A jeruzsálemi Bezalel Művészeti és Design Akadémia alapképzését idén befejező fotográfus a környezetében élők nemi identitását vizsgálta diplomamunkájában, a kamera tekintetének tükrében.

Kate Bornstein, gender elmélettel foglalkozó amerikai teoretikus fogalmazta meg, hogy amíg a társadalmi nemre binárisként gondolunk, addig egy csatatéren találjuk magunkat, de ha feladjuk ezt a megközelítést, akkor máris a női és a férfi identitások átmeneteinek játszóterére érkezünk. Eden Zornitser fotográfus közvetlen környezetét alakította olyan térré, ahol a generációjára erőteljesen jellemző sajátos nemi identitásokat kutatta, azon belül is a korábbi szokásoktól eltérő minőségeket. A fotográfia kiváló eszköz arra, hogy magunkat, környezetünkben, közösségünkben elfoglalt helyzetünket definiálni tudjuk. Az öltözék, a testtartás, a gesztusok, a háttér mind-mind elárul valamit rólunk, a kamera pedig rögzíti megjelenésünket, melyet egy közösségi média poszt nyomán barátaink és követőink, vagy egy álláshirdetésre beadott CV-ben az interjúztatók dekódolnak, értelmeznek.

A posztmodern elmélet relativizálta a korábbi kategóriákat, hatására a nemi identitás területén is feloldódott a bináris gondolkodás. Számos kiállítás témája volt az elmúlt évtizedekben a differenciálódó nemi jegyek megjelenésének felmutatása, amelyek között jó néhány fotó alapú munkát találunk. Az Aperture magazin már 2017-ben foglalkozott azzal, hogy a fotográfia hogyan támogathatja a nemek változó kategóriáiról alkotott elképzeléseink elfogadását. Hogy csak a legismertebb példát említsük, Cindy Sherman Untitled című sorozatának számos darabja foglalkozik a fluid nemi karakterekkel és azok vizuális reprezentációjával.

Eden Zornitser a projekt során egy kisebb tel-avivi közösséggel dolgozott együtt, melynek tagjait folyamatosan változó entitásként ábrázolta. Arra ösztönözte alakjait, hogy megjelenésükkel bátran fejezzék ki, amit nemükről aktuálisan gondolnak és érzékelhető egy külső szemlélő számára, azaz mutassák meg a genderfluiditás szabadságát. Arra volt kíváncsi a sorozat készítésekor, hogy az emberek mit vesznek fel, mennyire sminkelik magukat, hogyan vágják a hajukat, hogy személyiségük karakterisztikumait jelezzék. Ő pedig fotográfusként a semleges helyszínek megválasztásával és a se nem távolságtartó, se nem aurába lépő fókusztávolsággal egyszerűen befogadta a láthatót, akkor is, ha páncélként védte a modelljét és akkor is, ha épp betekintést engedett identitásának komplex útvesztőibe. A változó identitás átmeneteit dokumentálta, melynek nincsenek egyértelmű kategóriái, hanem lépései vannak, így csak részben írhatóak le nyelvünk rendelkezésre álló szavaival. A kép szabadabban és kötetlenebbül rögzíti az állapotot, mely az egyes emberek pillanatnyi érzéseit, valahova tartozását jelzi. Ennek befogadására kínál lehetőséget a You Could be Me, I Could be U című sorozat.