Hirdetés
Hirdetés
— 2023. április 17.

Geomérnökség és profitorientált gondolkodás. Süveges Ritáé a TÓTalJOY díj 2023-ban

A Tót Endre képzőművész és a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) nevéhez fűződő, tízezer eurós díjat, amelyre kutatásalapú művészeti projektekkel lehet pályázni, Süveges Rita kapja. Projektje olyan, a környezetünket érintő diskurzusokat közelít meg, amelyeket a geomérnökség és profitorientált gondolkodás ural.

Süveges Rita május 24-én, a díjátadó után prezentálja a TÓTalJOY díjból megvalósítandó Kiálts a felhőre! című projekttervét – közölte a KEMKI.

A díj alapítója, a hetvenes évek vége óta Németországban élő Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti. A művésszel évek óta jó kapcsolatot ápoló KEMKI nyújt szakmai támogatást az elképzelés megvalósításához.

A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. Az öröm-darabok, illetve a TÓTalJOY-sorozat akciói a kelet-európai konceptuális művészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak.

Süveges Rita: Kietlen lankák, Smohay-díj kiállítás, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár (videó still), 2022

Az idén januárban második alkalommal meghirdetett TÓTalJOY pályázatra 38 művész pályázott, a kiírásnak és a díj célkitűzéseinek megfelelően művészeti kutatásra épülő projekttervekkel.

A pályázatokat kilenctagú, hazai és nemzetközi összetételű testület bírálta el, amelynek tagjai idén Zdenka Badovinac (igazgató, Kortárs Művészeti Múzeum (MSU), Zágráb), René Block (kurátor, galerista, Berlin), Fehér Dávid (igazgató, SZM – KEMKI), Kaszás Tamás (képzőművész, 2021. évi díjazott), Kürti Emese (kutató, SZM – KEMKI), Lukács Nóra (kurátor, Berlin), Michal Novotný (a Modern és Kortárs Gyűjtemény vezetője, Nemzeti Galéria, Prága), Berenika Partum (kurátor, Berlin, Ewa Partum és Tót Endre lánya) és Petrányi Zsolt (osztályvezető, SZM – Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Osztály) voltak.

Süveges Rita. Fotó: Belicza László Gábor

Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázatok, amelyek reagáltak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra – ismerteti a KEMKI. Süveges Rita Kiálts a felhőre! című, aktuális kérdésekre reflektáló, sokrétű projektje szervesen illeszkedik az alkotó korábbi munkásságához. A kutatásalapú művészet eszközeivel közelít meg olyan, a környezetünket érintő diskurzusokat, amelyeket a geomérnökség és profitorientált gondolkodás ural. Művészeti projektje a jégkárelhárítás összetett jelenségének lokális és regionális vonatkozásain keresztül, feminista nézőpontból vizsgálja az ökológiai válság kultúrtörténeti, technológiai és etikai vonatkozásait.

Süveges Rita: Black Gold / Twilight of Petroleum, Esterhazy Award Shortlist, Ludwig Múzeum, 2021. Fotó: Biró Dávid

Süveges Rita 1986-ban született, 2005 és -10 között járt a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) festő szakára, előtte egy évig a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán is tanult. 2017-ben végzett az MKE DLA-képzésén. Részt vett ösztöndíj-programokon Valenciában és Tallinban, residency programokon többek között New York-ban és Bécsben.

A tavalyi díjazott, Kaszás Tamás Vad gyakornok című kiállításának megnyitója, Magyar Nemzeti Galéria, 2023.
Fotó: Regős Benedek

A díjátadót május 24-én, Tót Endre személyes részvételével tartja meg a KEMKI, itt Süveges Rita rövid előadás formájában prezentálja nyertes projekttervét, melyet a következő egy évben valósít meg.

In hoc signo

— 7 perc olvasás