Február és május vége között zajlott, de több helyszín még június végéig várja a látogatókat a Hawaii Triennálén, ahol a szigetek hagyományos kultúrája kapcsolódott a kortárs képzőművészethez.

A 2016-ben Honolulu Biennáleként indult kortársművészeti rendezvény 2020-ban váltott át háromévenkénti megjelenésre, s célja az Egyesült Államokhoz tartozó trópusi szigeten az ázsiai, óceániai és amerikai térség összekapcsolásával egy markáns bejelentkezés a globális szcénába.

Az idei kiadásban február közepe óta Honolulu városházájának tágas terében kapott helyet Meleanna Aluli Meyer „‘Umeke Lā‘au: Culture Medicine” („Gyógyító kultúra”) című szobra. Az installáció egy calabash (hagyományos hawaii tál) ívelt formáját nagyította fel szobányi méretűre.

Egy nyíláson át belépve a látogatók egy hangfelvételt hallottak, amely felsorolta annak a 38 000 embernek a nevét, akik 1897-ben aláírták azt a petíciót, amely Hawai‘i Egyesült Államokhoz csatolása ellen tiltakozott.

A szobor célja emellett kisebb összejövetelek befogadása is volt. A lehetőséggel az almúlt hónapok alatt éltek már mongol sámánok, Honolulu rendőrségének vezetői és az 1897-es petíció aláíróinak leszármazottai is – számolt be a Hyperallergic.

Az „‘Umeke Lā‘au” így egyszerre jelent meg a kormányzati hatalom terében és bírálta annak történelmi legitimitását. Mégis, ahogy az alcíme is sugallta, a gyógyítás felé hajlott. A kísérőszövegek bemutatták a tér használatának protokolljait és rávilágítottak azokra a hawaii hagyományokra, amelyeket az alkotás magában hordozott – például a pewa motívumra. Ez egy halfarok formájú fabetét, amellyel értékes tárgyakat erősítenek és javítanak. A látogatók egy olyan monumentális szobrot vehettek birtokba, amely ötvözte a hagyományos hawaii értékeket, anyagokat és formákat a köztéri művészet és a társadalmi gyakorlat eszköztárával.

Az „‘Umeke Lā‘au” remek példája annak, amit a 2025-ös Hawaii Triennálé, az ALOHA NŌ képvisel. Akárcsak maga a triennálé, ez az alkotás sem radikális elemekből építkezik – mégis üdítően friss élményt nyújt abban a társadalmi közegben, ahol a szólásszabadság egyre inkább korlátozott, és ahol a szövetségi támogatások inkább az ünneplő, semmint a kritikus művészeteket részesítik előnyben.

Noha a középpontban Honolulu és O‘ahu áll, az ALOHA NŌ kiterjedt Maui-ra és Hawai‘i szigetére is – ez újdonságot jelent a triennálé és annak szervezője, a Hawaii Contemporary művészeti nonprofit szervezet életében. Az esemény 14 helyszínt ölelt fel, köztük intézményeket, mint a Honolulu Museum of Art-ot (HoMa), apróbb galériákat, mint az Aupuni Space, valamint köztereket is. A legtöbb helyszín májusban bezárt, ám néhány még tovább is látogatható marad.

Az ALOHA NŌ sikere a kurátori csapat – Wassan Al-Khudhairi, Binna Choi és Noelle M.K.Y. Kahanu – globálisan tájékozott, mégis helyspecifikus szemléletéből fakad. A címben szereplő „nō” (az „aloha” után) az ‘ōlelo Hawai‘i nyelvben egyfajta nyomatékosító szó. A kurátorok – Wassan Al-Khudhairi, Binna Choi és Noelle M.K.Y. Kahanu – ezzel

szándékosan elmozdították az „aloha” jelentését a világban elterjedt, kiüresedett turisztikai értelmezésétől, és visszavezették annak eredeti, földhöz, vízhez és az egymással való aktív törődést kifejező jelentéséhez.

Az angol „no” (nem) és „know” (tudni) szavakkal való játék további rétegeket ad a címhez: elutasítás a felszínességgel szemben, és felszólítás a tanulásra, részvételre.

A triennálé és ezen összefonódó gondolatok Hawaii szerepét hangsúlyozták a globális társadalmi-politikai diskurzusban, különösen a Csendes-óceáni szigetek és a dekolonizációs, valamint az ökológiai küzdelmek közötti kapcsolat révén.

Ez a szemlélet már az első kurátori találkozón is megmutatkozott 2022 decemberében, amikor a három kurátor tarót (kalo, hawaii alapélelmiszer) ültetett és gondozott a Kākoʻo ʻŌiwi agroökológiai nonprofit szervezetnél – egy olyan helyen, ahol turisták és helyiek egyaránt hozzájárulhatnak a szigetek jólétéhez. Ez lehetett volna akár üres gesztus is, de ehelyett egy nyitott, kíváncsi és mély elköteleződést indított el, amelyet számos helyi szakember támogatott.

Az ALOHA NŌ 49 művészt és kollektívát mutatott be, változatos műfajokban – voltak közöttük didaktikus és meghökkentően szép alkotások is, amelyek önállóan is érvényesültek, de párbeszédbe is léptek egymással.

A kevésbé ismert helyszínek közül kiemelkedett például az East Hawaiʻi Cultural Center Hilo városában, ahol a tűz és víz ősi ereje szinte kézzel fogható. Itt látható volt Lieko Shiga Rasen Kaigan (Spirál part) című fotósorozata egy japán városról a 2011-es cunami előtt és után; Jane Jin Kaisen Halmang című videója a dél-koreai Csedzsu szigetén élő tengeri búvárnőkről és sámánisztikus szertartásukról, valamint Rocky KaʻiouliokahihikoloʻEhu Jensen Ipu Naho‘okelewa‘a című faragott iránytűszobra, amelyen a két alak közül az egyik pewa-val megerősítve jelenik meg.

A Leeward Közösségi Főiskola Hō‘ikeākea Galériája egy másik jelentős hely, Pu‘uloa (Pearl Harbor) közelében fekszik. Itt a bemutatott művek a gyarmatosítás és katonai jelenlét által átalakított hawaii, koreai és ausztrál tájak közötti párhuzamokat vizsgálták. Tiare Ribeaux dokumentumfilmje (Waters of Pu‘uloa) a hely gazdag múltját és a helyi közösség azon törekvéseit mutatta be, amelyek révén vissza szeretnék állítani a vízi ökoszisztémát hagyományos hawaii módszerekkel.

A kiállításon szerepeltek még Russell Sunabe festményei, egy újabb videó Kaisen csedzsu-szigeti sorozatából, valamint Megan Cope Kinyingarra Guwinyanba (Off-Country) Kaulana ‘Ōlepe című több részes munkája is, amely a galériát összekötötte egy közeli terasszal, ahol Cope osztrigahéjból, fából és drótból készített szobrokat helyezett el – hasonlóakat, mint amilyeneket ausztráliai hazájában is használnak tengeri élőhelyek újrateremtésére. Ezeket később áthelyezik majd egy helyi halastóba is.

Mivel valószínű, hogy a látogatók többsége nem tud minden helyszínre eljutni, a kurátorok sok művészt több helyszínen, több alkotáson keresztül is bemutattak. Kiemelkedő példa volt erre Brandy Nālani McDougall, Hawai‘i költőnőjének Aloha Ka‘apuni/Revolutionary Aloha című projektje. O‘ahu és Maui több pontján is megjelentek betonszövegek, amelyek a ka‘apuni (‘körbejárás, keringés, utazás, forradalom’) többjelentésű fogalmát mutatják be. McDougall versei a Lē‘ahi (Diamond Head) kráter körüli parkokban is olvashatók, üvegpanelokon, hagyományos halászhorog-ábrázolások kíséretében, utalva a kráter hawaii nevének ‘ahi (‘tonhal’) jelentésére. Ezek a tömör szövegek egyszerre új és régi fénytörésben mutatják a híres tájat, megkérdőjelezve mások jogát a föld, a történetek és a nevek kisajátítására.

A kurátorhármas nem forradalmi, mégis mélyen rezonáló triennálét eredményezett. Talán ez is a ka‘apuni fogalmával rokonítható: körbejárás, az energia irányítása olyan dolgok felé, amelyek figyelmet és kimondást igényelnek. És előtérbe került egy különleges eszköz is: a pewa, mely a hawaii kultúrában elsősorban egy hagyományos famegmunkálási technikát jelöl, amelyet repedt vagy törött fafelületek javítására használnak. A kifejezés eredetileg japán, és pillangó vagy X alakú betétet jelöl, amelyet a repedés két oldalára illesztenek, hogy megerősítsék a szerkezetet, és megakadályozzák a további károsodást. A pewa nemcsak funkcionális, hanem esztétikai és szimbolikus szerepet is betölt: a látható javítás a helyreállítás, a gyógyulás és az elődök munkája iránti tisztelet jelképe. Gyakran alkalmazzák például hagyományos hawaii fatálak, az úgynevezett ‘umeke javításánál. A pewa eszmeisége hasonló a japán kintsugi technikához, amely arannyal javítja ki a törött kerámiákat – egyik sem rejti el a hibát, inkább kiemeli annak szépségét és történetét.

A triennálé grafikai arculatát készítő Welcome Stranger stúdió a pewa-t az „ALOHA NŌ” felirat „o” betűjének ékezetébe illesztette – ezzel is emlékeztetve: mindig keressük a módját, hogyan kapcsolhatjuk össze a hagyományt a jelennel, hogyan találhatjuk meg a közös hangot a különbözőségben, hogyan fordulhatunk gondoskodással azon dolgok felé, amelyek értékesek számunkra, és hogyan dolgozhatunk a gyógyításon, az aloha nō együttérző szellemében, ám a nehézségek elrejtése nélkül.