Milyen értékek számítanak, ha túl akarunk adni egy régi tárgyon? Mi határozza meg az eladási árat, hol van az a pont, ahol a racionalitás helyébe az irracionális tényezők lépnek? A műtárgykereskedelem szakmai rafinériáira épít a most indult Kincsvadászok című tévéműsor.

Ezüsttárgyak, hintó, biedermeier képkeret, csillár falikarokkal, 100 éves molyrágta frakk, játék babakocsi, Viktória mintás Zsolnay lámpa, bokály, szalon vitrin, műanyag harmonika talán az NDK-ból, több generációt kiszolgáló női felsőruházat az 1800-as évek elejéről. Ezekben az egymástól térben és időben távol eső tárgyakban az a közös, hogy mind a TV2 Kincsvadászok című műsorában bukkannak fel. Az immár 10 éve futó német eredeti licence alapján forgatott magyar változat január 22-én indult.

A műsor alapkoncepciója, hogy „hétköznapi emberek nem hétköznapi tárgyaikon” próbálnak túladni, s e vállalkozásukban két szakértő segíti őket. Az egyik Kelen Anna művészettörténész, a Virág Judit Galéria szakértője és árverésvezetője; a másik Megyesi Balázs galériatulajdonos, aki gyerekkora óta gyűjti, egyetemista kora óta pedig adja-veszi a régiségeket, valamint műtárgyszakértőként maga is valóságos „kincsvadász”: gyakran kap megbízásokat eltűnt tárgyak felkutatására. A műsorvezető pedig Till Attila, aki maga is a képzőművészeti főiskolán végzett, és a régiségek sem állnak távol tőle – megszokott stílusával pedig hozza a könnyed szórakoztató-műsor hangulatot.

A műsor folyamán hozzájuk érkeznek be a tárgyak, és ők segítenek azok beazonosításában, illetve a reális piaci áraik meghatározásában. Izgalmas látni, ahogy egy-egy tárgy története kibontakozik, illetve azt is, hogy milyen szempontok alapján ítélik meg a műtárgy értékét a szakértők, mi csökkenti és mi növeli azt. 

Persze vannak a műsorban olyan tárgyak is, amelyeknek az eszmei, emocionális értéke jóval magasabb a tulajdonosa számára, mint amennyit a tárgy valójában ér. 

A műsor kereskedői – akik licitálnak a tárgyakra – dr. Katona Szandra galériatulajdonos, igazságügyi műtárgyszakértő, Fertőszögi Péter művészettörténész, a BÁV művészeti igazgatója, Fejes Tamás, a Tankcsapda zenekar dobosa, Nagyházi Lőrinc műkereskedő, illetve Molnár Viktor, műtárgybecsüs, galériatulajdonos. 

A műtárgykereskedelem hagyományosan férfias szakma, de szerencsére legalább egy női szereplő bekerülhetett a kereskedők közé, bár jó lett volna többet látni közöttük. Sorukban Fejes Tamás a meghökkentő elem, de az ő szerepe feltehetően az esetleges száraz szakmaiság hangulati oldása lehetett. 

Igazi szociológiai látlelet 2024 Magyarországáról, hogy kik, milyen tárgyakat hoznak be eladási szándékkal a műkincskereskedő showba. 

Az is érdekes, hogy a tárgyak mentén milyen személyes történetek bontakoznak ki, illetve, hogy ki, mire szeretné költeni az eladásból származó összeget.

Nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen értékeket képviselnek ma a régiségek, műtárgyak, hanem arról a generációváltásról is tanúskodik, amely több mint 10 éve zajlik már. Fertőszegi Péter fejtegetése szerint: elmegy, kihal egy generáció és nem jön a következő, aki felvásárolja a tárgyakat. Az újabb generációk inkább eladnak vásárlás helyett, és nincs utánpótlás, nincsenek fiatalok a szakmában. 

De változik a műtárgy fogalma is, amire hatással van a digitalizáció és az Y, Z generáció színrelépése is. A fogyasztói társadalomban átalakult a tárgyak értéke és a hozzájuk fűződő viszonyunk is, hiszen nem a tárgyak iránti tiszteletre, megóvásukra és azok élettartamának lehetőség szerinti minél hosszabb kitolására épül. Ugyanakkor talán némi örömre adhat okot a Z generáció pozitív környezettudatossága, ami akár meg is mentheti a régi bútorokat, tárgyakat.

Németországban már tíz éve sikeresen fut a sorozat, aminek részben az is lehet az oka, hogy ott sokkal nagyobb a lakosság és rengeteg a piacra került műtárgy, valamint a fent említett generációváltás az eladásokban már korábban lezajlott.  

Megyesi Balázs szerint a XX. század viharai során Magyarországról sok műtárgyat vittek ki külföldre, illetve rengeteg megsemmisült. Az 1900-as évek és a mai műgyűjtés és műtárgybirtoklási kultúra  között hatalmas különbséget lát. A szocializmusban nem volt divat gyűjteni a műtárgyakat, sőt egyenesen „burzsoá” tevékenységnek bélyegezték. Az „ántivilág” relikviáit hivatalosan nem becsülték, nem óvták. De, ha állagmegóvási céllal hozzájuk is nyúltak, abban sem volt köszönet. Sok műtárgy nem lett kellőképpen restaurálva, mert vagy lehetőség sem volt rá, vagy kontár módon tették tönkre. A rendszerváltás után azonban soha nem látott virágzáson ment keresztül a hazai műtárgypiac. 

A minimal és a white cube lakberendezési hullám azonban megint új generációt hozott be, mely már inkább élményeket akar vásárolni és olcsó, cserélhető, kidobható bútorokat. Míg mondjuk egy  biedermeier komódot a maga korában 2-3 generációra terveztek, ez a mai modern bútorokról, tárgyakról már nem mondható el. Megyesi szerint a régiség ma nem trendi, sőt a fiatalabb generációnak egyenesen ciki. Bár a magas minőségű műtárgy mindig eladható, de sajnos a minőségi régiségnél is látható egy törés: leginkább mindenki eladni akar és nem venni. Ez követi a külföldi trendeket, ahol a közepes minőségű tárgyakat már tíz évvel ezelőtt is csak alacsonyabb árakon tudták értékesíteni a túlkínálat miatt.

Az 1990-es években kivitt magyar tárgyak most bukkannak fel a külföldi piacokon és jönnek vissza a magyar piacra – amennyiben megéri őket visszahozni. Míg a 2000-es évek elején egy biedermeier hibátlan, címeres pohár 50-100.000 Ft között mozgott, ma 30-50 euró között vásárolható meg, de tavaly 30.000 Ft-os áron sem keltek el a karácsonyi aukciókon. Megyesi kiemelte a műsor oktatási szerepének fontosságát, amely talán sokakat érzékenyíthet az elmúlt korok tárgykultúrája iránt. 

Kelen Anna,  a műsor másik szakértője, elmondása szerint nagyon élvezte a forgatást, melynek során több olyan tárgy is akadt – főleg kerámiák és festmények – amelyek aukciósházuk profiljába is illeszkednek. Izgalmas volt, hogy bármilyen tárgy érkezett be – értéktől függtelenül – sokat lehetett mesélni az adott darabról és a korszakról, melyben elkészült. 

A generációváltást ő úgy látja, hogy az elmúlt években jelentős gyűjtői kör épült ki a fiatalabb, 30-as, 40-es korosztályból. Vevőkörükben kifejezetten sok fiatal van, akik már fontosnak tartják, hogy milyen tárgyakkal veszik körül magukat. Az, hogy változik az ízlésük, teljesen természetes, ugyanez a tendencia a zenében és a filmekben is megfigyelhető, egy mai fiatal inkább közelebb érzi magához a 20. század második felében készült tárgyakat, mint a korábbi időszakokat. Általános tapasztaltuk azonban – és a nemzetközi piacon is ezt látják –,   hogy az igazán magas minőségű és kvalitású tárgyak mindig magas áron kelnek el, függetlenül a korszaktól. 

Az eddig legnagyobb összegért elkelt, körülbelül 200 éves női palást – melyet tulajdonosa a Hatvany családtól eredeztetett – az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került restaurálásra és kiállításra Fertőszegi Péter nagyvonalú adományozásának köszönhetően. A ruhadarab a történelem egy részlete, mely a műtárgykereskedelemből ugyan kikerült, de igazán jó helye lesz. 

Az elmúlt évtizedekben a kereskedelmi csatornára nem volt jellemző a kulturális tartalom. A Kincsvadászokkal azonban most egy olyan szórakoztató és ismeretterjesztő műsor jött létre, mely szélesebb rétegekben is felébresztheti a régiségek és a tárgykultúra iránti érdeklődést, tiszteletet és szeretetet.