Hirdetés
Hirdetés
— 2024. június 28.

Máltán megnyílik az első kortárs művészeti múzeum

Az októberben nyíló Máltai Nemzetközi Kortárs Művészeti Tér bejelentette első kétéves programját.

Idén októberben nyílik meg a mediterrán szigetország első kortárs művészeti intézménye, a Máltai Nemzetközi Kortárs Művészeti Tér, a MICAS. A múzeum helyszíne az UNESCO Világörökség részét képező Ospizio, egy 17. századi erődítmény, ahonnan kilátás nyílik a fővárosra, Vallettára. A MICAS több mint 90 000 négyzetmétert foglal majd el, valamivel több mint 15 000 négyzetméternyi beltéri galériával, valamint szabadtéri szoborkertekkel, egy üzlettel és egy kávézóval.

© MICAS

„A MICAS hozzájárul Málta kulturális infrastruktúrájának megerősítéséhez azáltal, hogy platformot biztosít a kortárs művészet számára helyi és globális szinten, és felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy a művészet és a művészek hogyan segítenek közvetíteni és értelmezni a világot, amelyben élünk” – mondta Phyllis Muscat, a MICAS vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke.

A megnyitó előtt bemutatták az első két év programtervét.

Az első kiállítás Joana Vasconcelos portugál művész önálló kiállítása lesz, amely 2024 októberétől 2025 márciusáig látható majd, és olyan installációkat mutat be, amelyek az otthonnal kapcsolatos témákat járják körül, továbbá három nagyméretű művet, amelyek az emberi létezésre kérdeznek rá. Az együtt bemutatott két projekt jól példázza Vasconcelos kutatásait, valamint az érzelmi és spirituális megértés szükségességét a létezésben való eligazodáshoz.

„A sok ok közül kettő, amiért Joanával akartunk együtt dolgozni az első kiállításunkon, az az, hogy munkásságán keresztül egyedülálló módon képes a közönséget bevonzani nagyméretű installációiba, amelyek számos hagyományos kézműves mesterséget elevenítenek fel, valamint egyetemes témákat, köztük a nemek közötti egyenlőséget és a kultúrpolitikát vizsgálják” – mondta Edith Devaney, a MICAS művészeti igazgatója.

© MICAS

A Vasconcelos-kiállítást követően, a MICAS 2025 májusában nyitja meg a Malta in Focus című, vezető máltai kortárs művészekből álló átfogó csoportos tárlatot, amely hangsúlyozza a múzeum elköteleződését a máltai művészet támogatása és népszerűsítése iránt. 2025 októberében nyílik a Milton Avery és hatása a kortárs művészetre című kiállítás, amely a korszakalkotó amerikai festő pályafutásának több évtizedes időszakából származó munkáit olyan kortárs művészek válogatott alkotásaival együtt mutatja be, mint Harold Ancart, Gary Hume és Nicolas Party.

A program további részeként, 2026-ban a múzeum egy Reggie Burrows Hodges egyéni kiállításnak, valamint egy másik csoportos kiállításnak ad otthont, amely Málta történelmére, kultúrájára és földrajzi elhelyezkedésére koncentrál a kortárs művészet szemszögéből. Ezek egybeesnek a szoborkert teljes megnyitásával is, ahol többek között Ray Pitre máltai művész újonnan megrendelt szobra is látható lesz. A megnyitót megelőzően, idén novemberben Pitre rajzaiból, festményeiből és a megrendelt műhöz kapcsolódó kisplasztikáiból nyílik ingyenes kiállítás. A kikötőre néző erődítmény falán már felállították Conrad Shawcross brit szobrászművész alkotását.

© MICAS

Mind maga a MICAS megnyitása, mind a dinamikus, széleskörű kiállítási program sorsfordító pillanatot jelent Málta számára. A múzeum nemcsak a világszínvonalú kortárs művészetet hozza el a helyieknek, hanem a szigetországot a nemzetközi művészeti élet egyik fontos szereplőjévé is teszi, mely a művészetkedvelők számára kihagyhatatlannak ígérkezik – írja az Artnet.

Borítókép: látványterv

Skanzen