— 14 perc olvasás
A vita középpontjában az alacsony bérek, a leépítések és a romló munkafeltételek állnak.
El-Hassan Róza, a Longtermhandstand művésze meghívást kapott a Skulptur Projekte Münster 2027 kiállításra, amely a világ egyik legjelentősebb, köztéri kortárs művészetre fókuszáló nemzetközi eseménye. A meghívással El-Hassan Róza lett az első magyar művész a közel ötvenéves múltra visszatekintő rendezvény történetében.
Párbeszéd Pekinggel, rajzolás szívveréssel, analógia egymással, repülés angyalokkal, kapcsolat a kollektívval + műtárgyvásárlás stranddal.
Thalész szerint az őselv a víz: minden víz, és minden vízből lesz – utal Arisztotelész Metafizikájában az első filozófusra, aki nem mitikus ősökkel, hanem egy anyag megjelenésével magyarázta a világ eredetét. Ma a kortárs képzőművészet és a kritikai elmélet is határozottan a folyékony ősanyag felé fordul: napjainkra a thalészi kozmológia radikális, poszthumanista, sőt feminista irányt vett.
— 5 perc olvasás
Tíz év távlatából tekintettek vissza a változásokra a brit műkereskedelem szakértői.
Itt megtalálja a nyomtatott Műértő lapszámait 2011 és 2021 között, letölthető *.pdf formátumban.