Életének 98. évében elhunyt Anna Mark, születési nevén Márkus Anna, Párizsban élt magyar festőművész – adta hírül a Kisterem Galéria.

Anna Mark a második világháború után induló, Franciaországban kiteljesedő magyar festőgeneráció tagja volt. 1928-ban született Budapesten, értelmiségi családban, amely több szálon kötődik a magyar képzőművészeti és irodalmi élethez. 1946 és 1950 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt, a végzést követően az Állami Bábszínház díszletfestő műhelyében vállalt munkát. A háború utáni magyar avantgárd, az Európai Iskola alkotóinak köreiben otthonosan mozgott, pályája elejét meghatározta a szürrealizmus. Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta az országot, 1959-ben telepedett le Párizsban, ahol haláláig dolgozott. 1964-től kezdődően több tucat egyéni kiállítása volt franciaországi galériákban, élete végéig aktív résztvevője volt a francia és a magyar képzőművészeti szcénának.

Kezdetben figuratív, az 1950-es évek Magyarországa által inspirált szürrealista jellegű festészete Párizsban átalakult, olaj-vászon képein a konstruktív szerkesztés és a lírai absztrakció felé fordult. Az 1960-as évek legvégén rátalált egy új formára és technikára, a reliefre, amely segítette saját művészi útjának kibontakozását. Eleinte vászonra vitt fel egy készen kapható anyagot, később maga készítette a farostlemezre kent, gyorsan száradó keveréket homokból, műgyantából és márványporból. Az 1970-es évek végére alakult ki absztrakt képi világa, a nyolcvanas évektől kezdve reliefjei monokrómok, főként fehér vagy fekete színekben dolgozott. Grafikai munkásságot is folytatott, egyedi rajzai szitanyomat alapra gouache-sal, krétával és ceruzával készültek.

Reliefjeit kettősség jellemzi, festészeti és szobrászati eszközöket egyaránt használt, így a műveken elvontság és anyagszerűség egyszerre vannak jelen. Az absztrakció nem választott stílus volt számára, hanem alkotói módszer, amely segítségével képes volt elszakadni a magyar művészet irodalmiasságától, a narratíva adás kényszerétől. Képein a vonalakkal határolt felületek motívumok absztrahált formáit rajzolják ki. Motívumainak forrásvidékét részben a kelet-európai népművészetben, népzenében és az épített környezetben találjuk. Művészete a népdalgyűjtő világhírű zeneszerzőhöz, Bartók Bélához hasonlóan a népművészetből, mint eredeti forrásból merített. Célja is hasonló volt, nem utánozni szerette volna a népművészetet, vagy átírni, hanem mélyen megérteni, és belőle kiindulva létrehozni valami mást, valami újat, modern művészetet.

Érdeklődése és csodálata a népművészet iránt fiatal éveiben indult, erdélyi utazásaihoz kötődik. Később saját népművészeti gyűjteményt hozott létre, a paraszti kultúra használati tárgyai vették körül otthonában, melyeken nyomot hagyott az idő, saját történetüket hordozzák kopásaikban, sérüléseikben. A használatra tervezett egykor hétköznapi tárgyakat Mark beemelte művészi világába, felsejlenek a relifeken. A ház, az otthon ősképe, a számára fontos helyek emléke szintén visszaköszönnek munkáin. A rétegek egymásra rakódása, feltárása ásatáshoz, archeológiai kutatáshoz hasonlít.

Ugyanazt máshogyan. Ez egy alapprobléma Márkus Anna művészetében. Egyszerű tárgyakkal, motívumokkal dolgozott, de képeit próbálta mindig máshogyan megoldani. Nem volt egy jó, végső megoldás, motívumai, témái visszatértek, de a festői vagy éppen szobrászi megoldások (színek, elhelyezés, árnyalatok, mintázat, vonalak futása, felület érdessége) folyamatosan változtak. Az emlékezés, a felidézés tevékenysége áll közel ahhoz, ahogyan Anna Mark dolgozott. Az emlék is mindig más lesz, amikor előhívjuk, az aktuális jelenünk is mindig benne van. Emberi alak soha nincs jelen reliefjein, a nyomai minduntalan.

Meleg színeihez, finom, magabiztos mégis törékeny vonalaihoz, változatos, pergő, szemcsés felületeihez az érzékiség felől közelíthetünk, míg az idő fogalmának megjelenése az árnyékokban, a rétegekben és a nyomhagyásban intellektusunkat dolgoztatja meg, az apró részletekben, szándékolt szabálytalanságokban pedig megláthatjuk a játékosságot, a humort.

Forrás: A Kisterem Galéria közleménye

Márkus Anna festőnőt egy kirándulás során ismerte meg Pilinszky János, 1953-ban. Mivel mindketten mellőzöttek voltak politikai okokból (Pilinszky nem publikálhatott, Márkus Annát pedig a főiskola elvégzését követően a Bábszínházba helyezték díszletfestőnek), adta magát a közös kötet gondolata: a férfi írta, a lány rajzolta a mesét. Ez lett az Aranymadár. Mire a kötet elkészült 1955-ben, összeházasodtak. Pilinszky saját, kézzel írott verseskötettel ajándékozta meg párját. Házasságuk azonban csak néhány hónapig tartott, János ugyanis folyamatosan szenvedett. Még ugyanebben az évben, 1955-ben el is váltak, de végig nagyon jó barátságot ápoltak egymással.

Borítókép: Sarkantyu Illés felvétele