Hirdetés
Hirdetés
— 2022. július 6.

Reakció egy reakcióra

Az alábbiakban szeretnék reagálni Eperjesi Ágnes válaszában (Árnyékok és arányok – reflexiók és önreflexiók Nagy Gergely cikke kapcsán, A mű, július 5.) szereplő egyik csúsztatásra.

Végül a tanszékvezető, Sugár János 2021 januárjában, nem várva meg az egyetemi etikai eljárás lezárulását, hivatalosan is alkalmatlannak minősített a tanári munkára. De alkut kínált: amennyiben három napon belül felmondok, eláll a minősítésemtől, így más munkahelyen nem lesz priuszom. Maradtam.” – írja Eperjesi Ágnes.

Azonban az etikai vizsgálat már két hónappal korábban lezárult: 2020 november 12-én írta alá az etikai bizottság elnöke, Dr. Kiss Gabriella DLA, a határozatot, miszerint ugyan “valószínűsíthető, hogy a két hallgató ötletadóként működött közre” de mivel az “utolsó cselekmény elkövetése óta eltelt 90 naptári nap”, ezért nem indíthat eljárást.

Ezt követően, 2021 februárjában, mint az összes tanszékvezető, az egyetem vezetésétől azt a feladatot kaptam, hogy a végezzem el a közalkalmazott tanáraink minősítését, egy központilag megadott, nyolc pontból álló kérdőív alapján, ahol az egyik pontban adott minősítésem “nem megfelelő” volt:

3.4. A munkavégzéssel kapcsolatos felelősség és hivatástudat

Kiemelkedő (3 pont) – Megfelelő (2 pont) – Kevéssé megfelelő (1 pont) – Nem megfelelő (0 pont)

Szöveges indokolás: Nem tartotta tiszteletben két hallgatójának szerzői jogi kifogásait egy saját néven közzétett munkája kapcsán, ezzel komoly károkat okozott a két hallgató fejlődésében, valamint megingatta a bizalmat a diák-tanár kapcsolatot illetően, és megromlott a viszonya a kurzust vele közösen vezető tanárkollégájával.

Mivel egyetlen nem megfelelő minősítés is a végső összesítésben alkalmatlanságot jelent, ezért jeleztem, hogy amennyiben a leadási határidő előtt felmond, akkor nem kell őt minősítenem, és ezért az esetleges további tanári pályáján ez a minősítés nem fogja kísérteni. Ezzel nem élt, viszont Dr. Radák Eszter DLA rektori hatalmánál fogva az általam adott minősítést átírta kevéssé megfelelőre, ezért Eperjesi Ágnes végül nem kapott alkalmatlan minősítést. 

Eperjesi Ágnes három hónappal később, 2021 májusában írásban bejelentette, hogy “közös megegyezéssel” távozni kíván az egyetemről, de mivel a közös megegyezésben a tanszékvezető nem illetékes, ezért a rektorhoz utasítottam, és végül 2021 augusztus 31-ével szűnt meg a munkaviszonya a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.