A Z-generáció különösen nyitott a műtárgyvásárlásra – a BÁV felmérése szerint
Az ingatlan visszaesett, az arany és a műtárgyak viszont előretörtek a befektési preferenciák között – olvasható ki a BÁV Art legfrissebb műtárgybefektetési kutatásából.
Az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés jelentősen növekedett a befektetők körében, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett a BÁV ART friss műtárgybefektetési indexe szerint.
A magyar lakosság műtárgypiacról, műtárgyak hozamáról alkotott képét, illetve megtakarítási szokásait és befektetési hajlandóságát vizsgáló felmérés szerint „a válaszadók többsége anyagi helyzetének javulásáról számolt be az elmúlt két évben, és egyre többeknek van megtakarítása is”, melyet szívesen be is fektetne – adta hírül az aukciósház sajtóközleményében. A megkérdezettek – 300 fő, 18 és 69 év közötti, de többségében a 30–49 éves korosztályhoz tartozó, legalább havi bruttó 450 ezer forint háztartási jövedelemmel rendelkező magyar internetező – 80 százaléka úgy véli, hogy ezek az értéktárgyak az elkövetkező öt évben legalább az infláció mértékével növelik majd az értéküket, míg több mint 40 százalékuk infláció feletti hozamot vár.
Érdekesség, hogy a felmérés szerint
A vásárlók között továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik az ékszerek, festmények, órák és egyéb művészeti alkotások iránt, amelyeket értéktartó befektetésként kezelnek.
Az indexből leolvasható továbbá, hogy „az előző évhez képest nőtt azok aránya, akik kockázatmentes, forint alapú megtakarításokat választanak, s különösen az állampapírok iránti érdeklődés emelkedett. Az arany, az ékszer és a műtárgyak iránti kereslet szintén folyamatosan nőtt, míg a hagyományos befektetések, mint az ingatlan, részvény és kötvény stagnáltak vagy veszítettek vonzerejükből.”
A kapott eredmény „ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a megvásárolni kívánt tárgyak körében idén először átvették az ékszerek a vezetést a festmények előtt, és nőtt az órák népszerűsége is.” Az aukciósház december elején tartja következő művészeti árverését, melynek tárgyait november 23-tól december 1-ig lehet megtekinteni a Szent István körút 3.-ban – tette hozzá közleményében a BÁV.