2025-ben tovább zsugorodtak a globális műtárgypiac platformjai, de a forgalomban enyhe emelkedés érezhető; az Egyesült Államok és Európa veszített lendületéből, a figyelem és a tőke pedig egyre látványosabban a Közel-Kelet felé fordult.

A globális műtárgypiac visszaesése 2025-ben is elhúzódott. A kedvezőtlen makrogazdasági környezetre hivatkozva számos meghatározó szereplő húzta le a rolót, különösen a középszegmensben. Bezárt a Los Angelesben, New Yorkban és Tokióban is jelen lévő Blum, valamint a New York–Los Angeles tengelyen működő Clearing. New York ikonikus galériái közül megszűnt a Sperone Westwater, a Tilton és a Kasmin is. Londonban a TJ Boulting és a Project Native Informant fejezte be működését, míg Európában a müncheni Nir Altman, az Egyesült Államokban pedig a San Franciscó-i Altman Siegel zárt be. Hongkongban – ahol az aukciós forgalom még mindig csak töredéke a 2021-es csúcsnak – a Pace is bezárta kiállítóterét.

Őszre azonban megjelentek az első fellendülésre utaló jelek a piac felső szegmensében. Londonban a Sotheby’s úgynevezett „white-glove” aukcióval értékesítette Pauline Karpidas gyűjteményét, míg az Art Basel Paris VIP-napjain több kiemelkedő értékű üzlet született. A novemberi New York-i aukciók már egyértelmű visszatérést jeleztek: újra éles licitharc alakult ki a trófeatételekért és az értékes, egy tulajdonostól származó kollekciókért. Ugyanezen a héten a Sotheby’s 236,3 millió dollárért adta el Gustav Klimt Elisabeth Lederer portréját (1914–16), amely ezzel a modern művészet legdrágábban elkelt alkotásává vált. Frida Kahlo El Sueño (la cama) című, 1940-es festménye 54,7 millió dollárért kelt el, ami aukción valaha női művészért fizetett legmagasabb ár.

A Christie’s és a Sotheby’s egyaránt arról számolt be, hogy 2024-hez képest nőtt az éves forgalmuk, a 2025 második felében rendezett aukciók pedig 26 százalékkal múlták felül az előző év azonos időszakát. Az azonban továbbra is kérdés, hogy ez a fellendülés tartós lesz-e, és mennyire szivárog le a piac egészére.

A korábbi évtizedben felfutott kortárs művészek iránti kereslet nagy része nem tér vissza. Ehelyett a klasszikus ízlés és elsősorban a másodlagos piac tartja életben a kereskedelmet. Ezt a trendet szolgálja ki két újonnan alakult konglomerátum is: a New Perspectives, egy öt tanácsadóból álló „szupercsoport”, amely a legnagyobb értékű tranzakciókra fókuszál, valamint a Pace Di Donna Shrader, amely együttműködésen alapuló galériaként a másodlagos értékesítésekre specializálódott.

Donald Trump második elnöki ciklusának első teljes éve tovább növelte a bizonytalanságot az amerikai és globális műkereskedelemben. Az elnök által bevezetett vámok különösen a dekoratív műtárgyak és a bútorok kereskedelmét sújtották, még ha maguk a képzőművészeti alkotások többnyire ki is maradtak a szabályozásból. A kapkodva bejelentett intézkedések azonban pánikot okoztak, megbénították a szállítmányozást és a logisztikát, és megingatták az Egyesült Államok üzletbarát hírnevét.

Az Európai Unióban eközben az antikvitások és régészeti tárgyak kereskedői emeltek szót a júniusban életbe lépett új jogszabályok ellen, amelyek a fosztogatás során megszerzett műtárgyak kereskedelmének megakadályozását célozzák. Az előírások szerint számos, 200 évnél idősebb kulturális tárgy esetében kötelező az eredet igazolása – amit a szakma meghatározó szereplői irreális elvárásnak tartanak.

Pozitív fejleménynek számít ugyanakkor, hogy Olaszország adókedvezményeket vezetett be a műtárgyakra, követve Németország és Franciaország példáját, amelyek korábban csökkentették az áfát.

Az olasz áfakulcs ma már az EU legalacsonyabbja, 5 százalék, aminek hatására két globális nagyágyú is megjelent az országban: idén Milánóban nyitott galériát a Thaddaeus Ropac, míg a Hauser & Wirth egy új, szicíliai helyszínt jelentett be december elején.

Párizs műtárgypiaca is erősödött: az októberi aukciók forgalma 30 százalékkal haladta meg az előző évit. A növekedés jelentős része azonban London Brexit utáni visszaeséséből táplálkozik, miközben Európa egésze továbbra is stagnál.

Egyértelmű növekedést mutatott viszont Dél-Ázsia. Itt rekordárak születtek, köztük M. F. Husain Untitled (Gram Yatra) című festménye, amely 13,7 millió dollárért kelt el a Christie’s New York-i aukcióján – messze a legmagasabb ár, amit valaha indiai festményért fizettek.

A legnagyobb figyelmet azonban az Arab-öböl kapta. A két legfontosabb vásárszervező, az Art Basel és a Frieze is új rendezvényt jelentett be a térségben: előbbi Dohában, utóbbi Abu-Dzabiban indít vásárt. Az Art Basel Qatar viszonylag kis léptékű lesz: 87 galéria mutat be szóló prezentációkat, a rendezvényt Wael Shawky művész vezeti. A Frieze nem teljesen új vásárt hoz létre, hanem átveszi a régóta működő Abu Dhabi Art helyét.

Az aukciósházak is fokozzák jelenlétüket: a Sotheby’s Abu-Dzabiban indította el első, luxusfókuszú Collectors’ Week eseményét, miután 2024-ben egymilliárd dolláros befektetést kapott az emírség szuverén vagyonalapjától. Eközben az Art Dubai is bővült, idén két új igazgatói pozíciót hoztak létre.

Szaúd-Arábia szintén egyre vonzóbb célpont a nyugati szereplők számára. Októberben az Art Basel és a Sotheby’s vezérigazgatói is részt vettek egy dzsiddai konferencián, ahol jelentős befektetési megállapodásokat jelentettek be. A világ legrégebbi galériája, a Colnaghi jövőre Rijádban nyit új teret, egy szaúdi cég befektetésével.

Egy olyan évben, amikor a Nyugat stabilitása és életképessége egyre inkább megkérdőjeleződik, a Perzsa-öböl a műtárgypiac legfontosabb új növekedési motorjává vált. A nagy kérdés már csak az: képes lesz-e ez a piac elég gyorsan fejlődni ahhoz, hogy igazolja a most bejelentett nagyszabású terjeszkedéseket.

Forrás: The Art Newspaper

Borítókép: Doha