A jelenleg rendelkezésre álló, még nem teljes körű információk azt jelzik, hogy 2022 nem volt rossz év a globális aukciós piacon, ám az eredmények nem feltétlenül egy organikus fejlődésből következnek. Nagy elemzésünk a ’22-es eredményekről és trendekről!

December végén, január elején a műpiaci szakértőkkel szemben már erős az elvárás, hogy értékeljék az utolsó 12 hónap fejleményeit és persze mondjanak valamit a kilátásokról is. Az elvárás érthető, ám megfelelni neki nagyon nehéz. Összefoglaló globális adatok ilyenkor még az aukciós piacról sem állnak rendelkezésre, a galériás szektorban pedig még rosszabb a helyzet, hiszen itt az elemző cégek a művészeti vásárokról hozzáférhető információk mellett zömmel kérdőíves lekérdezéssel igyekeznek képet alkotni az elköszönő év forgalmáról és tendenciáiról, ami időigényes feladat.

Az aukciós piacon, amellyel most foglalkozunk, legalább a legnagyobb árverőházak éves gyorsjelentéseire lehet támaszkodni. Ezeket persze óvatosan kell kezelni, hiszen mindegyik ház hajlamos a tények olyan csoportosítására és interpretálására, ami helyzetüket és eredményeiket a valósnál némileg kedvezőbb színben tünteti fel. A rendkívül erős piaci koncentráció nem minden szempontból pozitív jelenség, de annyiban megkönnyíti az elemzések készítését, hogy a 2-3 piacvezető ház adatainak ismeretében már a komoly tévedések különösebb kockázata nélkül lehet általánosító következtetéseket levonni. Ha ők jó eredményeket érnek el, akkor mások, nagyságrendekkel kisebb súlyuk miatt aligha tudják elrontani az összképet és fordítva: ha döcög a nagyok szekere, akkor a kicsik esetleges sikerei sem nagyon tudnak optimizmusra hangolni.

Amióta persze Kína műkereskedelmi nagyhatalommá vált, a helyzet kicsit kiszámíthatatlanabb lett, mivel ott a hullámzások még egészen rövid időintervallumon belül is nagyobbak lehetnek a hagyományos piacokon megszokottnál. Egy-egy év adataiból ráadásul nem is nagyon lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen azokat sokszor olyan egyszeri – többnyire a műpiacon kívüli, de esetenként azon belüli – fejlemények is jelentősen befolyásolhatják, melyeknek a későbbiekben már nincs mérhető hatásuk, megismétlődésük pedig, ha nem is zárható ki, de valószínűtlen, vagy nem tervezhető.

A reziliens piac

Ilyen piacbefolyásoló külső fejlemény volt például a 2008-2009-es világgazdasági válság vagy a 2020-as COVID-pandémia, miközben más külső tényezőkkel – így a demokrácia elfojtásával a magát időközben az egyik legfontosabb műkereskedelmi központtá kinőtt Hong Kongban, vagy az Ukrajna elleni orosz agresszióval – szemben, amelyeknek intuitive hajlamosak lettünk volna ugyancsak komoly befolyást tulajdonítani, a piac, legalábbis egyelőre, nagyjából rezisztens maradt.

De meglehet, ez csak a látszat és a 2022-re elképzelhetőnek tartott visszaesés csak azért nem következett be, mert a negatív külső tényezők hatását a globális eredmények szintjén kiegyenlítette egy pozitív, a műpiacon belüli, de ugyancsak nem menetrendszerűen ismétlődő esemény, néhány különleges minőségű magángyűjtemény kalapács alá kerülése.  Ezeken belül is kiemelten fontos az amerikai Paul Allen-gyűjtemény; továbbá Harry és Linda Macklowe válásuk után piacra dobott gyűjteményének második fele; a Whitney Museum of American Art néhai elnöke, David Solinger; a 2021-ben elhunyt hongkongi üzletember, Joseph Hotung; a svájci műkereskedő-műgyűjtő pár, Thomas és Doris Ammann kollekciói.

A kizárólag egy-egy gyűjtemény értékesítésére szolgáló árverések (single owner sales) a művészeti aukciók összforgalmából példátlanul magas, 30% körüli arányban részesedtek. A Paul Allen-gyűjtemény darabjaiért összesen több mint 1,6 milliárd dollárt fizettek, azaz két estén az egész világ teljes 2022. évi művészeti aukciós forgalmának 8-10%-át realizálták. A százalékos arányt illetően pontosabb számot nem tudunk mondani, mert a globális összforgalomról még nincsenek végleges adatok, de nem kizárható, hogy az idei számok az Allen-gyűjtemény nélkül visszaesést mutatnának, még ha nem is drámai mértékűt. (A gyűjtemény árveréséről írt előzetesünk itt, az aukció eredményeit bemutató írásunk pedig itt olvasható.) Az ilyen egyszeri tényezők hatása miatt elsősorban azokkal a trendekkel érdemes komolyabban is foglalkozni, amelyek több év adataival is alátámaszthatók.

Hogyan olvassunk gyorsjelentéseket?

Mostani elemzésünkben elsősorban a legnagyobb aukciósházak éves gyorsjelentéseire támaszkodhatunk, illetve megnézhetjük, hogy néhány kisebb ház már ugyancsak hozzáférhető adatai összhangban állnak-e a „nagyok” közleményeiből kirajzolódó képpel. Ezek az információk az elmúlt napokban többnyire megérkeztek, de még egyszer: érdemes őket óvatosan kezelni. Egymással versengő cégekről van szó és ezek a jelentések is a konkurenciaharc eszközei – nem véletlen, hogy rendszerint csupa szépet és jót lehet olvasni bennük. És az adatokat többnyire nem túl nehéz úgy csoportosítani, hogy megfeleljenek az ilyen elvárásoknak. Ha például egy aukciósháznál a képzőművészeti tételek forgalma visszaesett az elmúlt évhez képest, egyéb üzletágaik, például az ékszerek, vagy épp a nagyértékű ingatlanok, gépjárművek értékesítése viszont fellendült, akkor sokkal könnyebben találunk a jelentésben a ház összforgalmát, mint a műpiaci elemzés szempontjából releváns művészeti tételek forgalmát bemutató adatokat. Van ház, amelyik például a képzőművészeti tételek és a luxuscikkek összevonásával „állít elő” a korábbinál nagyobb számokat. Ebben az összefüggésben érdekes megemlíteni, hogy a köztudatban művészeti aukciósházként számon tartott legnagyobb cégek nemegyszer egyéb kategóriákban érik el legjobb eredményeiket, vagy azok egy részét. Az általuk 2022-ben értékesített tíz legdrágább tétel fele – így többek között a Sotheby’s által Hong Kongban 57,8 millió dollárért eladott Williamson rózsaszín gyémánt, vagy a részben a Sotheby’s által tulajdonolt, luxusautókra szakosodott kanadai központú aukciósháznál, az RM Sotheby’s-nél 142,8 millió dollárért gazdát cserélt 1955-ös gyártmányú Mercedes-Benz 300 SLR típusú személygépkocsi – a luxuscikk kategóriájába tartozik.

Az éves jelentések összehasonlításából jól látszik, hogy – miközben a 2022-es év többnyire jól sikerült – az aukciósházak körében jelenleg elég nagy a bizonytalanság. Örülnek, hogy ezt a sok szempontból nagyon nehéz évet drámai negatív fejlemények nélkül tudhatják maguk mögött, és annak, hogy a műtárgybefektetési hajlandóság a fenyegető recesszió árnyékában sem csökken, de látják, hogy a kiszámíthatatlanabbá vált külső körülmények hatásának kezelése mellett nagyon sok új belső kihívásnak is meg kell felelniük. Csak néhány a megválaszolandó kérdések közül: hogyan lehet megnyerni a gyűjtők új nemzedékeit és hogyan lehet megfelelni elvárásaiknak?; milyen arányokat célszerű kialakítani a nyilvános aukciók és a private sales üzletág között?; érdemes-e folytatni a földrajzi terjeszkedés stratégiáját?; milyen arányokat alakítsanak ki az „élő” aukciók és az online értékesítés között?; mennyire keljenek versenyre az elsődleges értékesítésben a kortárs galériákkal?; temetni kell-e a régi mesterek piacát? mennyire bízzanak abban, hogy az NFT-k iránti érdeklődés tartós, esetleg növekvő is lesz? hogyan feleljenek meg a gyűjtők részéről is megfogalmazódó társadalmi elvárásoknak (ökológiai szempontokat figyelembe vevő működés, nagyobb diverzitás a kínálatban, stb.)?.

Válaszkísérletek

A fenti kérdések egy részére a házak 2022-ben hasonló, más részére ugyanakkor egymástól eltérő stratégiák mentén elindulva keresték a választ.

A private sales üzletág és az online értékesítés szerepe például a COVID okozta lezárások idején felértékelődött, és a házak a lezárások feloldása után is a korábbinál nagyobb figyelmet fordítanak ezekre a csatornákra. A private sales térnyerése persze már korábban is megfigyelhető volt – a gyűjtők érthető módon szívesen profitálnak az aukciósházak szakértelméből és széles ügyfélköréből akkor is, amikor nem aukciós értékesítésben vagy vásárlásban gondolkodnak. Más kérdés, hogy a piac transzparenciájának nem használ, ha az árverőházak forgalmának növekvő hányada tevődik át erre a csatornára.

A földrajzi terjeszkedés fókuszában a nagy házaknál továbbra is Ázsia áll. Hong Kong egyelőre nagyjából tartani tudja a korábbi években kivívott pozícióit, de egyre inkább középpontba kerül a szükség esetén akár Hong Kong szerepét is átvenni tudó Dél-Korea, valamint Japán, Szingapúr és India is, sőt, már Thaiföld és Vietnam is bekerült a „nagyok” látókörébe. A terjeszkedésnek van egy másik formája is, amivel ebben az évben főként a londoni központú Bonhams élt előszeretettel: a felvásárlás. A nagy múltú és ma is a legnagyobbak közé tartozó ház három piaci versenytársát is felvásárolta, előbb a Skandináviában piacvezető Bukowskis-t, majd az amerikai, New England-i Skinnert, végül a dán Bruun Rasmussent.

Kortárs és ultra-kortárs

A fiatalabb generációk „kezelése” a keresleti és a kínálati oldalon egymással összefüggő feladat, hiszen régi igazság, hogy a mindenkori gyűjtők figyelme az átlagosnál nagyobb a saját nemzedékükhöz tartozó alkotók iránt, akiknek világában otthonosabban érzik magukat. Nem véletlenül született meg az aukciósházak kínálatában az „ultra-kortárs” kategória, amibe többnyire a 40 évnél fiatalabb alkotókat sorolják. A Sotheby’s például 2021 vége óta The Now címmel már külön ultra-kortárs súlypontú aukciókat is szervez, melyek egy év alatt 244 millió dolláros forgalmat generáltak. Ugyancsak a Sotheby’s egy új elsődleges értékesítési platformot is nyitott az ultra-kortársak számára Artists’ Choice címmel; az itt értékesített művek közvetlenül a művészek stúdióiból érkeznek.

Az artprice globális, de még nem a teljes 2022-es naptári évre, hanem 2021 második és 2022 első félévére vonatkozó adatai szerint az ultra-kortársak ebben a 12 hónapban már a teljes kortárs forgalom 15,5%-át adták; a 2.670 negyven év alatti művész által generált 420 millió dolláros forgalom 28%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A női művészek ebben a kategóriában feltűnően erősebb pozíciókkal rendelkeznek, mint az aukciós műkereskedelem, vagy akár a kortárs szektor egészében. A kategória 10 legdrágább tétele közül 8 az ő kezük alól került ki – miközben a 2022-ben legmagasabb áron értékesített 50 mű alkotója között egyetlen nő sincs. (Ehhez 30 millió dollár feletti eredményre lett volna szükség, de a két legdrágább „női” munka, Louise Bourgeois ikonikus pók-szobrainak egyike, illetve egy Tamara de Lempicka-portré „csak” 16,5, illetve 14.1 millió dollárért talált gazdára.)

Az ultra-kortárs piac egyik legifjabb üdvöskéje, a 32 éves brit Flora Yukhnovich rokokó ihletésű, a XVIII. században népszerű stílust újraértelmező munkáiért ’22-ben már 3 millió dollár feletti összegeket is adtak. A vevőkör bővítésében, ami minden aukciósház számára kulcskérdés, 2022 komoly sikereket hozott. Mindhárom ház arról számolt be, hogy a náluk először licitálók aránya meghaladta a 30%-ot, az „újoncok” között pedig a millenniumi nemzedék képviselőinek aránya jóval túllépett az egyharmadon, ami mindenképpen bíztató jel a jövőre nézve.

Az NFT zuhanása és más válságjelek

Ami a 2021-es év nagy sztárjait, az NFT-ket illeti, a visszaesés 2022-ben itt rendkívüli mértékű volt; a Christie’s-nél például, ahol Beeple-nek az a munkája, ami az egész NFT-lázat kirobbantotta, 2021-ben 69 millió dollárért kelt el, a 2022-ben eladott összes – szám szerint 87 – NFT-ért együttesen is csak 5,9 millió dollárt fizettek. A lelkesedés lelohadásában nyilvánvalóan jelentős szerepe volt a kriptovaluták piacát ebben az évben megrázó csődöknek és botrányoknak. A The Art Newspaper adatai szerint a forgalomcsökkenés itt drámai, 98%-os volt, a műfaj lelkes, a lap által „kriptoevangelistáknak” nevezett hívei kincstári optimizmusának tehát jelenleg nem sok alapja van. Azt ugyanakkor a lap is megjegyzi, hogy azért korai volna még temetni az NFT-ket. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy a művészeti NFT-nek inkább kisebb része az, ami a hagyományos műkereskedelmi csatornákon cserél gazdát.

A 2022-es év végén az Art Basel Miami Beach már ízelítőt adott abból, hogy van ok az aggodalomra a globális műkereskedelemben. Körülbelül mostanra érett be a felismerés, hogy azok a már említett külső körülmények, nevezetesen elsősorban a COVID, az Európában dúló háború, a feszültségek súlyos kiéleződése a világ más régióiban, így például Tajvan körül, a világgazdaságban a fentiektől nem függetlenül mutatkozó válságjelenségek, a magas infláció és a magas kamatok hosszabb, akár jóval hosszabb távon is velünk maradhatnak, mint ahogy azt ezek megjelenésekor gondoltuk. Azaz nem arról van szó, hogy hogyan vészelünk át néhány hónapot, hanem arról, hogy hogyan alkalmazkodunk az új realitásokhoz – és ez nem jó hír a műkereskedelemnek. Miami Beach-en, az év utolsó nagy vásárán már egyértelműen érzékelhető volt a piaci hangulat romlása.

És akkor végre: számok!

Nézzünk ezek után néhány számot és egyéb fontos tényt a három legnagyobb aukciósház egyébként nem könnyen összehasonlítható gyorsjelentéseiből! A Christie’s 8,4 milliárd dollárral rekorderedményt ért el, nem kevesebb, mint 18%-ot javítva egy évvel korábbi teljesítményén. Az ezt hírül adó közlemény jelzi, hogy ebben a számban az ingatlanok és a gépjárművek nincsenek benne – ami azt is jelenti, hogy minden más viszont igen, azaz a szám nem csak a művészeti aukciók eredményeit tartalmazza. Így vagy úgy, de ezzel az eredménnyel a háznak sikerült visszaelőznie legnagyobb vetélytársát, a Sotheby’s-t és, főként az Allen-kollekció okán, uralnia a közbeszédet is. Más kérdés, hogy az Allen-gyűjtemény nélkül az összforgalom elmaradt volna az előző év 7,1 milliárdos teljesítménye mögött. A Christie’s-hez fűződik az év legmagasabb áron értékesített műtárgya is, Andy Warhol Marilyn Monroe-portréinak egyike, ami 195 millió dolláros árával a legdrágább, aukción értékesített XX. századi alkotás lett. Árverésen ennél többet – igaz, jóval többet – eddig csak Leonardo da Vinci Salvator Mundijáért adtak. A Christie’s eredményéhez a pandémia alatt nagyon felfutott private sales üzletág az előző évinél 29%-kal kevesebbel, 1,2 milliárd dollárral járult hozzá. Az ázsiai eladások 20%-kal, 833 millió dollárra estek vissza, ami azonban nem jelenti azt, hogy az ázsiai gyűjtők súlya csökkent volna, hiszen sokan közülük a ház teljes forgalmának 40%-át biztosító New York-i, néhányan pedig európai árveréseken bővítik kollekciójukat.

A Sotheby’s 8 milliárd dollárral ugyancsak történetének legjobb eredményét jelentette, de hozzátette, hogy a műtárgyak értékesítése ezen belül 7%-os visszaesést mutat az előző évhez képest. (2021-et a Macklowe-gyűjtemény nagyobbik részének akkori, több mint 800 millió dollárt hozó értékesítése dobta meg.) Európában jó évet zárt a Sotheby’s – bár a számok feltételezhetően itt sem csak a műtárgyértékesítésre vonatkoznak. A régi fényét lassan visszanyerő Párizsban eddigi legjobb évüket zárták, de 2018 óta Londonban is most volt a legnagyobb a forgalmuk, ami a Brexit miatti félelmek tükrében különösen jó hír a ház számára. A földrajzi expanzió a Sotheby’s-nél Európára is kiterjed, Kölnben először tartottak árverést. A három nagy ház közül csak a Sotheby’s számolt be stabil ázsiai üzletről; az 1,1 milliárd dolláros ottani forgalom közleményük szerint „összhangban van az előző évi teljesítménnyel”. A private sales üzletág tendenciájában és volumenében is hasonlóan alakult, mint a Christie’s-nél; az egy évvel korábbi 1,3 milliárd dollárról a nem végleges adatok szerint 1,1 milliárdra esik vissza.

A harmadik globálisan működő ház, a Phillips is jól helytállt, az 1,3 milliárd dolláros forgalom 8%-os bővülést jelent. Számukra látványos siker, hogy egy tételük szerepel az év 10 legdrágább műtárgya között; egy 1982-es, cím nélküli Basquiat-festményt 85 millió dollárért sikerült eladniuk. A Christie’s-szel ellentétben a Phillips-nél a private sales forgalma is növekedett, méghozzá az átlagot meghaladó, 20%-os mértékben, 208,2 millió dollárról 250 millióra. Nem a terveknek megfelelően alakult viszont a forgalom a kulcsfontosságúnak tekintett ázsiai piacon, a 167 millió dollár komoly, 38%-os visszaesést jelent, de a cég továbbra is jelentős beruházásokkal igyekszik stabilizálni helyzetét ezen a piacon, többek között az egyik vezető kínai aukciósházzal, a Poly Auctions-szel való együttműködés révén is. Nem véletlenül: az ázsiai gyűjtők egy főre jutó költései világviszonylatban a legmagasabbak. Némi vigasz a ház számára, hogy legdrágább tételét, az említett Basquiat-művet New Yorkban ázsiai gyűjtő vette meg. A Phillips az USÁ-ban is terjeszkedik; az ottani forgalom 20%-át biztosító nyugati parti gyűjtők jobb kiszolgálására új részleget avattak Los Angelesben.

Mi a helyzet a kisebb házak környékén?

Megnéztük a Christie’s és a Sotheby’s után legnagyobb forgalmat realizáló három európai árverőház, a német Ketterer Kunst, az osztrák Dorotheum és a francia Artcurial 2022. évi eredményeit is és azt tapasztaltuk, hogy ezek nagyjából visszaigazolták a „nagyoknál” is látott tendenciákat. A müncheni Ketterer Kunst előző évi teljesítményén néhány százalékot javítva, forgalmával először – és a német árverőházak közül is elsőként – lépte át a 100 millió eurót. A 103 milliós eredményhez nagyban hozzájárult a tíz, egymillió euró feletti összegért és a 163, hatszámjegyű összegért értékesített tétel. Csakúgy, ahogy a Sotheby’s-nél és a Christie’s-nél, itt is nagyban hozzájárult a sikerhez egyetlen kiemelkedő kollekció, a német expresszionizmus kimagasló műveiből felépített Gerlinger-gyűjtemény értékesítése. (Erről itt írtunk részletesebben.)  Ilyen nagy dobásra nem sok esély lesz 2023-ban, az viszont mindenképp bíztató a ház számára, hogy a forgalom több, mint 50%-áról külföldi gyűjtők gondoskodtak, azaz tovább erősödött a ház iránti nemzetközi érdeklődés.

A bécsi központú Dorotheum összességében a Ketterer forgalmának dupláját produkálja, de ez lényegesen szélesebb, összesen több, mint 40 műfajt felölelő profiljának is köszönhető. Forgalmuk most először lépte át a 200 millió eurót, a legdrágább tételek dobogójára két képzőművészeti alkotás, Tizian 4,8 millió euróért értékesített Bűnbánó Magdalénája és Giovanni Bellini és műhelye 1,4 millió euróért gazdát cserélt Madonna a kisdeddel című munkája mögött egy 2005-ben gyártott Porsche Carrera GT sportautó jutott fel, melyért 1,035 millió eurót fizettek. A Dorotheum is terjeszkedett 2022-ben, még ha ez a német nyelvterület határain belül is történt: düsseldorfi és müncheni fiókjuk mellett képviseletet nyitottak Hamburgban is.

Abban az értelemben a párizsi Artcurial is illeszkedik a sorba, hogy fennállása legnagyobb forgalmát produkálta – a 216,5 millió euró 2021-hez képest 21%-os, a 2019-es eddigi rekordévhez képest pedig 6%-os bővülést jelent –; ugyanakkor nem csinál titkot abból, hogy a XX. és XXI. századi művészet forgalma visszaesett és a „megmentő” szerepe – a nemzetközi szinten inkább alulteljesítő, ezért most mások számára is némi bátorítást jelentő – régi mesterekre hárult.

A felvázolt képet a később – főként az ázsiai aukciósházaktól – befutó jelentések árnyalhatják még, de érdemben aligha fogják megváltoztatni.

A házak többségének helyzete a jó 2022-es eredményeknek (is) köszönhetően stabil; ez, továbbá a földrajzi jelenlét és a vevőkör bővítésére, új értékesítési platformok kialakítására, innovatív formátumok fejlesztésére tett erőfeszítések eredményei esélyt adnak arra, hogy sikerrel küzdjenek meg a nehéznek ígérkező 2023-as év kihívásaival.

Borítókép: Aukció Párizsban az Artcurial aukciós házban, 2022. (Fotó: STEPHANE DE SAKUTIN / AFP)