Delon, a műgyűjtő
Az augusztus 18-án, 88 éves korában elhunyt Alain Delon személyes emlékirataiban is megemlékezett gyűjtőszenvedélyéről; a színészlegenda birtokában többek közt Albrecht Dürer, Théodore Géricault és Georges Braque művei is megtalálhatóak voltak.
A hétvégen, a család frarciaországi birtokán eltemetett Alain Delont világszerte milliók csodálták karizmatikus megjelenéséért, ám kevesen tudták, hogy a színész elkötelezett műgyűjtő is volt. Delont inkább a szenvedély, mint a befektetési szándék vezérelte – emlékezett meg róla a The Art Newspaper szerzője.
Genfi birtoka tele volt műalkotásokkal, ami a gyűjtés iránti mély szeretetét tükrözte. Ellentétben sok hírességgel, akik esetleg a nyilvánosság előtt nem vállalták fel szenvedélyeiket, Delon nem titkolta sem a képzőművészet sem a lóversenyek iránti erős vonzalmát.
Delon műgyűjtői pályája 1969 júliusában kezdődött, amikor Albrecht Dürer egyik utolsó elérhető rajzát 700 000 frankért megvásárolta. Ez a vásárlás egy eleinte rajzokra összpontosító gyűjtemény kezdetét jelentette, majd a 19. századi francia művészek, például Jean-François Millet és Théodore Géricault munkáival bővült. Később érdeklődése a fauvizmus és a modern állatszobrászok, különösen Rembrandt Bugatti felé fordult.
Gyűjtőként impulzív természete és mélyen gyökerező művészet iránti elköteleződése jellemezte. „Szenvedélyből vásároltam, soha nem befektetésből” – mondta egyszer, és ez a filozófia egy évszázadokon és stílusokon átívelő eklektikus kollekcióhoz vezetett.
Delon gyakran és szívesen kölcsönzött múzeumok, kiállítások számára. Rendkívül büszke volt arra, hogy műveit múzeumi környezetben láthatta, ami rávilágított beszerzéseinek mélységére és minőségére.
Művészeti tudása ugyanolyan lenyűgöző volt, mint a gyűjteménye. A filmforgatások között múzeumokat látogatott, folyamatosan bővítette tudását és finomította ízlését. A művészetről folytatott beszélgetései mindig lebilincselőek és éleslátóak voltak, felfedve egy embert, aki éppolyan elkötelezett a művészet megismerése, mint a művészet megszerzése iránt. „Ha beleszeretek egy művészbe vagy egy időszakba, belemerülök, mindent elolvasok, és szívesen beszélgetek róla” – nyilakozta korábban a lap szerzőjének. Ez a szellemi kíváncsiság különböztette meg sok más gyűjtőtől.
Delon gyűjtéshez való hozzáállása az élethez való hozzáállását tükrözte – „szenvedélyes, sokszínű és megalkuvást nem ismerő” – emlékezett rá a művészeti lap. Ez a párhuzam különösen szembetűnő volt az 1977-es L’Homme Pressé (Az elfoglalt ember) című filmben, amelyet Édouard Molinaro rendezett. Noha nem önéletrajzi jellegű, a fokozott tempóban élő gyűjtő, Pierre Nioxe története párhuzmba hozható Delon valóságával is. Érdekeség, hogy a filmet 2005-ben újraforgatták Delon fiával, Anthony Delonnal a főszerepben.
Alain Delon kollekciója nemcsak szélessége, hanem mélysége miatt is figyelemre méltó volt. Rembrandt Bugatti, az alulértékelt állatszobrász talán legkiválóbb alkotásait gyűjtötte össze. A régi mesterektől a 20. századi absztraktokig terjedő kollekció ízlésének alakulását és új művészeti területek felfedezésére való hajlandóságát tükrözte. A gyűjtéshez való hozzáállása bátor és zabolátlan volt, aukciókon gyakran túllicitálta a nála nagyobb gyűjtőket és intézményeket is.
Egy alkalommal így nyilatkozott a gyűjteményről: „Két dolgot tekintek az örökségemnek: színészi karrieremet és művészeti gyűjteményemet. Nagyon büszke vagyok mindkettőre. Amikor az emberek azt kérdezik tőlem, hogy van-e olyan szál, amely összeköti a gyűjtemény darabjait, annyit szoktam válaszolni: C’est moi!”
Az 1990-es években, majd 2007-ben eladta gyűjteményének nagy részét. 2023 januárjában a Bonhams aukciós házon keresztül vált meg kollekciója maradék darabjaitól, melyet akkor 5 millió eurós összértékűre becsültek.