Nagyon divatos, látványos és korszerű az új immerzív Hockney-kiállítás, de hogy mennyire képvisel a művészet fogalmaival megközelíthető értéket, arról lehet vitatkozni. A Bigger & Closer (not smaller & further away) audiovizuális show talán túlságosan is könnyedre sikerült.

A február végi megnyitó után néhány nappal David Hockney régi barátai is kilátogattak a showra, készült jó pár fotó, ahogy a 85 éves művész sztár-barátai: Elton John, Tom Hanks, Jools Holland és Paul McCartney társaságában mosolyog a kamerába, miközben a háttérben óriási felületekre kivetített képei láthatók. Jellemző ez a momentum, hiszen az extravagáns megjelenésű Hockney maga is sztárnak számít, aki mindig is értette, merre megy a világ, és szívesen használta a különböző technológiai újításokat a munkáiban.

A művész most a London Theatre Company és a 59 Productions dizájn stúdióval közösen az utóbbi években felkapott immerzív kiállításokhoz hasonló videóinstallációval rukkolt elő.

A Bigger & Closer (not smaller & further away) című show a Kings Cross pályaudvartól tíz perc sétányira található új kiállítótérben, a Lightroomban kapott helyet, amely az utóbbi időszak egyik legnagyobb londoni városfejlesztésének részeként jött létre, a szomszédságában pedig olyan meghatározó globális cégek és modern épületek vannak, mint a Google és Meta irodaházak.

A 59 Productions és a Lightroom három éve kereste meg Hockney-t az immerzív kiállítások és színházi show-k tapasztalataira épített ötlettel: egy olyan új médiumot akartak létrehozni, amely újradefiniálja a kapcsolatot néző és mű között, ahol a modern audiovizuális technikák segítségével léphet be a látogató a művész által teremtett világba. Hockney-nak pedig tetszett az ötlet, s az ezt követő években aktívan részt vett a show megalkotásában, szorosan együttműködve Mark Grimmerrel, a produkciós cég vezetőjével.

Műfajilag nehéz meghatározni, mi az, ami végül elkészült, kicsit immerzív-kiállítás, kicsit dokumentumfilm vagy videoinstalláció az a szűk egy órás mozi, amely során Hockney képei, vázlatai, iPad-rajzai, fotókollázsai elevenednek meg az óriási falakon, valamint a padlón, miközben a festő az életéről, az alkotói folyamatokról és művészi hitvallásáról mesél. 

A narráció is kollázsszerű: Mark Grimmer archív felvételeket is felhasznált, így nemcsak a jelenlegi, hanem a huszonéves és közepkorú Hockney is megszólal a falakról.  A show hat tematikus fejezetre oszlik, az első a perspektíváról szól: Hockney hosszasan magyarázza, miért nem szereti az egy iránypontos perspektívát, mennyivel izgalmasabb eredmény születik, ha eltérő módon közelíti meg a kérdést, és ezzel összefüggésben milyen kihívással találta szemben magát, mikor a Grand Canyont akarta ábrázolni. 

A “Roads and Paths”  fejezetben Hockney kedélyesen nosztalgiázik arról, hogy mikor huszonévesen Los Angelesbe érkezett, vezetni sem tudott, de egy hét alatt lett jogsija, kocsija és műterme is, ám itt a sztorizgatáson kívül egyéb nemigen történik. A “Pools” fejezet Hockney leginkább ismert, globális árlistákat vezető medencés és más, Los Angelesben készült képeiről szól. Itt egyebek közt arról mesél, mennyire megütötte az Angliából érkező fiatal festőt a rengeteg fény és miért problematikus a vizet megfesteni.

A legjobban sikerült rész minden bizonnyal a művész színházi díszleteiről szóló fejezet, ez nemcsak annyiból áll, hogy óriásira nagyítják ki a képeit, itt valóban valami újat hoztak létre az alkotók. Hockney korábbi színházi munkáiból származó groteszk kis alakok repülnek, futkároznak a képek előterében, megelevenedik mögöttük a Hockney által festett erdő vagy egyéb teremtett világ, minden mozog és táncol, miközben az éppen odaillő operarészlet szól.

Szintén látványos és szuggesztív az a rész is, melyben a művész iPad-rajzai kerülnek fel a hatalmas falakra, ahogy felgyorsított módban egymásra rakódnak a különböző rétegek; illetve amikor az egyik tavaszi tájképnél elkezd nemcsak vizuálisan, hanem hangeffektekben is esni az eső. 

Ekkor valóban szinte ott ül a néző Hockney normandiai otthonában, és vele együtt mereng a májusi francia tájon.

A show-ba egyébként annak bármely pontján be lehet kapcsolódni, hiszen negyedórás bontásban árulják rá a jegyeket, és akár többször is végig lehet nézni. Ám ennek következtében sokan másodjára (vagy akár harmadjára) is nekiállnak a filmnek, így zavaróan sokan tömörülnek a teremben. Kivezetni persze senkit nem vezetnek ki, és ez a jegyárak tudatában valószínűleg felháborodást is szülne.

A Bigger and Closer Hockney-show-t érdemes felkeresni, valóban szokatlan és látványos, de túl sokat ne várjunk tőle. A nagy igyekezet, hogy úttörő technológiával, egy újszerű médiumon keresztül, minél szélesebb közönséghez juttassák el Hockney művészetét, túlságosan könnyed, tulajdonképpen súlytalan, komoly művészi értéket nélkülöző, bár kétségkívül szórakoztató kiállítást eredményezett. A belépő ára pedig valóban borsos: egy felnőtt és egy gyerek jegy több mint húszezer forintnak megfelelő összeg hétköznap délelőtt.

A Bigger & Closer (not smaller & further away) audiovizuális show június 4-ig látható a londoni Lightroom kiállítótérben.

Borítókép: David Hockney Bigger & Closer (not smaller & further away). Fotó: Daniel LEAL / AFP