95 éves korában Düsseldorfban elhunyt Günther Uecker, a második világháború utáni korszak ikonikus művésze, aki nem festékkel, hanem vásznaiba vert szögekkel definiálta újra az absztrakciót.

Uecker volt az egyik legfontosabb művész, aki kapcsolatban állt a ZERO nevű avantgárd csoporttal, amelyet 1957-ben Otto Piene és Heinz Mack alapított. Uecker később, 1961-ben csatlakozott, bár már korábban is kiállított a mozgalom égisze alatt. A ZERO végül messze túlmutatott Németország határain, és olyan művészeket foglalt magába, mint Yves Klein és Jean Tinguely. Uecker mindig is a mozgalom egyik alaptagja volt.

A ZERO átfogó célja az volt, hogy a művészetet az abszolút alapokig visszavezesse, Piene, Mack és Uecker 1963-as kiáltványukban azt írták: „A Zero a kezdet. A nulla kerek. A nulla forog.” A céljuk az volt, hogy visszatérjenek az művészet nullpontjához, egy olyan pontba, amely figyelembe veszi az atomi, térbeli és dinamikus világot.

Uecker hozzájárulása mindehhez az az absztrakció volt: amelyet szögek különböző felületekbe – a vásznaktól kezdve a fénydobozokon át a tévékészülékekig – való beverésével hozott létre.

Ezt a formulát még jóval a kilencvenes éveiben is használta; 2019-ben a Frieze-ben ezt írta róla Glenn Adamson: „Bármit is csinálsz most, jó esély van rá, hogy Günther Uecker épp kalapál”. Adamson arról számolt be, hogy az akkor 90 éves Uecker még mindig heti hét napot, napi hat órát dolgozott a düsseldorfi műteremben, amelyet 1987 óta tartott, attól az évtől, amikor elköltözött a Gerhard Richterrel sokáig közös műterméből.

Uecker sok, az 1950-es és 60-as években készült szög-festménye egyáltalán nem hasonlított festményre. Szögeit forgó korongokba, már nem használható székekbe vagy olyan fatörzsekbe verte, amelyek forogtak, így a szögek csattogó hangot adtak. Uecker a mozgás érzetét keltette a szögek segítségével, amelyek néha hullámzónak tűntek – így voltak elrendezve. Későbbi, sivatagok által inspirált munkáiban Uecker fehér vásznakba kalapálta a szögeket, amelyek a galéria megvilágításában olyan árnyékokat vetettek, amelyek úgy tűntek, mintha torzulnának és forognának. Ezek a művek egy kicsit úgy néznek ki, mint a szélfútta sivatagok, amelyek Uecker szerint inspirálták őt.

Günther Uecker 1930. március 13-án született a németországi Wendorfban. Édesapja, aki gazdálkodó volt, azt a gondolatot oltotta belé, hogy „életünk célja, hogy gyümölcsöt teremtsünk a földből”. Gyermekkorát megváltoztatta a második világháború, amelynek kegyetlenségeit első kézből tapasztalta meg: felidézte, hogy orosz katonáknak kellett segítenie eltemetni a partra sodort német hajókról a holttesteket.

A háború befejezése után a Német Demokratikus Köztársaság vette át Ueckerék földjeit, és a család hirtelen keletnémet lett. Uecker maga is propagandaművésznek tanult, majd 1953-ban Berlinbe utazott, hogy festőművészeti iskolába járjon. 1955-től kezdve a düsseldorfi Kunstakademie hallgatója lett.

Szögfestményeit 1956-ban kezdte el készíteni. „Kelet-Németországból érkezve, ahol az 1917-es orosz forradalomról tanultam; Vlagyimir Majakovszkij kijelentésére gondoltam, melyek szerint „a költészet kalapáccsal készül”.

Uecker Piene és Mack mellett emelkedett fel, akik az 1964-es Documenta kiállításon, a németországi Kasselben ötévente megrendezett, nagy figyelemmel kísért kiállításon Lucio Fontana előtt tisztelgő három művész kiállításával arattak elismerést. (Ez volt az első a három Documenta közül, amelyen Uecker is részt vett.) A kritikai figyelem hatására Uecker külföldön is bemutatkozott, többek között a híres 1965-ös Museum of Modern Art The Responsive Eye című kiállításán, amely segített meghatározni az op-art mozgalmat, és olyan művekre összpontosított, amelyek kinetikus tárgyak és az absztrakció segítségével új érzékelési hatásokat idéztek elő. A hírnév azonban fokozatosan eltávolította Ueckert a ZERO csoporttól, amely 1966-ban hivatalosan fel is oszlott.

A csoportból kiszakadva Uecker továbbra is a saját elképzeléseit valósította meg. 1968-ban a Kunsthalle Baden-Badenben elkészítette a Terror Orchestra című hangos installációját, amelyhez porszívókból és más hétköznapi tárgyakból kialakított kakofóniát keltő objekteket használt. Majd 1970-ben Mackkel együtt ő képviselte Németországot a Velencei Biennálén. 1974-től 1995-ig a düsseldorfi Kunstakademie tanára volt.

Továbbra is kifejezetten politikai műveket készített. 1968-tól kezdve a nevét viselő újságban megjelent manifesztumszerű szövegekben terjesztette gondolatait. A ’90-es években pedig a kínai kormány meghívására létrehozta a Levél Pekingbe című projektet, amelynek keretében 19 ruhaanyagra írta át az ENSZ Emberi Jogi Nyilatkozatát; Kína végül elutasította a kiállítását.

Időnként azt is bebizonyította, hogy tud könnyedebb lenni. A Reichstag számára 1998-ban egy imateremet tervezett. Ez egy üres tér volt, amelybe magas fadarabokat helyezett el, amelyekbe köveket nyomtak Krisztus sebeire utalva. Wolfgang Thierse, a Bundestag korábbi elnöke egyszer azt mondta Uecker imatereméről: a művet figyelve „a párttagságból fakadó kötelezettségek háttérbe szorulnak, és egyre inkább tudatosulnak a politikai tevékenység korlátai és veszélyei. Hol lehetne alkalmasabb hely egy ilyen műhöz, mint demokráciánk szívében, a Parlamentben?”.

Az elmúlt másfél évtizedben, a ZERO csoportra irányuló nemzetközi figyelem növekedésével (amelyről 2014-ben a Guggenheim Múzeumban emlékezetes felmérés készült), az Uecker munkássága iránti érdeklődés megnőtt. Művei ma már néha 1 millió dollár feletti áron kelnek el, és művészetét rendszeresen láthatjuk a legelőkelőbb művészeti vásárokon.

Forrás: Artnews.

Borítókép: Günther Uecker, fotó: MARKUS SCHOLZ / dpa Picture-Alliance via AFP