
Ismét lesz művészeti vásár Balatonfüreden
Második alkalommal szervezik meg a Füred Art Week művészeti vásárt július 18. és 20. között – ezúttal már 23 galéria és aukciósház részvételével.
A tavalyi sikeres balatoni vásár után idén is megrendezik az Art and Antique és a Budapest Contemporary rendezvénysorozatok szervezői a Füred Art Week-et. A szervezők izgalmas és értékes műalkotásokat, festményeket, szobrokat, bútorokat és ékszereket ígérnek a szakmai és szélesebb közönségnek.

Pár tízezer forintos alkotásoktól a sokmilliós műkincsekig terjed a skála; stílusban, korban és irányzatban szintén széles lesz a kínálat: a kortárs művészettől a klasszikus művekig szerepelnek tárgyak a vásáron.
„Idén nemcsak ismételni kívánunk, hanem bővíteni is, hiszen nagyobb területen több galéria, valamint aukciósház vesz részt a vásáron. A kiállítókkal és a galériák vezetőivel kötetlenül is lehet beszélgetni” – olvashatók Tausz Ádám főszervező szavai a rendezvény sajtóközleményében.

További érdegkesség, hogy a vásáron jelen lesznek a Kincsvadászok című műsor kereskedői: Fertőszögi Péter, Katona Szandra, Molnár Viktor és Nagyházi Lőrinc is – nemcsak személyükkel, hanem galériáikkal is. Továbbá felbukkannak SZIPÁL 101 Fény-Élet-Örökség emlékév keretein belül Szipál Márton, Hollywood legendás magyar fotósának híres felvételei.
A helyszíne idén is az exkluzív környezetet kínáló, nem rég elkészült Kongresszusi Központ lesz a város szívében, a kikötőhöz és a sétányhoz is közel.

A résztvevő galériák: acb Galéria, Amikor Galéria, Ar2day Galéria, BÁV ART, Bernabo Art, Cogito Art Galéria, Equilor Fine Art, Inda Galéria, Lumas Galéria, NACO, Nemes Galéria, Neo Deco, Neves-Kortárs Galéria, Ninett Art Gallery, Noble Art Fénység22, Galéria, Professzionális Art Nexus, Orgona, Random Galéria, Rechnitzer Galéria, Szipál Márton Archívum, WOP galéria, Zsdral Art.