Hirdetés
Hirdetés
— 2023. december 11.

A Pantone bejelentette a 2024-es év színét

A Miami Art Week alatt jelentette be múlt héten a Pantone a soron követekező naptári év színét, mely a lágy „Peach Fuzz” lett. Az immár 25. alkalommal meghatározott év színe visszafogottabb és a cég képviselői szerint nyugtatóbb hatású, mint az idei és a tavalyi merészebb árnyalatok.

A 2023-as magenta és a tavalyi ibolyaszín után a Pantone Color Institute – a divat, a design és a reklámszakma trendjeit felmérő csoport – elemzői a „Peach Fuzz” fantázianevű (Pantone 13-1023 TCX ) árnyalatot nevezték meg mint 2024 színét. A világ egyik legnagyobb, saját színazonosító rendszert kidolgozó festékgyárának sajtóközleménye szerint ez a szelíd barackszín megnyugtatóbb hatású, mint a 2023-as harsány magenta – melyet a mestreséges intelligenciára bízva határoztak meg. Az idei szín azonban sokkal „komfortosabb” és számos kellemes asszociációval bír. Mindemellett semleges árnylatával illeszkedik a legutóbbi időszak trendjébe is – olvasható a közleményben, melyet többek közt az Artnews is szemlézett.

A képzőművészetben is többen használnak pasztellszíneket, mint a korábbi években.

Ilana Harris-Babou például a nem-konfrontatív barackszínek közelmúltbeli elterjedtségét használta ki, hogy kritizálja az influenszer-kultúrát telítő, mindenütt jelenlévő esztétikát.

De a lap szerint Amerikában más alkotók is gyakrabban nyúlnak a hasonló, semlegesebb, például bézs árnyalatokhoz.

A Pantone minden év végén megrendezett színbejelentése, amely a következő év trendjeit hivatott megjósolni, ezúttal sötét időkben, a globális politikára is hatással bíró háborúk közben és az USÁ-ban várhatóan feszültséget hozó 2024-es választási év küszöbén érkezik. A Pantone ügyvezető igazgatója, Leatrice Eiseman egy nyilatkoztában az államokban is napirenden lévő wellness-ipar öngondoskodással kapcsolatos megállapításait visszhangozva a barackszínt úgy jellemezte, mint amelyből a közönség és a fogyasztók békét meríthetnek, és potenciálisan jótékony hatással lehet a közérzetre.