Arra a kérdésre, hogy kik ma a legfontosabb gyűjtők, ugyanúgy nincs egzakt és objektív válasz, mint arra, hogy kik ma a legjelentősebb művészek. De ahogy utóbbiakról is készül többféle rangsor, nincs ez másképp a gyűjtőknél sem.

Az ARTnews amerikai művészeti folyóirat 1990 óta minden évben megjelenteti a világ legaktívabb és legbefolyásosabb műgyűjtőinek kétszáz nevet tartalmazó listáját, a TOP 200 Collectors-t. Ha ez a lista csak a benne szereplők egóját simogatná, valószínűleg nem kapna ekkora figyelmet, ám ennél jóval többről van szó: a művészek és az őket képviselő galériák főként azért tanulmányozzák árgus szemekkel, mert számukra rangot és később pénzben is kifejezhető hasznot jelent, ha elmondhatják magukról, illetve az általuk képviselt művészekről, hogy munkáik a világ vezető magángyűjteményeiben kapnak helyet. Természetesen figyeli a listát a többi, komolyabb ambíciókat tápláló gyűjtő is, akiknek műtárgyválasztásainál a sok szempont között ott lehet az is, hogy mire utaznak a nagyok.

Felkerülni a listára persze nem egyszerű, hiszen az csak a számos kritérium egyike, hogy kinek milyen méretű és minőségű kollekciója van; egy jelentős gyűjtemény kétségkívül szükséges, de semmiképp sem elégséges feltétele a listára kerülésnek. 

A lista létrejöttének mechanizmusáról az ARTnews nem árul el túl sokat; a szerkesztőség állítja össze „iparági bennfentesekkel, kereskedőkkel, tanácsadókkal, árverőházi szakemberekkel, kurátorokkal és másokkal” folytatott konzultációkra építve. Szimpatikus vonása a listának, hogy a TOP 200-on belül nem rangsorol, a neveket szigorúan abc-sorrendben tünteti fel. Így a vita nem az érintettek helyezésének indokoltságáról folyik, hanem egy sokkal fontosabb kérdésről: arról, hogy milyen teljesítmények elismerése lehet a TOP 200-ba való bekerülés.

Mint már említettük, komoly gyűjtemény nélkül ez természetesen nem megy, de emellett számos más tényező is nagy, sőt gyakran nagyobb súllyal esik latba. Így például a kollekció hozzáférhetővé tétele a nagyközönség számára (magánmúzeumok vagy közgyűjteményi letétek formájában); szerepvállalás jelentős múzeumok, közgyűjtemények vezető testületeiben; anyagi támogatás a múzeumok számára (állománygyarapításra, a múzeum bővítésére, szakmai állások betöltéséhez, stb.); műtárgyadományozás közgyűjteményeknek; művészeti munkásságot elismerő díjak létrehozása és finanszírozása; műalkotások létrejöttének elősegítése (alkotók felkérésével és a felkérésre születő műveik megvásárlásával); művészek egyéb formákban történő támogatása (pl. privát rezidencia- programokkal); valamint karitatív tevékenység. Ezek éppúgy komoly vagyont feltételeznek, mint egy nemzetközileg is számottevő, „ötcsillagos” gyűjtemény felépítése, így semmi meglepő nincs abban, hogy a 200 top műgyűjtő közül jó néhányan, így például az amerikai Jeff Bezos, a francia Bernard Arnault vagy néhány olajsejk a leggazdagabbak listáin is előkelő helyen bukkannak fel. Érdekes lenne tudni, mekkora az a minimális vagyon, ami a TOP 200-as tagságra jogosító gyűjteményépítéshez és művészetszervező tevékenységhez kellett, azaz ki a „legszegényebb” a listán, erre vonatkozóan azonban nincsenek adatok.

A listák természetesen önmagukban is érdekesek, hiszen egy fontos pillanatfelvételt jelentenek „a műgyűjtés állásáról”, de még több következtetés levonására ad lehetőséget, ha megfigyeljük, hogyan változnak az idők folyamán. Ekkor olyan kérdésekre is választ kaphatunk, mint a nagy gyűjtők földrajzi, etnikai és életkori összetételének, gyűjtői területének változásai, vagy a nemek közti arányok módosulása.

A földrajzi összetétel figyelemmel kísérése látszólag egyszerű feladat, hiszen a listán minden név mellett szerepel egy – vagy akár több – település neve is. Ezek azonban sokszor nem utalnak az adott személy nemzetiségére, esetenként még életének aktuális központi helyszínére sem, hanem azt a várost – néhol országon belüli régiót – jelzik, melyben a legkézzelfoghatóbbak tevékenységének jelei. Például a lengyel Grażyna Kulczyk – akinek legutóbbi gyűjtői lépéséről nemrég számoltunk be – neve mellett a svájci Engadin szerepel, mivel 2019-ben az ottani Suschban nyitotta meg múzeumát. Mindezt figyelembe véve is sokatmondó, hogy a TOP 200-as gyűjtőknek szinte hajszálpontosan a fele továbbra is elsősorban az Egyesült Államokhoz kötődik. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének eltolódások a földrajzi összetételben.

Ázsia súlya fokozatosan erősödik és ez többnyire az európaiak rovására történik. Idén Kínát már 7, a külön nyilvántartott Hong Kongot 6, Tajpejt ugyancsak 6, Szingapúrt 4, Japánt 3, Indonéziát és Dél-Koreát 2-2, Bangladest és Indiát 1-1 gyűjtő képviseli, azaz minden hatodik TOP 200-as gyűjtő már ezen a kontinensen él, vagy legalábbis onnan származik. Európában – és ebben semmi meglepő nincs – továbbra is Nagy-Britannia az első 15 gyűjtővel, míg Svájcot kilencen, Németországot heten, Franciaországot hatan képviselik. Idén a történelem, a politika is közbeszólt a földrajzi arányok alakulásába.

Az elmúlt években rendszerint több orosz milliárdos is tagja volt ennek az elit klubnak, akik a tagságot a gyűjteményépítés mellett többnyire az amerikai és nyugat-európai múzeumoknak nyújtott igen nagyvonalú anyagi támogatással „vásárolták meg”, de többen közülük sokat tettek azért is, hogy Moszkva felkerüljön a kortárs művészet nemzetközi térképére.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió azonban többségüket vállalhatatlanná tette a nagy nyugati intézmények szemében, mert bár személyre szabott szankciókkal sem az USA, sem az EU részéről nem kell szembenézniük, az orosz vezetéssel jó kapcsolatokat ápolókként tartják számon őket. Így a listán több éven át, legutóbb tavaly is szereplő oroszok közül Roman Abramovics, Leonyid Mikhelszon és Dmitrij Ribolovljev nevét most hiába keresnénk a névsorban; ott a tavalyi oroszok közül egyedül Dasa Zsukova szerepel, aki még akkori férjével, Roman Abramoviccsal együtt alapította a háború kitörése óta takaréklángon működő moszkvai Garázs Múzeumot. Ideje nagy részét ma persze Zsukova sem Moszkvában, hanem Los Angelesben és New Yorkban tölti. Rajta kívül a közép- és kelet-európai térséghez közvetlen kötődése csak a már említett lengyel Kulczyknak van, akinek neve már jó ideje minden évben felbukkan a listán.

Az USA reprezentációja tehát, mint említettük, stabil, az etnikai összetétel ugyanakkor ott is változik és a nagyobb diverzitás irányába hat. Minden korábbinál több afrikai és ázsiai gyökerű amerikai személy szerepel a listán, annak ellenére is, hogy a gyűjtők között nyilvánvalóan még nehezebb betörni az elit kategóriába, mint mondjuk a művészek között. Példa erre Denise Gardner, aki 2021-ben lett az egyik legnagyobb amerikai művészeti múzeum, az Art Institute of Chicago elnöke; ő az első afroamerikai nő, aki ilyen magas posztot tölt be az amerikai múzeumi hierarchiában. Gardner a TOP listán férjével, Gary-vel közösen szerepel; gyűjteményük az afrikai diaszpóra művészeire koncentrál.

Összesen ma már 36 ország települései szerepelnek a gyűjtők nevei mellett, s ezek Afrikától Észak- és Dél-Amerikáig, Európától Ázsiáig, a Közel-Kelettől Ausztráliáig szinte az egész világot lefedik.

A listából az is kiderül, hogy a műgyűjtés – legalább is ezen a szinten – továbbra is főként a férfiak foglalatossága. A 100 férfi mellett csak 25 nő nevét találjuk a névsorban, míg 75 helyen házaspárok vagy családok neveit látjuk – utóbbiaknál a „belső munkamegosztás” nem feltétlenül ismert.

Ki, mit gyűjt?

A fenti kérdésre adott válaszok is meglehetősen stabil viszonyokról árulkodnak. A 200 gyűjteményből 174 kizárólag vagy javarészt modern és/vagy kortárs munkákból áll; 13 gyűjtemény impresszionista- posztimpresszionista súlypontú, 11-en régi mestereket gyűjtenek, míg 4-en főként fotókat. (Fenti számok összege azért több kétszáznál, mert egy-egy gyűjtő neve mellett több kiemelt gyűjtési terület is szerepelhet.) Ezek az arányok – nem meglepő módon – nincsenek túl messze a globális műkereskedelem műfajokra bontott forgalmi statisztikáitól. Jelentős elmozdulás az arányokban nem történt az elmúlt években; a kortárs további térnyerésére már szinte nem is maradt hely. Az egyes kategóriákon belül ugyanakkor vannak eltolódások. A továbbra is többségben lévő globális horizontú gyűjtemények mellett megnőtt az olyan, szűkebb fókuszú kollekciók száma, melyekben egy-egy földrajzi régió, etnikai kisebbségekhez tartozó művészek vagy női alkotók képezik a súlypontot.

A listán újoncnak számító egyiptomi Basel Dalloul például, aki különböző internetes szolgáltatásokat nyújtó cégeivel kereste vagyonát, kizárólag arab művészetet gyűjt; az egykori hedge fund manager houstoni John Arnold az afrikai művészetre koncentrál, az austini Suzanne Deal Booth a feltörekvő alkotókat és a nőművészeket keresi, Patricia Phelps de Cisneros és férje a XIX. századtól egészen napjainkig terjedő időszak latin-amerikai műveiből építi gyűjteményét. És hogy például az utóbbi házaspár mit csinál gazdag gyűjteményével? 2017-ben 102 művet adományoztak a New York-i MoMA-nak, és finanszírozták a múzeum latin-amerikai kutatóintézetének létrehozását. Ezzel közel egy időben 119, a latin-amerikai gyarmati művészet tárgykörébe tartozó műtárgyat osztottak szét négy amerikai és egy limai múzeum között, majd 2018-ban hat múzeum kollekcióját gyarapították 202 alkotással, melyek közül 88-at ezúttal is a MoMA kapott. Az ajándék jelentőségét jelzi, hogy a MoMA 2019-es újranyitásakor erre építették a múzeum egyik első, Sur moderno: Journeys of Abstraction című időszaki kiállítását. Újonc a listán az afroamerikai Rodney Miller, a J.P. Morgan Chase & Co alelnöke, aki negyedszázada gyűjti főként fekete modern és kortárs művészek munkáit és közel ilyen hosszú ideje segíti elnökségi tagként a harlemi Studio Museumot, melynek jelenleg kincstárnoki tisztét is betölti.

A szereplők többsége – a sok új név ellenére is – régi ismerős; továbbra is meghatározó szereplője a gyűjtői szcénának például – a már említetteken kívül – az amerikai Alice Walton, David Geffen, Ronald S. Lauder és Stephen A. Wynn, a svájci Maja Hoffmann és Michael Ringier, a francia François Pinault, a német Hasso Plattner (akinek új magánmúzeumáról nemrég számoltunk be) és Reinhold Würth, vagy épp II. János Ádám liechtensteini uralkodó.

Egyelőre őrzi helyét a TOP 200-as listán két, az utóbbi időben bírálatok kereszttüzébe került milliárdos gyűjtő is. A vagyonát a pénzpiacon szerző amerikai Leon Black kollekciója a kínai szobroktól a régi mesterek festményein át a kortárs művészetig terjed, legdrágább szerzeménye Munch Sikolyának egyik változata volt, amit 2012-ben akkor abszolút rekordnak számító áron, 119,9 millió dollárért vásárolt. 2018-tól 2021-ig ő volt az általa komoly összegekkel támogatott MoMA elnöke, de önként lemondott mandátuma meghosszabbításáról, miután kiderült, hogy szoros üzleti kapcsolatban állt a pedofíliával gyanúsított Jeffrey Epsteinnel, akinek adómegkerülési sémájával 2 milliárd dollárt takarított meg. Felmerültek ellene zaklatási vádak is, s bár végül egyik ügyben sem találták bűnösnek, MoMÁ-s funkcióját elvesztette. Az ukrajnai születésű, Moszkvában felnőtt, Londonban élő, kiterjedt modern és kortárs kollekcióval rendelkező, londoni múzeumok és könyvtárak nagyvonalú támogatójaként ismert Len Blavatnik ma is komoly üzleti kapcsolatokat ápol Putyin-közeli oligarchákkal, ami miatt egyes intézmények befejezettnek nyilvánították a vele való együttműködést.

Bár a művészeti színtéren való szerepvállalása nem kapcsolódik térségünkhöz, van valaki a listán, aki felmenői révén nemcsak régiónkhoz, de kifejezetten Magyarországhoz is kötődik: ő Robert Soros, Soros György 1963-ban, New York-ban született fia, aki 2020-ban került be először a TOP 200-ba. Második világháború utáni és kortárs művészetet gyűjt, kollekciójában a festmények és grafikák mellett fontos helye van a szobroknak és a fotóknak is. Gyűjteményében az olyan befutott európai és amerikai sztárok mellett, mint Mike Kelley, Martin Kippenberger, Sigmar Polke, Rosemarie Trockel, Robert Morris vagy Richard Serra, a mai középnemzedékhez tartozó művészek, köztük Rachel Harrison, Nairy Baghramian, Pope.L, Simone Leigh, Gedi Sibony, Jacqueline Humphries és Anicka Yi munkái is megtalálhatóak. Több művészeti intézmény, így a New York-i The Kitchen művészeti központ, a MoMA PS1 és a Los Angeles-i Hammer Museum működését is jelentős összegekkel támogatja.

S hogy mikor kerülnek be hazai műgyűjtők a kiválasztottaknak ebbe az elit körébe? Nos, erre még minden bizonnyal várnunk kell. Egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy néhányan közülük már szerepet kaptak kiemelkedő fontosságú külföldi múzeumok tanácsadó testületeiben és akvizíciós bizottságaiban és még többen vannak, akik vezető nemzetközi aukciósházak és galériák megbecsült ügyfelei közé tartoznak.

Borítókép: Jeff Bezos és Lauren Sanchez a The Lord of the Rings: The Rings of Power premierjén, Londonban, idén augusztusban. Fotó: Loredana Sangiuliano / Anadolu Agency via AFP