Hirdetés
Hirdetés
— 2024. február 29.

Megnyílt az Art and Antique a Bálnában

Idén hatodszorra szervezték meg az Art and Antique művészeti vásárt, melyen ezúttal 40 galéria vesz részt. A rendezvény február 29-től március 3-ig, csütörtöktől vasárnapig látogatható.

Az Art and Antique vásár abban különbözik a szintén ezen a helyszínen megrendezett Art Market Budapesttől, és a tavaly debütált Budapest Contemporarytól , hogy itt a festményeken, fotókon és képzőművészeti alkotásokon túl bútorokat, szőnyegeket, egyedi ékszereket, szobrokat, antik könyveket és egyéb régiségeket, idén például egy a Kossuth-családhoz köthető ezüst étkészletet is megtekinthet illetve megvásárolhat a közönség. Összesen több ezer műtárgy várja a látogatókat. 

A vásáron idén is szerepel kiemelt alkotás, ez Rippl-Rónai József Szentpáli búcsú című festménye, amely 1947 óta nem volt látható a nagy nyilvánosság számára, s most a Virág Judit Galéria standján tekinthető meg.

Rippl-Rónai József: Szentpáli búcsú, 1912. Fotó: Art and Antique

„A képet Rippl-Rónai 1912-ben festette egy zalai kis faluban, Szentpálon. Ez a festő híres és egyedi kukoricás korszakának egyik ékköve, szépsége mellett különleges azért is, mert Rippl-Rónai életművében kevés a tömegjelenetet ábrázoló kép” – mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze az esemény sajtótájékoztatóján. Hozzátéve, hogy Rippl-Rónai József az egyik legmagasabban értékelt magyar festő: 2022-ben 300 millió forintért kelt el A geszti kastély kertjében című alkotása.

A vásáron kiállított műtárgyak értéke pár tízezer forinttól több százmillióig terjed – tájékoztatott Tausz Ádám főszervező.

Az Art and Antique idén is szervez jótékonysági árverést, amelynek kedvezményezettje az Operaház Balettnövendékeiért Alapítvány.

Fotó: A mű

A vásáron résztvevő galériák 2024-ben: 

Ancora Contemporary Gallery, Ar2day Gallery, Artcore Antik & Design, BÁV ART Aukciósház és Galéria, Bernabo Art Furniture, Budapest Poster Gallery, Deák Erika Galéria, Einspach Fine Art & Photography, Erdész Galéria, Faur Zsófi Galéria, Festményvizsgálati Labor, Heart and Cherry Limited Editions Galéria, Horizont Galéria, Inda Galéria, Initio Arts & Design, K Galéria, Kálmán Makláry Fine Arts, Kilim Szőnyeg, Kisterem Galéria, Központi Antikvárium, MissionArt Galéria, Molnár Ani Galéria, Monád Galéria, MYTHOS, Nagyházi Contemporary, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves Kor-Társ Galéria, November Galéria, Nudelman Numismatica, Opera Antikvitás, Passage Galéria, Primtex, Pro-Art Frame, Resident Art Galéria, Szikra Galéria, Várfok Galéria, Viltin Galéria, Vintage Galéria, Virág Judit Galéria.