A XXXIII. nyári olimpiai játékok nyitóünnepségére érkezett felháborodott kritikák rávilágítottak egy fájó tényre: a művészettörténeténet ismeretében tapasztalható és uralkodó félműveltségre – illetőleg e tény manipulatív kihasználására.

Múlt pénteken a párizsi olimpia nyitóünnepségén egy hosszú asztal körül összegyűlt társaság jelenetét adták elő drag-művészek. A konzervatív-keresztény politikusok és a katolikus vezetés azonnal felháborodását fejezte ki, mivel szerintük a performansz Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című művének minden tiszteletet nélkülöző parafrázisa volt. A Vatikán képviselője, Emmanuel Gobilliard püspök azt mondta, hogy az előadás mélyen megbántotta az egyházat; Donald Trump amerikai elnökjelölt egyenesen „szégyennek” nevezte; Elon Musk a világ második leggazdagabb embere pedig „rendkívül tiszteletlen” előadásnak titulálta a műsor-részletet – idézte fel többek közt a Hyperallergic .

A megnyitóünnepség igazgatója, Thomas Jolly igyekezett gyorsan helyreigazítani a konzervatív kritikusokat, és tisztázta, hogy az előadást a görög mitológia ihlette, hivatkozásként például Jan Harmensz van Bijlert holland művész 1630-as Az istenek ünnepe című festményét említette. Mindazonáltal Anne Descamps, a játékok hivatalos szóvivője a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal együtt bocsánatot kért mindazoktól, akiket esetleg megbántottak a látottak.

A heves visszatetszés és a bocsánatkérések sorozata két dolgot tesz nyilvánvalóvá: a kereszténység művészetének a pogányságban rejlő gyökerei ismeretének hiányát, valamint azt, hogy a konzervatív ellenérzésnek semmi köze a művészettörténethez.

Azok a kritikusok, akik tévesen állítják, hogy a drag-előadók az Utolsó vacsorát elevenítették fel, a keresztény hegemóniát, vagyis a kereszténység mint a társadalmi, politikai és szellemi élet keretének felsőbbrendűségét erősítik. Az a tény, hogy a félig meztelen kék Dionüszoszt, a bor és a vidámság istenét bemutató show-t azonnal a kereszténység legemblematikusabb lakomájával azonosították, igen korlátozott művészettörténeti ismeretekről árulkodik. A keresztény művészet valójában mélyen gyökerezik a Jézus születését megelőző vallások ikonográfiájában.

A korai keresztény művészek gyakran merítettek ihletet Jupiter ábrázolásaiból, amelyeket görög megfelelőjének, Zeusznak korábbi képei ihlettek, amikor Istenüket és fiát, Jézust ábrázolták. Ugyanezek a korai keresztény művészek olyan természeti szimbólumokat is kölcsönöztek a pogánynak tartott korábbi világból, mint a halak, galambok, olajágak és bárányok, amelyek mára a kereszténység központi elemeivé váltak. A múlt pénteki előadás vitatott részlete semmiféle módon nem utalt a kereszténységre, mivel egy bőven azt megelőző korszakot, a görög olimpiai játékok megszületésének miliőjét idézte.

Dionüszoszt hagyományosan androgünnek ábrázolták, összhangban azzal, hogy az átalakulás istenének is tartották. Az ókori Dionüsziák ennek megfelelően számos olyan elemet tartalmazhattak, melyek a mai Pride-felvonulásokon láthatóak.

Mondhatni, Dionüszosz (vagy későbbi, római nevén Bacchus) a mai LMBTQ+ emberek istensége is. Azonban sok drag-előadó keresztény. Marge Erin Johnson lelkész és drag queen az olimpiai ceremónia kritikusaira reagáló Instagram-posztjában tette közzé véleményét: „a drag-művészet spirituális élmény, az átalakulás művészete”.

A Hyperallergic cikkének szerzője szerint az olimpiai megnyitó ünnepséggel szembeni ellenérzés nem a művészettörténetről vagy az Utolsó vacsoráról szólt, hanem kiváló apropót adott az LMBTQ+ emberek álszent elítéléséhez, a queer előadók színpadról való száműzéséhez. Minderre a francia drag queen, Nicky Doll, aki fellépett az ünnepségen, így reagált: „Nem megyünk sehova”.