Hirdetés
Hirdetés
— 2023. február 16.

A mű szerzői is a Horváth Művészeti Alapítvány kritikai díjának nyertesei és kiemeltjei között

Nyilvánosságra hozta a Horváth Művészeti Alapítvány a műkritikusoknak szóló 2022-es díjának listáját. Eszerint megosztott eredmény született, a díjat két szerző kapja, a zsűri pedig további kettőt kiemelt. A mű két cikkel is képviseltetve van a listán.

A kritikusi díjat megosztva kapta Cserna Endre és Cséka György, előbbi A góton túl: átkozott manók című szövegéért, amely az Artmagazin Online-on jelent meg 2022. október 25-én, utóbbi pedig Virág az ember? című kritikájáért, amely A mű 2022. november 7-én megjelent cikke és Dezső Tamás kiállításáról szól. A két szerző megosztva kapja a 400 ezer forintos kritikai díjat.

Dezső Tamás: Garden of Persistence, 2020-2022

A zsűri két írást kiemelt még a jelöltek közül, az egyik Benedek Kata A köztéri giccs ötven árnyalata. Kolodko Mihály szobrairól című kritikája, amely A mű felületén jelent meg 2022. november 30-án, a másik pedig Pallag Zoltán Arról, ami nincs, azzal, ami van című írása, amely a nyomtatott Artmagazinban jelent meg 2022. december 12-én.

A Horváth Művészeti Alapítvány kritikai díjával “a hazai szaksajtó tevékenysége iránti elismerését szeretné kinyilvánítani, működését segíteni” – áll az alapítvány weboldalán. Célkitűzése szerint minden évben olyan hazai, kortárs művészeti eseményről szóló írást jutalmaz, “ami nem csak a művészet szerteágazó problémaköreit világítja meg szélesebb közönség számára is, hanem kritikai gondolkodásmódról tanúskodik, diskurzust generál, illetve a hazai kortárs művészet jelenségeit, műcsoportjait, akár csak egy-egy művét is értőn elemzi, ezzel visszajelzést adva maguknak az alkotóknak is.”

A képzőművészeti projektek támogatásával, gyűjteményépítéssel és residency programok szervezésével is foglalkozó alapítvány 2004-ben jött létre. Életre hívója Horváth Béla, az AVIVA Életbiztosító Részvénytársaság, illetve később az CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. alapítója. A kritikai díjra a hazai művészeti, kulturális lapok szerkesztőségei jelölnek a tárgyévben megjelent írásokat, a döntést pedig a Horváth Művészeti Alapítvány kuratóriumának tagjaiból álló zsűri hozza meg.