Hirdetés
Hirdetés
— 2022. július 6.

Elhunyt Méhes László

Kedden, Párizsban, 78 évesen elhunyt Méhes László képzőművész, a magyar neoavantgárd egyik legjelentősebb alkotója.

A hírt felesége tett közzé a közösségi médiában. Méhes László 1944 február 12-én született. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványaként 1967-ben szerzett diplomát. 

Pályája elején szürrealisztikus, mágikus-realista képeket festett, majd csatlakozott a szürnaturalizmushoz. Később a direkt lenyomatok és az automatizmusokra építő, experimentális felületkezelési technikák kritikusabb valóságábrázolási igénnyel, illetve a pop-artra jellemző fotóhasználattal és montázson alapuló képépítési módszerekkel bővültek – írja róla a Neon Galéria életrajza.

Leginkább hiperrealista festményeiről ismerik, de az 1968-as Iparterv kiállításon, amely Méhes számára is a szakmai ismertség kezdetét jelentette, objekteket állított ki, később pedig konceptuális műveket és akciófotókat is készített.

Méhes László: Langyos víz I., festmény. Farost, olaj, 60 × 80 cm., 1970. Forrás: Magyar Nemzeti Galéria

1971-ben állított ki először Párizsban, a talán legismertebb munkáját, a Langyos víz című festményt, illetve sorozatot (1970-73) 1973-ban bemutatták a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris-ban.

1979 óta élt és alkotott Franciaországban, ahol jelentős csoportos és önálló kiállításai voltak. 1992-ben képzőművészeti magániskolát alapított (École des Languages de l’Art Plastique de Torcy). 1999-ben retrospektív kiállítása volt a budapesti Műcsarnokban. 2016-ban jelent meg Fehér Dávid róla írt monográfiája a Hungart gondozásában.

Méhes László 2022. július 5-én, Bry-sur-Marne-ban hunyt el.