
Ismét elhalasztják a Nagy Egyiptomi Múzeum megnyitóját az „aktuális regionális fejlemények” miatt
Az évtizedek óta várt múzeum hivatalos megnyitóját ismét elhalasztották az Izrael és Irán közötti egyre fokozódó konfliktus miatt.
A Nagy Egyiptomi Múzeum (Grand Egyptian Museum, GEM) hivatalos, 2025. július 3-ra tervezett megnyitóját újfent elhalasztották. Mostafa Madbouly egyiptomi miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a teljes körű nyitás az idei év utolsó negyedében várható – miután háború tört ki Izrael és Irán között.
„Az aktuális regionális fejlemények fényében úgy döntöttünk, hogy elhalasztjuk a Nagy Egyiptomi Múzeum hivatalos megnyitóját” – közölte a turisztikai és régészeti minisztérium egy nyilatkozatban. „Az új dátumot a későbbiekben jelentjük be, ha egyeztettünk minden érintett hatósággal annak érdekében, hogy olyan eseményt szervezzünk, amely méltó Egyiptom kiemelkedő kulturális és turisztikai szerepéhez a nemzetközi színtéren.”
Bár a múzeum nagy része már látogatható – például a restaurátor műhelyek 2010 óta, a kortárs programok pedig 2023 óta működnek –, több kulcselem még várat magára. Tavaly ősszel megnyitották az egyiptomi kiállítási galériák jelentős részét, köztük a monumentális lépcsősort, amely Egyiptom reményei szerint az intézmény 81 000 négyzetméteres épületének ikonikus jelképévé válik. Ugyanakkor a múzeum visszatartotta a rendkívül várt Tutanhamon-galériák megnyitását, ezeket a hivatalos, nagyszabású ünnepségre tartogatják.
Ez újabb késedelmet jelent annak a projektnek a történetében, amelyet először 1992-ben jelentettek be. A csúszások hátterében számos tényező állt: politikai instabilitás, pénzügyi nehézségek, valamint a Covid-járvány és utóhatásai. A múzeum hivatalos megnyitóját tavaly ősszel is elhalasztották, vélhetően a régió érzékeny politikai helyzete miatt. Egyiptom, amely szomszédos Gázával és Szudánnal is, súlyosan megsínyli ezeket a konfliktusokat: a kormányzati adatok szerint a polgárháború első 19 hónapjában mintegy 1,2 millió szudáni menekült érkezett az országba, emellett több ezer palesztin is átlépte a határt a Rafah-átkelőn keresztül. Az ország emellett még mindig a 2022 és 2024 közötti súlyos devizaválság hatásaival küzd, amely során az egyiptomi font értéke 75%-kal csökkent.
Bár Egyiptom nem részese az Izrael és Irán közötti konfliktusnak, a múzeum ismét úgy döntött, hogy nem megfelelő az időzítés egy ünnepi esemény megtartására.

„Ez a döntés Egyiptom nemzeti felelősségtudatából fakad, valamint abból az elkötelezettségből, hogy a múzeum megnyitója valóban kivételes, világszínvonalú esemény legyen, méltó az egyiptomi civilizáció nagyságához és egyediségéhez, és biztosítsa a széles nemzetközi részvételt – összhangban az alkalom jelentőségével” – áll a minisztérium közleményében.
A helyiek körében is egyetértés mutatkozik. A The Art Newspaper által megkérdezett kairóiak és egyiptomiak egyaránt támogatták a múzeum döntését, és aggodalommal figyelik a térségben növekvő feszültséget.