A forint zuhanórepülésének közepette, a közösségi médiában posztolta újra Ravasz András egy korábbi bejegyzését, amely egy 1994 és -97 közti projektjét idézte fel. A projektben ehető bankjegyeket, elfogyasztható pénzt készített, frankot, forintot és német márkát. A poszt nyomán a művészt kérdeztük arról, mi is volt pontosan ez a projekt.

„Amerika nem egy ország, hanem egy üzlet. Fizess ki, bazdmeg.“
(Brad Pitt a Killing Them Softly c. filmben)

Ezt a mottót fűzte utólag Ehető pénz című projektjéhez Ravasz András képzőművész. Az euró megjelenése előtti, ehető bankjegyek a Facebook terében ma különös aktualitást kaptak: élelmiszer- és nyersanyag krízis, infláció és forintválság, elszálló árfolyamok. A művész ezekre a napi fejleményekre reagálva posztolta újra az elfogyasztható bankjegyeket, mi pedig úgy gondoltuk, itt az idő, hogy megkérdezzük, eredetileg mikor, hogyan és főként miért készítette őket. Mint kiderült, a koncepciót szintén egy krízishelyzet hívta életre, igaz, másfajta válságról volt szó akkoriban. 

„Az ehető pénz ötlete a fenntarthatatlan gazdasági növekedés káros hatásai körüli polémia mentén fogalmazódott meg. Nyilvánvalóan ironikus az a gondolat, hogy iktassuk ki a növekedés környezetkárosító elemeit, mint amilyen a zöld területek elpusztítása, az élővizek elszennyezése, a fosszilis energia-használat, satöbbi, és fogyasszuk el közvetlenül a pénzt. Az ökoszisztéma összeomlása utáni disztópikus világban pedig valószínűleg pénz sem létezne már” – részletezi a koncepciót Ravasz András.

A projekt első darabja egy étel emulzióval ostyára szitázott 5000 forintos bankjegy volt 1994-ben, az Újlak s Port című, az Újlak Csoportot felvonultató kiállítás megnyitójára (Műcsarnok, Palme Ház) készült ezer példányban. A művész a kiállítótér szárnyas ajtaját a helyéről kivéve bakokra állította, azon voltak elszórva az ostyabankjegyek. „Azt terveztem, hogy a látogatók happening jelleggel elfogyasztják őket, ez így is történt, a végén pár darab maradt” – emlékszik vissza.

A projekt második része a Kulturabkommen című német-magyar rendezvénysorozatra (Hamburg, 1995) való felkérés nyomán készül el.

„Ez alkalommal sima felületű templomi ostyát süttettem a Haller utcai templom mellett – ahol az egyházmegyei ostyaellátó műhelyben apácák dolgoztak -, ugyanis a forintos bankjegy még bordázott Ziegler ostyára készült, de azt nehéz volt szitázni. Ezeket a nagy kerek darabokat vágtam aztán bankjegy méretűre, az 1000 márkás csokoládé emulzió sokkal szebben rajzolódott ki rajtuk. A hamburgi börzén akartam kiállítani, de a német partner végül csak a tartományi gazdasági minisztérium aulájában engedte. Az ezer darabot pedig szinte hiánytalanul hazahoztam, mivel a német közönség valahogy nem akceptálta a nemzeti valutájuk elfogyasztását.”

Az 1000 frankos harmadik darabot a Petit, Econome, Tonitruant című eseményen (Triangle, Rennes, 1997) mutatta be Ravasz András. Mint mondja, ez a széria szintén templomi ostyára készült ezer példányban, de technikailag ez volt a legnehezebb, a francia frank finom rajzolata miatt.

„Miután évekig őriztem a megmaradt, eredetileg efemer darabokat, csak később jött az ötlet, hogy műtárgyat készítsek belőlük, ez látható a mai formájában.”