Hirdetés
Hirdetés
— 2022. február 25.

“Az állampolgárság nekem fontosabb, mint az etnikai identitás”

Pavlo Makov, ukrán képzőművész, aki hazáját képviseli az április 27-én nyíló, 59. Velencei Biennálén, művek eladásából fegyvereket véve segíti az orosz invázióval szembeni ukrán ellenállást – írja az Artnet News.

“Bombák hangját halljuk” – tudósít a híroldalnak a 63 éves ukrán művész, aki családjával Harkivban él, az ország második legnagyobb városában. Makov azt is elmondja, egy barátjával, aki kiképzett katona, lövészeti gyakorlatra készült éppen, hogy “szükség esetére kicsit felfrissítse” a katonai ismereteit, amit a szovjet érában felnőve megkapott. A kiképzés azonban elmaradt, éppen az invázió miatt.

Pavlo Makov, ukrán képzőművész-grafikus. Forrás: Wikimedia

Makov így kommentálja a helyzetet: “Azt kell látni, hogy már eddig is 15 ezer katonát vesztettünk az elmúlt nyolc év során”. Makov a 2014-ben, a Krím-félsziget annektálása nyomán kitört harcokra utalva így folytatja: “Európa eközben úgy volt vele, ez egy apró konfliktus valahol a távolban. Pedig ez a konfliktus Európa keleti határánál zajlik. Nyolc év alatt a Nyugat nem fogadta el, hogy ami itt történik, az háború az ellen a civilizáció ellen, amelyet képvisel. Ez nem ukránok és oroszok között zajló harc, hanem háború két civilizáció, két mentalitás között.” Hozzáteszi azt is, csodálja, hogy európai művészek a Krím lerohanását követően továbbra is együttműködtek orosz intézményekkel.

Makov orosz származású ukrán állampolgár, Szent Péterváron (akkor Leningrád) született 1958-ban, Ukrajnában nőtt fel és a Krímben végezte tanulmányait. Ezzel kapcsolatban azt mondja a lapnak: “Ukrán állampolgár vagyok és nekem az állampolgárság fontosabb, mint az etnikai identitás”.

Pavlo Makov Fountain of Exhaustion című installációjának terve. Fotó a művész jóvoltából

Az elmúlt évek során Makov, több más művészhez hasonlóan, anyagilag is támogatta az ukrán védelmi erőket, többek között művek eladásával. A művész egy barátját segítette az eladásokkal, aki a Donyec-medencében harcol az orosz szeparatisták ellen. “Arra elég volt, hogy vehessen egy új gépkarabélyt”.

“Nem fogok elmenekülni innen” – mondja Makov – “pedig nem tudom, hogyan kell harcolni. Kell némi kiképzés. Majd meglátjuk, mi történik. Oroszország nem fog csak úgy leállni, folytatni fogják a harcot. De mi is.”

Közben a Velencei Biennáléra készülő művész és projektjének kurátorai, Lizaveta German, Maira Lanko és Borys Filonenko az Instagramon azt közölték, egyelőre nem tudják folytatni a munkát a Velencébe tervezett kiállításukra.

“Nem vagyunk közvetlen veszélyben, de a helyzet kritikus és percről-percre változó” – írják, majd úgy folytatják, jelenleg nem lehetnek biztosak abban, hogy a Velencébe tervezett munka, egy 1995-ös The Fountain of Exhaustion című installáció rekonstrukciója, meg is valósulhat.

A mű el tudta érni Pavlo Makovot is, aki Harkivból, egy óvóhelyről válaszolt emailünkre. Azt írta, az installáció tulajdonképpen elkészült, és sajnálja, hogy nem tudják teljes egészében úgy bemutatni, ahogy szeretnék. Jelenleg blokkolja a folyamatokat a háború, de azt reméli, hogy a legszükségesebb elemeket talán mégis lesz mód elszállítani a biennáléra.