Hirdetés
Hirdetés
— 2023. november 22.

Wolsky András nyerte az első Konok-Hetey Művészeti Díjat

A Konok Tamás festőművész és Hetey Katalin szobrászművész kezdeményezésére 2008-ban létrejött Konok–Hetey Művészeti Alapítvány idén képzőművészeti díjat hozott létre, melyet minden évben felváltva festő- és szobrászművészek részére ajánlanak fel. Az első évben a pályázaton festőművészek vehettek részt.

A 15 éve életre hívott  Konok–Hetey Művészeti Alapítvány az alapító művészek – Konok Tamás és Hetey Katalin – életművének gondozása mellett a tehetséges kortárs képzőművészek bemutatását és támogatását is célul tűzte ki, ezért 2023 nyarán pályázatot írt ki harmincöt évnél idősebb, geometrikus-konstruktív-konkrét festészettel foglalkozó művészek számára.

Az idei év nyertese Wolsky András festőművész lett, aki a Molnár Ani Galéria oldalán így vall alkotásairól: „Munkáimat egy általam előre kitalált szabályrendszer, a generált véletlen, s az idő hozza létre. A szabályrendszerem, mely szűk keretet szab a véletlen végtelen lehetőségeinek, az időben rétegződve teszik láthatóvá magát az alkotást. Ezek az alkotásaim tehát tulajdonképpen nem is tekinthetők kizárólag a saját produktumomnak, hanem kíváncsi összmunka a tőlem független jelenségek segítségével, azaz a geometrikus rend és rendszer ütköztetése a kiszámíthatatlannal.”

Wolsky András: Random-flow NO’7, 2020, fa, vászon, akril, 100×100 cm.

A szeptember 8-án lezárult jelentkezés után a héttagú zsűri döntésének értelmében öten kerültek a Konok-Hetey Művészeti Díj 2023-as shortlistjére. A 2023-as év döntősei:  Matzon Ákos, Nagy Barbara, Pál Katja, Sági Gyula és Wolsky András voltak.

A zsűri tagjai Szipőcs Krisztina művészettörténész, a zsűri elnöke és a Konok-Hetey Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagjai: Konok Marianne, Konok Tamás özvegye, Hegyeshalmi László, képzőművész, Juhász Anna, irodalmár, Juhász László, alapító, N. Mészáros Júlia, művészettörténész, alapító, valamint Molnár Ani, a kuratórium elnöke voltak.

Az elismerés a dokumentáló oklevél mellett 300 000 forint pénzjutalommal, továbbá Botos Péter üvegművész vándordíjával jár.