Recep Tayyip Erdoğan múlt vasárnap megnyerte a török elnökválasztást a szavazatok 52%-ával,  míg kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu 48%-ot szerzett. A török művészeti közeg most attól tart, folytatódik, sőt erősödik az őket érő nyomás. A kritikus kultúra, főként ha kurd, vagy LGBTQ művészek, vagy női művészek reprezentálják, veszélyben van az országban. A török helyzetről a The Art Newspaper ad rövid áttekintést.

“Aggódom a művészetet körülvevő környezet miatt. Én nem tartok ott, hogy magamat cenzúrázzam, de aggaszt, hogy a közösség tagjai visszahúzódnak a saját burkaikba… ” – idézi a lap Fatoş İrwen kurd képzőművészt, aki 2020-ban szabadult hároméves börtönbüntetéséből, amit azért kapott, mert részt vett egy politikai megmozduláson.

Vannak, akik továbbra is rács mögött maradnak, például a 2022-ben elítélt Osman Kavala üzletember és filantróp, aki marginalizált művészeket támogatott Törökországban, és a filmproducer-újságíró Ciğdem Mater, akit 2018-ban tartóztattak le mert még 2013-ban tömeges kormányellenes tüntetéseken vett részt a Gezi Park-i demonstrációk idején.

“Sok művész idegennek érzi magát abban a társadalomban, amely újra megválasztotta Erdoğant, annak ellenére, hogy korlátozza a szólásszabadságot. Ha ezt akarja az ország, mégis, én mit tehetek?” –  idézi a lap a kritikus Kültigin Kağan Akbulut szavait, aki az Argonotlar című webzine alapítója. 

A hatalom régóta tisztában van azzal, írja a lap, hogy a kultúrának milyen hatása van. Csak az elmúlt évben egyebek mellett egy tucat zenei fesztivált is betiltott, valamint megtagadta számos olyan projekt közpénz alapú támogatását, amely eltér a hivatalos narratívától. A Cannes-ban debütált Burning days című filmnek vissza kellett fizetnie a támogatásokat, miután a kormánysajtó “homoszexuális propagandának” minősítette az alkotást.

A kultúrharc azonban rendre fellángol.  Nemrégiben Merve Dizdar lett az első török ​​nő, aki elnyerte a legjobb női színésznek járó díjat Cannes-ban a Nuri Bilge Ceylan által rendezett About Dry Grasses című filmben nyújtott alakításáért, és díját „azoknak a lelkeknek” ajánlotta, akik Törökországban “a jobb napokért” küzdenek. A kulturális miniszterhelyettes, Serdar Çam azonnal “a nyugati törökellenes lobbistákhoz” hasonlította.

Magánvállalatok belépnek ugyan az ország nagyobb kulturális intézményeinek és rendezvényeinek finanszírozásába, de az, hogy a kormánnyal fenntartott baráti kapcsolataikra támaszkodnak az üzlet érdekében, hallgatásra ösztönözheti őket, amikor a kormány avatkozik be a kultúrába – ahogyan történt ez például Kavala bebörtönzésekor.

„Kavala börtönben marad, mert szimbolizál valamit, ez egy üzenet a tőkével rendelkezőknek, hogy ha beszállnak, teret nyitnak a művészetnek, próbálják erősíteni a civil társadalmat, akkor ez fog történni” – mondja Akbulut.

A lap idézi Kerimcan Güleryüzt, az Empire Project nevű galériát vezető független kurátort, aki szerint a nemrégiben megnyílt Istanbul Modern, amelynek egyik fő küldetése a művészet elérhetővé tétele széles körben (és amelynek avatóján Erdoğan mondott beszédet) mégiscsak azt mutatja, hogy a művészet fontos ebben a klímában is. Szerinte a nyomás, amely alatt a török alkotók dolgoznak, jobb művészetet eredményez. “A török ​​művészet éppen azért politikai, mert gondolatbűnnek tekinthető” – összegez a kurátor.

Borítókép: Fatoş Irwen: Bahar Temizliği [Spring Cleaning, 2010]. Forrás: AWARE