Hirdetés
Hirdetés
— 2025. május 8.

Indul az 5. OFF-Biennále Budapest

A nyugtalanság versei címmel a biztonság témáját járja körül az idén tízéves OFF-Biennálé. Az alulról szerveződő, mára nemzetközileg is fontos tényezővé vált kortárs művészeti kezdeményezés és független platform programjai május 8. és június 15. között látogathatók.

„Miközben egyszerre több, egymásba fonódó válság – háborúk, megélhetési és lakhatási válság, klímaválság és a mindezekre ráerősítő szélsőjobboldali politikai programok – miatt kell aggódnunk, úgy érezhetjük, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, nyugtalanság és szorongás lesz úrrá rajtunk” – olvasható a Goethe éremmel kitüntett csapat rendezvényének közleményében.

Az 5. kiadás címe, A nyugtalanság versei Robert Gabris művész és aktivista egyik művére utal. A mű a kollektív alkotás és képzelet új technikáit villantja fel, amelyek segítséget nyújthatnak a jelen kihívásai között való eligazodásban. A biennálé különböző helyszíneken számos projektet mutat be: elsősorban kiállításokat és kísérő eseményeket – előadások, vetítések, séták –, de köztéri kollektív akciókat is. 

„Az OFF célja, hogy változatos tevékenységein keresztül erősítse a hazai független művészeti szcénát, és hozzájáruljon a társadalmi, politikai és környezeti kérdésekről szóló nyilvános diskurzushoz. Mindezt azzal a szándékkal, hogy a demokrácia kultúráját a művészet eszközeivel erősítse” – írják a szervezők. A május 8. és június 15. között megrendezett eseménysorozat nemcsak Budapest különböző helyszínein, hanem különféle partnerségek révén több európai városban – Bécsben, Amszterdamban, Oldenburgban és Limerickben – is látogatható lesz. 

„A bemutatott művek a biztonság témáját járják körül, miközben olyan kérdésekkel foglalkoznak mint a patriarchális elnyomás, a rendszerszintű egyenlőtlenség, a kontroll, a marginalizáció, a fegyveres konfliktusok hatása, a migráció, a dekolonizáció, az éghajlati válság, a queer ökológiák, a családon belüli erőszak, a testi autonómia és a feminista ellenállás.

A kiállított művek különféle stratégiákat alkalmaznak – beleértve az abszurd humort, az öröm gyakorlatait és a játékosságot –, hogy reflektáljanak jelenlegi helyzetünkre, égető kérdéseinkre és kihívásainkra.

Ugyanakkor különböző tudásokra és civil gyakorlatokra támaszkodnak, hogy szövetségeket, szolidaritást, valamint fenntartható és tartalmas együttélési módokat építsenek.” 

A kurátori csapat tagjai Erőss Nikolett, Kálmán Rita, Lázár Eszter, Molnár Edit, Molnár Veronika, Oltai Kata, Páldi Lívia, Somogyi Hajnalka, Soós Borbála, Székely Katalin.

A nyitóhét programjai


Projektek, és helyszínek:

„ezek a falak nem minket védenek” – Nemzetközi csoportos kiállítás a biztonságról.
Kurátorok: Kálmán Rita, Lázár Eszter, Molnár Edit, Molnár Veronika, Páldi Lívia, Somogyi Hajnalka, Soós Borbála, Székely Katalin 

Helyszín: Merlin, 1052 Budapest, Károly krt. / Városháza park 
Megnyitó: május 8., 19.00 

Nyitvatartás: május 9. – június 15., szerda: 16.00–19:00, csütörtök–péntek: 16.00–20.00, szombat–vasárnap: 10:00–16:00 

Cal KOWAL: Charlotte Moorman a Csellóbombával a Chicagói Művészeti Vásáron 1984-ben (1984)
Cal Kowal jóvoltából

Vészfrekvenciák – A Blinken OSA Archivummal együttműködésben a kiállítás emellett egy kisebb válogatást mutat be a hidegháborús polgári légvédelem archív anyagaiból, valamint a nyolcvan éve történt Budapest ostromával kapcsolatos dokumentumokból. Kurátorok: Molnár Veronika, Székely Katalin.

Helyszín: Bakáts Bunker Underground Kulturális Tér, 1092 Budapest, Bakáts tér 1.
Megnyitó: május 10., 18.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 15., hétfő–vasárnap: 9.00–19.00 


Az élet nyomai – emberi és nem emberi élet kölcsönös függőségi viszonyrendszerét vizsgáló csoportos kiállítás. Kurátorok: Soós Borbála, Székely Katalin.

Helyszín: CEU Nyitott Galéria, 1051 Budapest, Nádor utca 11. 
Megnyitó: május 9., 18.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 14., kedd–szombat: 12.00–18.00 


Bede Kincső Pista művészete – a kiállítás a művész nagyszülei közötti bonyolult és konfliktusokkal teli kapcsolatából építkezik. Kurátor: Páldi Lívia.

Helyszín: Milestone Intézet, 1077 Budapest, Wesselényi utca 17. 
Megnyitó: május 9., 17.00 

Nyitvatartás: május 9. – június 14., csütörtök–péntek: 16.00–19.00, szombat 10.00–16.00 (Zártkörű esemény miatt a kiállítás május 10-én és 17-én nem látogatható) 

Mai Ling, Dirt Nouveau (Szecessziós kosz), installáció, 2023,
a bécsi Secession-ban bemutatott NOT YOUR ORNAMENT (NEM A TE DÍSZED) kiállításból,
Fotó: Iris Ranzinger

Mai Ling Dirt Nouveau – a bécsi székhelyű Mai Ling művészkollektíva kiállítása az ázsiai nőkkel kapcsolatos tartós szexista és faji sztereotípiákra mutat rá. Kurátorok: Kálmán Rita, Lázár Eszter.

Helyszín: Kisterem Galéria, 1053 Budapest, Képíró utca 6. 
Megnyitó: május 8., 18.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 13., kedd–péntek: 14.00–18.00 


Karolina Bregula A vihar – a lengyel művész alkotása egy olyan társadalom rejtett dinamikáit vizsgálja, amely az önérdeket a szolidaritás elé helyezi – ahol a túlélés egyéni küzdelem, nem pedig közös felelősség. Kurátor: Molnár Edit.

Helyszín: Vintage Galéria, 1053 Budapest, Magyar utca 26. 
Megnyitó: május 8., 18.30 

Nyitvatartás: május 8. – június 13., kedd – péntek: 14.00–18.00 


Venom Zine Library az OFF-Biennálén – a koppenhágai DIY BIPOC (Black, Indigenous, People of Colour) és queer zine könyvtár és platform célja, hogy megismertesse az aktivista, önszerveződő, és akadémiai közösségekkel az önkiadást, mint hatékony eszközt. Soós Borbála kurátor az ISBN+ csapatával együttműködve további kiadványokat válogatott össze, azzal a céllal, hogy a Venom gyűjteményét a budapesti OFF-Biennále, Magyarország és Kelet-Európa kontextusában mutassa be.

Helyszín: ISBN+, 1085 Budapest, Baross utca 42. 
Megnyitó: május 10., 13.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 14., kedd –péntek 12.00–18.00, szombat 14.00–18.00 


Mindentbelehely – Közösségi építészeti projekt a Kálvária téren – a spanyol Recetas Urbanas építész- és aktivista-csoport szakmai irányításával, helyi civil résztvevőkkel együttműködésben megvalósuló projekt. Az OFF-Biennále keretében és annak központi témájához kapcsolódva itt egy olyan köztéri installáció születik majd, amelyet a résztvevő civil csoportokkal, meglévő és jelenleg formálódó közösségekkel, lakosokkal közösen hoznak létre köztereink hozzáférhetőségére, a biztonság nyilvános, dialogikus helyzeteken keresztüli vizsgálatára reflektálva. Kurátorok: Erőss Nikolett, Kálmán Rita, Lázár Eszter 

Helyszín: 1089 Budapest, Kálvária tér 
Avatóünnepség: május 10., 15.00–18.00 

Nyitvatartás: május 8. – augusztus 31. 


EGYÜTTMŰKÖDÉSEK / az OFF és partnerszervezeteinek koprodukciói 

Holnapután minden megváltozik 

A több helyszínre szerkesztett kiállítás azt vizsgálja, hogyan viszonyulnak fiatal- és középgenerációs nőművészek az előző generációktól megörökölt holnapután ígéretéhez, és hogy a folyamatosan újraalakuló csataterek, a hagyományos alkupozícióba kényszerült nők milyen eszközökkel igyekeznek tágítani a patriarchátus által szűkre szabott mozgásteret. Kiállító művészek: Dankó Boglárka, Demeter Nóra Zsófia, Fajgerné Dudás Andrea, Gáldi Vinkó Andrea, Koltay Dorottya Szonja, Magyarósi Éva, Palatinus Dóra, Szabó Eszter, Szabó Klára Petra. Kurátor: Oltai Kata. 

Helyszín: Ernyey József Gyógyszerésztörténeti Könyvtár – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 1084 Budapest, Mátyás tér 3. / Magánlakás, 1086 Budapest, Koszorú utca 27.
Nyitónap: május 8., 15.00–18.00 

Nyitvatartás: 
– Mátyás tér 3.: május 8. – június 13., csütörtök–péntek: 15.00–19.00 
– Koszorú utca 27.: május 8. – június 14., csütörtök–szombat: 15.00–19.00

Magyarósi Éva: qana (filmstills), 2022. A művész jóvoltából.

Biztonsági határok 

A nemzetközi kiállítás kritikai szemszögből vizsgálja a biztonság fogalmát a technológia lencséjén keresztül. Kurátorok: Bartosz Frąckowiak, Ewa Kozik, Paweł Wodziński / Biennale Warszawa Foundation (_BW_Lab) 

Helyszín: 1027 Budapest, Margit krt. 5/A. 
Megnyitó: május 8., 17.00 

Nyitvatartás: május 9. – június 15., szerda: 16.00–19:00, csütörtök–péntek: 16.00–20.00, szombat–vasárnap: 10:00–16:00 


Perem – bizonytalanság és biztonság határán 

A kiállítás olyan műveket vonultat fel, amelyek az egyensúly és elbillenés törékeny viszonyát járják körül. Kiállító művészek: Farkas Aliz, Kunu Sándor Alex, Vajda Vendel, Várhelyi Valentina Kurátorok: Farkas Clara, Lakatos Nikoletta, Oláh Norbert / a Bura Galéria csapata.

Helyszín: Bura Galéria, 1085 Budapest, Kőfaragó utca 5. 
Megnyitó: május 10., 17.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 7., csütörtök–szombat: 15.00–19.00 


Sanghai utca Három séta a Józsefvárosi piacon 

A projekt három egyénileg végigjárható séta a piac területén, mely kérdéseket tesz fel egyéni és társadalmi szinten az idegenségről, az otthonról, a biztonságról, a hozzáférhetőségről, ugyanakkor olyasfajta univerzális érzéseket hív elő, amellyel bárki azonosulhat. Kiállító művészek: Melykó Richárd – Illés Haibo, Móró Zsófia, Paczolay Zsófia Kurátorok: Petrányi Luca, Solymár Fanni (Useless Galeri).

Helyszín: Józsefvárosi piac, 1087 Budapest, Kőbányai út 29. 
Megnyitó: május 25. 

Nyitvatartás: május 26. – június 15., hétfő–péntek: 7:00–18:00, szombat–vasárnap: 7.30-17.00 


KAPCSOLÓDÓ PROJEKTEK / az OFF témájához kapcsolódó önálló produkciók, közös kommunikációval 

Anna Daučíková – A tekintet nyelvtana 

Anna Daučíková, a szlovákiai és csehországi feminista és queer művészet egyik úttörő alakja. Kurátorok: Páldi Lívia, Szalai Borbála.

Helyszín: Trafó Galéria, 1094 Budapest, Liliom utca 41. 
Megnyitó: május 6., 18.00 

Nyitvatartás: május 7. – június 15., kedd–vasárnap: 16.00–19.00 

Nikola Dimitrović: The Favored, állókép a videóból, 2023.
A művész jóvoltából.

Comfort Zone 

Az évente megjelenő ETC. tematikus magazin a Balkántól a Baltikumig terjedő régió kortárs művészetére fókuszál; legújabb száma a komfort keresésének módjait vizsgálja a test, a család, a kapcsolatok és a közösségek viszonylatában. A kiállítás egy válogatást mutat be a lapszámban megjelenő projektekből, amelyek az intimitás, a queer perspektívák, a nemi szerepek és a gender térbeli vonatkozásait járják körül. Kurátorok: Hana Čeferin, Ajda Ana Kocutar, Lara Mejač / ETC. Magazine 

Helyszín: Liget Galéria, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5. 
Megnyitó: május 9., 19.00 

Nyitvatartás: május 8. – június 15., szerda–péntek: 16.00–19.00 


Gyarmati Erzsébet és Salamon Eszter – MONUMENT 0.7: M/OTHERS (2019) Salamon Eszter, az egyik legismertebb magyar származású koreográfus és táncos-alkotó műve Budapesten először lesz látható, és az anya-lánya kapcsolatot dolgozza fel. Kurátor: Páldi Lívia.

Helyszín: 1037 Budapest, BHM – Kiscelli Múzeum / Templomtér, Kiscelli utca 108. Performanszok: május 8.: 20.00 / május 9.: 19.00 / május 10.: 19.00 

Erzsébet Gyarmati and Eszter Salamon in M/OTHERS (2019) by Eszter Salamon, Cango, Florence, 2022. 
Fotó: Salamon Ferenc

School of Disobedience – The Art of Holding Space 

Az Ádám Anna által alapított School of Disobedience (Az Engedetlenség Leányiskolája) a radikális (ki)tanulás [(un)learning], a félelem és megalkuvás nélküli alkotás tere. Májusban egy háromhetes intenzív nemzetközi mesterkurzust szervez az iskola, olyan művészek, alkotók, kreatív és kulturális szakemberek számára, akik praxisukat a társadalmilag elkötelezett művészet, a közösségépítés és az interdiszciplináris együttműködés irányába kívánják kiterjeszteni. A School of Disobedience az OFF-Biennále ideje alatt kinyitja kapuit, így bárki betekinthet az alkotófolyamatba, a művészeti gyakorlatokba, részt vehet előadásokon, műhelymunkákon. A programokat Ádám Anna (a School of Disobedience alapítója) és a mesterkurzuson résztvevő alkotók tartják. 

Helyszín: 1111 Galéria, 1111 Budapest, Kende utca 1. 
Nyilvános workshopok: május 19.: 17.30–18.30, 19.00–20.00 / május 20.: 17.30–18.30, 19.00–20.00 / május 23.: 17.30–18.30, 19.00–20.00 / május 24.: 14.30–15.30, 16.00–17.00 


Mindennek ellenére?! – A szomolyai Szívhangok Alkotócsoport kiállítása

2016-ban egy Borsod megyei településen, Szomolyán létrejött egy roma nőkből álló alkotócsoport: a Szívhangok Társulat, amely mindennek ellenére azóta is működik. A kiállítás e közösség közel 10 évét mutatja be. A kiállítást a társulat tagjainak workshopjai, színházi eseményei, tárlatvezetése kísérik. Kurátorok: Czímer Dalma (Romano Kher), Gallai Renáta (K6 Galéria).Együttműködő fotográfus: Csoszó Gabriella 

Mi a helytállás? 2020, fotó: Csoszó Gabriella

Az alkotócsoport tagjai: Báder Renáta, Csörgőné Polgár Andrea, Horváth Barbara, Horváth Kata, Horváth Rita, Horváth Róbert, Horváth Zsanett, Juhacsek Ildikó, Kapala-Havas Maja, Lakatos Anett, Lakatos Mariann, Lakatos Rudolf, Pados Eszter, Proics Lilla, Romankovics Edit, Szabó Róza, Szitai Natália 

Helyszín: Klauzál6 Projekt Galéria, 1076 Budapest, Klauzál tér 6.
Romano Kher Budapesti Roma Művelődési Ház (Napház), 1081 Budapest, Népszínház utca 31. kedd, csütörtök: 9.00–17.00 

Nyitvatartás: 2025. június 3 – 30.