Először hozhat egymilliárd dollár feletti bevételt egyetlen magángyűjtemény árverezése
A gyűjteményt Paul G. Allen, a Microsoft közel négy éve elhunyt társalapítója építette fel öt évszázad remekműveiből; végakaratának megfelelően a teljes bevétel jótékonysági célokat szolgál majd.
A nagy nemzetközi árverőházak kiélezett harcot vívnak egymással az „eladósorba került” csúcskollekciók árverezésének jogáért. Eddig egyetlen gyűjteményből a legtöbb pénzt a Sotheby’s „hozta ki”; az amerikai Harry és Linda Macklowe kollekciójáért, amely több este került kalapács alá 2021-ben, illetve 2022-ben, összesen 922,2 millió dollárt fizettek. Ezt megelőzően a csúcsot 2018-tól a Rockefeller gyűjtemény értékesítéséből befolyt 835,1 millió dollár tartotta; az eredmény, ugyancsak több részletben, a Christie’s New York-i árverésein született. Még korábban az Yves Saint-Laurent kollekció volt a csúcstartó, ennek darabjaiért 2009-ben 443 millió dollárt fizettek.
Most, úgy tűnik, megint a Christie’s-en a sor: a ház nagyszabású reklámkampánnyal, de az információkat lassan adagolva vezeti fel a Paul G. Allen által gyűjtött művek novemberre tervezett árverését, amelytől az aukciók sorában először várják a bűvös, egymilliárd dolláros határ áttörését, legalábbis az ún. single owner sale-ek között, azaz olyan árverésen, ahol valamennyi tétel egyazon gyűjteményből származik. Míg a Macklowe gyűjtemény létrehozóik válása miatt került kalapács alá és alapvetően modern és kortárs munkákat tartalmazott, Paul G. Allen végrendeletében döntött jóval szélesebb időhorizontú kollekciójának eladásáról.
A viszonylag fiatalon, 65 éves korában elhunyt Allent halála évében a világ 44. leggazdagabb embereként tartották számon, vagyonát akkor 20.3 milliárd dollárra becsülték. Már életében dollármilliárdokat fordított különböző oktatási, tudományos, egészségügyi, környezetvédelmi, szociális és művészeti projektekre és csatlakozott a Bill Gates által 2010-ben létrehozott The Giving Pledge-hez is, melynek tagjai vállalták, hogy még életükben, vagy végrendeletükben vagyonuk legalább 50%-át nemes közcélokra ajánlják fel. Allen különböző művészeti intézmények nagyvonalú támogatójaként és a Seattle Art Fair, továbbá több művészeti fesztivál alapítójaként is ismert volt, de műgyűjtőként ritkán lépett ki a reflektorfénybe, csak ritkán rendezett kiállításokat kollekciójából, s amikor múzeumi kiállításokra kölcsönzött munkákat, eleinte rendszerint kérte, hogy nevét ne tüntessék fel. Előszeretettel hangsúlyozta, hogy egy ember csak „ideiglenes gondozója” lehet a nagyszerű műtárgyaknak, s tudatában kell lennie annak, hogy azok túlélik őt. Gyűjtői tevékenysége – melyet saját bevallása szerint Monet, Turner és Lichtenstein először a londoni Tate-ben megismert művei inspiráltak –, persze így sem maradt ismeretlen a nagyközönség számára, de szinte bizonyos, hogy az árverési katalógus szolgál majd meglepetésekkel. Bár most még a Christie’s is titkolózik és egyelőre – a várt bevétel számszerűsítésén túl – csak a kollekció néhány kiemelkedő darabjáról rántotta le a leplet. Azokat a képeket, melyekről a későbbiekben szó lesz, csak kisebb részben a Christie’s közleménye mutatja be, a többséget különböző újságok egykori kiállítási beszámolóiból szedték össze a piaci megfigyelők. A legtöbbet a gyűjteményről egy, a saját múzeumában rendezett 2006-os kiállítás, a Double Take: From Monet to Lichtenstein árult el, ahol Allen impresszionista munkákat állított párbeszédbe régi, modern, és kortárs alkotásokkal.
Allen nemcsak vásárolt, de el is adott, a képekre befektetési tárgyakként is tekintett, s jó szimata ritkán hagyta cserben. 2014-ben például egy hét évvel korábban 34,2 millió dollárért vett Rothko-vászontól 56,2 millióért vált meg, egy harci repülőgépet ábrázoló Gerhard Richter-művet pedig 2016-ban az egy évtizeddel korábbi beszerzési árának csaknem két és félszereséért, 25,6 millióért adott el. Legdrágább ismert vétele egyébként Monet ikonikus szénakazlak-sorozatának egyik darabja volt, amiért 2016-ban 81,4 millió dollárt adott.
Allen sohasem nősült meg és nincsenek egyenesági leszármazottjai sem, s
már hosszabb ideje ismert volt az a végrendeletében is megfogalmazott szándéka, hogy mintegy 150 tételt számláló gyűjteménye kerüljön kalapács alá, a bevétel pedig jótékonysági célokat szolgáljon.
A Christie’s-nek nyilván olyan ajánlatot kellett tennie a megbízatás elnyerésért, ami részben már eleve garantálja az eredményt – ennek legfőbb eszköze az előzetes garanciaadás, amit megtehet maga az árverőház, vagy az általa felkutatott harmadik fél, s bizonyosan a deal része volt egy hatalmas globális promóciós kampány is, amiben a mostani „kiszivárogtatások” még csak bevezető lépéseknek tekinthetők.
Mire alapozza optimizmusát a Christie’s és milyen kockázati tényezőkkel kell szembenéznie? A döntő érv természetesen a műtárgyak kiemelkedő minősége, ami mindig felkelti a legvastagabb pénztárcájú gyűjtők figyelmét – még akkor is, ha esetleg néhány mester jelenleg éppen nem tartozik a legdivatosabbak közé. Értéknövelő tényező természetesen a művek provenienciája – a neves, elismert gyűjteménybe való korábbi tartozást a vásárlók általában honorálják – és az a tény is, hogy a bevétel jótékonysági célokat szolgál. A tapasztalatok szerint a gyűjtők ilyen esetekben sokszor hajlamosak nagyvonalúbban kezelni saját büdzséjüket. Kockázati tényező ugyanakkor a világban eluralkodott bizonytalanság, az Ukrajnával szembeni orosz agresszió, a recesszió réme, az energiaválság, az ökológiai gondok drámai kiéleződése, stb. Mondhatni persze, hogy ezek a gondok már az első félévben is ismertek voltak, és a műkereskedelem ezzel együtt is nagyon jó félévet zárt, de nem szabad elfelejteni, hogy akkor még kevesen számoltak a fentebb említett problémák elhúzódásával vagy akár drámai kiéleződésével.
Mindez szinte bizonyosan kihat majd a műkereskedelemre is, de várhatóan kevésbé annak csúcsszegmensére. A tapasztalat az, hogy a válságok idején a gazdagok még gazdagabbak lesznek, a szegények még szegényebbek – persze számos, a szabályt erősítő kivétellel –, azaz megtorpanás a piacon inkább a közepes vagy olcsóbb árfekvésű tételek körében várható. És persze azt is egyelőre csak saját háza tájáról tudhatja a Christie’s, milyen konkurenciával kell megküzdeniük a gyűjtők kegyeiért az Allen-kollekció darabjainak – mert azért ebben az árszegmensben már „ritka a levegő”, viszonylag könnyen áttekinthető azon gyűjtő köre, akik be tudnak szállni a ringbe egy-egy tízmillió dollár feletti tétel esetében.
De lássuk most – már amennyire a Christie’s engedi –, milyen kiemelkedő remekek, többségükben figuratív munkák, azon belül tájképek, várják majd New Yorkban A vizionárius – a Paul G. Allen gyűjtemény címmel rendezendő árverésen a liciteket. A legtöbbet talán Paul Cezanne La montagne Sainte-Victoire című vásznáról árultak el. Ez a híres munka legutóbb 2001-ben bukkant fel a Phillips-nél (akkori nevén Phillips, de Pury, & Luxembourg) és 38,5 millió dollárt adtak érte. Cezanne művei többnyire jól szerepelnek az árveréseken, de 60,5 milliós csúcsárát már 23 éve nem sikerült megdönteni. A Christie’s most erre készül, hiszen a festményért – nem hivatalosan – 100 millió dollár körüli összeget várnak.
A másik, részletesebben bemutatott alkotás Jasper Johns 1960-as akril-papír kollázsa, a Small False Start, melynek egyelőre ugyancsak nem-hivatalos becsértéke van, ami 50 millió dollár. Ugyanezért a képért 1989-ben, legutolsó aukciós szereplésén 4,1 milliót adtak. Johns-tól ritkán kerülnek kalapács alá főművek; jelenlegi aukciós rekordját egy jóval későbbi, 1983-as, „zászlós” festménye tartja 36 millió dollárral – már 2014 óta. Igaz, private sale keretében adtak már munkájáért jóval magasabb összeget; egy, a mostani árverésen szereplővel egyidős festménye 110 millió dollárt is megért új tulajdonosának.
A régi mesterek műveiről egyelőre nem árult el semmit a Christie’s, Allen gyűjteményeinek korábbi ritka kiállításairól viszont lehet tudni, hogy abban többek között Sandro Botticelli, ifj. Jan Brueghel és Canaletto művei is szerepelnek. Az impresszionistákat és a XIX. század végének művészetét többek között Renoir, Monet, Van Gogh, Gauguin és Seurat képviselik; utóbbi mester Modellek című alkotását a festő legfontosabb magánkézben lévő műveként tartják számon. Kiemelkedő értéket képvisel Gustav Klimt 1903-as Nyírfaerdője. A modern és kortárs művészetet mások mellett Georgia O’Keeffe, Max Ernst, Roy Lichtenstein, Edward Hopper és David Hockney munkái reprezentálják. Az aukció pontos időpontja még nem ismert; az eredményekről később beszámolunk.
