalapítója által összesített friss adatok – amelyek 58 ezer régi mestermű, impresszionista, modern és kortárs alkotás 1970 óta mért aukciós eredményeire épülnek – azt mutatják, hogy 2025 első félévében az újraértékesített tételek több mint fele negatív évesített hozamot produkált. 2024 második felében szintén többségbe kerültek a veszteséges eladások. Moses mindezt úgy értékeli: „ez a 21. század legrosszabb pénzügyi teljesítménye”, hozzátéve, hogy a részvények, az arany és a Bitcoin kimagasló hozamai tarthatják vissza a művészeti piacot.

2025 első félévében az S\&P 500 index 5,1 százalékkal, az arany 25,1 százalékkal, a Bitcoin 9,1 százalékkal emelkedett – a Yahoo Finance adatai szerint. Július közepére a BlackRock Bitcoin Trust ETF-je, amely befektetők pénzéből vásárol Bitcoint, már 84 milliárd dollárnyi vagyont kezelt – írta a Financial Times. Ez az egyetlen alap 26,5 milliárddal haladta meg az Art Basel és az UBS által tavalyra becsült teljes globális műkereskedelmi forgalmat.

A kriptó-, technológiai és mesterséges intelligenciához kötődő részvényekbe való menekülés sokat elárul arról, hol érzik ma a befektetők a könnyű pénz lehetőségét.

De mi lesz a művészet régi funkciójával, a státuszszimbólummal? Nem éppen ezért költöttek az ultragazdagok aukciókon és vásárokon?

A Google mesterséges intelligencia által készített státuszszimbólum-listája szerint

a leggazdagabbak körében a magánrepülők, luxusautók, exkluzív utazások, házi kedvencek luxusszolgáltatásai és a gondosan válogatott könyvtár – azaz a „könyvespolc-gazdagság” – számítanak presztízstárgynak.

Művészet viszont nincs a felsorolásban.

Persze kivételes egyedi eladások továbbra is akadnak. Néhány nappal Jeff Bezos 50 millió dolláros velencei esküvője után a Christie’s 43,9 millió dollárért értékesítette Canaletto Velence, a Bucintoro visszatérése áldozócsütörtökön című festményét, amelyet korábban Robert Walpole brit miniszterelnök birtokolt. Ugyanebben a hónapban a Heritage 14,7 millióért adta el az Aranypolgár című film legendás Rosebud szánkóját, a Sotheby’s pedig 30,5 millióért egy fiatal Ceratosaurus kövületét. Az ultragazdagok számára a világ továbbra is luxusjátszótér, ahol efféle trófeák jelentik a „játékokat”.

Közben a neves kereskedő, Tim Blum bezárta galériáját, amiről így nyilatkozott az Artnews-nak: a rendszer évek óta nem működik, az idei Art Basel pedig „pocsék” volt – noha standja 85 százalékát előre eladta. „Csütörtöktől vasárnapig egyetlen érdemi tárgyalásunk sem volt” – tette hozzá.

A helyzetet súlyosbítja, hogy a Venus Over Manhattan és a Clearing galériák szintén lehúzták a rolót, az Amerikai Műkereskedők Szövetségének New York-i vásárát pedig októberben törölték.

Blum szerint a nagy vásárok ma már inkább társasági események a nemzetközi gyűjtőéletet élvező szűk elit számára.

Valamennyi mű elkel, de jórészt előre, online. A helyszínen is költenek, de inkább galériák díszvacsoráira és belépőkre.

Az Art Basel James Murdoch szavaival – aki a tulajdonos MCH Group „horgonybefektetője” – egy „utazó cirkusz”. Akárcsak egy Forma–1-es futam: a brandelt nemzetközi vásár látványos pillanatokat teremt a házigazda városnak, ami akár jövedelmező is lehet – majd továbbáll. Májusban Katar is felkerült az Art Basel helyszínei közé. Csakhogy „míg a cirkusz bohócainak és az F1 pilótáinak fizetnek a fellépésért, a műkereskedőknek maguknak kell fizetniük a részvételért” – érzékeltette a különbséget Murdoch.

Ha egy Picasso, egy Warhol vagy egy Amoako Boafo birtoklása már nem hoz gyors pénzt, és alig jelent státuszt, miközben a vásárok a magántőke által vezérelt élménygazdaság részei lettek (a Frieze -t májusban Ari Emanuel, a hollywoodi szórakoztatóipari óriás, az Endeavor volt vezérigazgatója vásárolta fel), akkor merre tart a műpiac?

A brüsszeli gyűjtő, Alain Servais szerint a piac különböző szegmensei tovább zsugorodnak. „A bevételek összességében csökkennek, de az eladott művek száma nem feltétlenül” – nyilatkozta a The Art Newspaper-nek. Az évtizedek alatt a boomer generáció gyűjtői által felhalmozott ultradrága modern és klasszikus kortárs művek „jéghegye” nem vonzza a fiatal generációkat.

Csak a remekművek kelnek el jól.

A spekulatív, pénzügyiesített piac Servais szerint „eltűnik; kevesen tagadhatják a művészet átláthatatlanságát és likviditáshiányát, ami alkalmatlanná teszi pénzügyi eszközként”. A művek árai túl magasak, mert „a jelenlegi piac infrastruktúrája túl drága”. A valódi művészet piaca – szemben a vásárokra gyártott „zombi” művekkel – az „egyetlen fenntartható út” – fogalmazott.

Marc Spiegler, az Art Basel korábbi globális igazgatója egyetért: szerinte katasztrofális kísérlet volt a művészetet pénzügyi eszközként eladni.

A Business of Fashion hasábjain alternatív jövőképet vázolt:

a műpiacnak „gyorsan át kell fordulnia” abba, hogy a művészetet „Instagram-kompatibilis, szellemi szexepilt sugárzó élvezetként” adja el a gazdag, magas IQ-jú elitnek, akiket a kultúra, a komplex gondolatok, a művészekhez való hozzáférés és mindennek a mutatása izgat.

Magyarán: a műpiac feladata, hogy státuszszimbólumként adja el a műveket annak a leggazdagabb, legintelligensebb 0,01 százaléknak, akik – Curtis Yarvin és Nick Land neoreakciós gondolkodók szerint – a demokrácia eltűnése és a „sötét felvilágosodás” beköszönte után úgyis uralni fogják a világ maradékát.

Jó eséllyel hatalmas vagyonok cserélnek majd gazdát, amikor endorfint pumpáló műveket adnak-vesznek a techmilliárdosok posztapokaliptikus bunkerfalainak díszítésére – olvasható a lapban.

Borítókép: Art Basel, Bázel, 2023