Hirdetés
Hirdetés
— 2022. március 2.

Belebukhat egy manchesteri múzeumigazgató a palesztinokkal szolidaritást vállaló nyilatkozat kiállításába

A botránykő a Forensic Architecture nevű, főként az emberi jogok megsértése, az állami erőszak eseteit feltáró, soraiban művészeket is tudó multidiszciplináris kutatócsoport tavalyi, Cloud Studies című kiállítása a Manchesteri Egyetem fennhatósága alá tartozó Whitworth Art Gallery-ben.

A csapat a tárlat bejáratánál elhelyezett egy, „a palesztin népnek az erőszak, az apartheid, a gyarmatosítás ellen vívott harcát” támogató feliratot. Ez nem kerülte el a Brit Jogászok Izraelért (UKLFI) nevű lobbyszervezet figyelmét; tiltakozásuk hatására a múzeum előbb levette a feliratot, később azonban palesztinbarát csoportok közbenjárására mégis visszahelyezte azt, kiegészítve helyi zsidó csoportok „kontextualizáló” nyilatkozatával és hangsúlyozva, hogy a dokumentum megalkotóinak személyes tapasztalatokon alapuló álláspontját tükrözi.

A Forensic Architecture az egész tárlat visszavonásával fenyegetőzött, ha feliratuk nem kerül vissza; a látogatókat végül csak a tárgyalások három napja alatt fogadták zárt kapuk.

A londoni Whitworth Art Gallery. Forrás: Wikipedia

A kiállítás már bezárt, de most úgy tűnik, Alistair Hudson igazgatónak mégis távoznia kell az ügy miatt. A hírt a The Guardian szellőztette meg; az írást az egyetem károsnak ítélte, de tartalmát nem cáfolta, mondván, a személyi ügyeket nem a nyilvánosság bevonásával kezelik.

Az igazgató várható távozásának híre máris mozgósította a londoni szcénát: 21 ismert képzőművész, köztük a Turner-díjjal kitüntetett Oscar Murillo, Helen Cammock és Tai Shani közös nyilatkozatban jelentették be, hogy műveiket nem engedik bemutatni a kortárs brit képzőművészetnek szentelt nagyszabású kiállítássorozat, a British Art Show májusra tervezett manchesteri állomásán. Az aláírók elítélik „az egyetem veszélyes precedenst teremtő kapitulációját az UKLFI nyomása előtt” és szolidaritásukat fejezik ki a Whitworth stábjával.

Borítókép: részlet a Forensic Architecture Cloud Studies (2020) című videójából. Forrás: Vimeo