Az amerikai művészeti intézmények kezdő és középszintű dolgozói gyakran kevesebbet keresnek, mint amennyi a megélhetésükhöz szükséges lenne. Ez derült ki abból a felmérésből, amelyet Berkshires régióban egy béregyenlőségi projekt kapcsán végeztek el; s ami a szakértők szerint az egész országra jellemző.

A közelmúltban nyilvánosságra hozott béregyenlőségi felmérés abban a régióban készült, ahol a turizmus nagyrészt az évente több millió látogatót vonzó művészeti intézményeknek köszönhető: a Massachusetts nyugati részén fekvő Berkshire megyétől a New York állam keleti részén fekvő Hudson-völgyben fekvő Columbia megyéig terjedő „kreatív folyósó”-ban. Eszerint a kezdő munkavállalóknak mindössze 39 százaléka tudja elképzelni, hogy a jövőben a régió valamely művészeti vagy kulturális intézményében dolgozzon.

„Ezt látjuk az egész országban” – nyilatkozta a The Artnewspapernek Janis Martinson, a massachusettsi Great Barringtonban található Mahaiwe Performing Arts Center ügyvezető igazgatója. Aron Goldman, a jelentés összeállítója szerint a kreatív gazdaság életben tartásához szükséges tehetségek vonzása és megtartása „narratív váltást” igényel, mely a művészeti és kulturális dolgozókat alapvető fontosságú munkavállalóknak tekinti.

A jelentéshez adatokat benyújtó 38 intézmény éves működési költségvetése 4000 és 19 millió dollár között mozog, együttesen közel 1000 embert foglalkoztatnak, az alkalmazottak közel egyharmada teljes munkaidőben dolgozik, de kevesebbet keresnek évi 50 000 dollárnál. Ez jóval alacsonyabb, mint az idei évi 76 600 dolláros átlagbér Massachusettsben, illetve a 74 870 dolláros New Yorkban.

A munkavállaló válaszadóknak csak a fele számolt be arról, hogy fizetése teljes mértékben fedezi a lakhatási, közlekedési, étkezési, egészségügyi, közüzemi és szabadidős költségeit. A pályakezdő és középszintű munkavállalók 25-48 százaléka még a leggyakoribb juttatásokat, például az egészségbiztosítást, a nyugdíjbiztosítást, a fogászati biztosítást és a fizetett szabadságot sem kapja meg. Emiatt a legtöbb kezdő és középszintű munkavállalónak kényszerűségből több munkahelye is van.

A 67 oldalas jelentés nagy részét a nyílt végű kérdésekre adott anonim munkavállalói válaszok teszik ki. A válaszadók kifejtették, hogy konfliktust éreznek a művészet iránti szeretetük és a megélhetési szint alatti fizetésből adódó pénzügyi helyzetük között.

„Ha valakinek ilyen keveset fizetnek, az az állandó aggodalom, nyugtalanság és reménytelenség állapotába kerül” – írta egy válaszadó. Egy másik szerint „a lakbér és a jövedelem aránya egyre abszurdabb… Egy saját ház megszerzése pedig teljesen lehetetlennek tűnik”. Valaki azt ecsetelte, hogy a fizetéséből nem tud félretenni, pedig ezzel kellene biztosítania közelgő idős napjainak megélhetését.

Martinson azt nyilatkozta, számított olyan válaszokra, amelyek arról szólnak, hogy a munkavállalóknak megélhetési nehézségeik adódnak, de arra nem számított, hogy szóba kerülnek fizikai és mentális egészségügyi hatások vagy a párkapcsolati stressz, amit szintén a gazdasági bizonytalanság okoz. „Ezek nagyon is valós tünetei egy olyan problémának, amit meg kell oldanunk.”

Jeremy Adams, az Art Omi társügyvezetője úgy véli, nem tudják egycsapásra megoldani, hogy a pénzek oda kerüljenek, ahová szeretnék, de el kell kezdeniük a munkát, hogy a szférában dolgozók bére több lehessen, mint a túléléshez szükséges minimum.

A Massachusetts állambeli Becketben található Jacob’s Pillow előadóművészeti központ, mely egyben rezidenciaprogramoknak és iskolának is helyet ad, a következő három évben a piaci egyenértéknek megfelelő fizetési osztályok kialakítására összpontosít. „Üzleti modelljeinket ki kell igazítani” – nyilatkozta A. J. Pietrantone, a szervezet igazgatóhelyettese. „Ez nem egy egyszeri kiigazítás, hanem egy hosszútávú folyamat, amelybe most muszáj belevágnunk”.

A régió művészeti szervezetei által végrehajtott változások nyomon követésére 2024-ben béregyenlőségi csúcstalálkozót terveznek, melyen a szervezetek megoszthatják az elmúlt év történéseit, mondta Kristen van Ginhoven, a massachusettsi Lenoxban működő WAM Színház társalapítója és művészeti vezetője. Ő és Aron Goldman azt tervezik, hogy regionális művészeti és kulturális intézmények meghívására előadásokat tartanak az igazgatótanácsi üléseken. „Mivel regionális lendületet kapunk, és csoportként beszélhetünk, pályázhatunk támogatásokra és egyesült erővel tudunk kiállni az egyes szervezetek pénzügyi támogatásáért” – mondta Van Ginhoven.

Martinson számára a jelentés rávilágított a régió gazdag kulturális kínálata és az azt lehetővé tevő munkavállalók szegényes kompenzációja közötti ellentmondásra. „Fontos, hogy az emberek tudják, hogy a művészet, amelyet élveznek, akkor jön létre, és marad fenn, ha anyagilag is tiszteletben tartják az azt létrehozó és érte dolgozókat.”