Hirdetés
Hirdetés
— 2023. november 10.

Vádat emeltek Cattelan aranyvécéjének elrablói ellen

Négy férfi négy éve meglovasította Maurizio Cattelan híres-hírhedt műalkotását, a színarany WC csészét, melynek a művész az Amerika címet adta. Most emeltek vádat ellenük.

Miután a brit bűnüldöző szervek néhány hónappal ezelőtt bejelentették, hogy jelentős áttörést értek el Maurizio Cattelan olasz művész arany vécészobrának 2019-es ellopása ügyében, a Crown Prosecution Service hétfőn közölte, hogy bűnvádi eljárást indított négy férfi ellen – írja a The New York Times.

Maurizio Cattelan: America, Guggenheim Museum, New York
Fotó: William EDWARDS / AFP

A 200 kilós, Amerika című, mintegy 6 millió dollár értékűre becsült szobrot a Blenheim kastély, Winston Churchill egykori brit miniszterelnök szülőházának, fapadlós fürdőszobájából tépték ki. Az állítólag hét ember által elkövetett rablás nagymértékű vízkárokat hagyott maga után. Annak idején egy embert letartóztattak, de senkit sem vádoltak meg bűncselekménnyel.

Hétfőn az ügyészség bejelentette, hogy négy férfit vád alá helyeztek betöréses lopással, bűncselekmény elkövetésével és bűncselekmény elkövetésére irányuló összeesküvéssel. 

Matthew Barber, bűnügyi megbízott a BBC-nek 2021-ben azt mondta, hogy „az egész vécé visszaszerzése nagy kihívás lenne… Ha ekkora mennyiségű arany van az embernél, akkor valószínűnek tartom, hogy valakinek már sikerült így vagy úgy rendelkeznie vele. Nagyszerű lenne, ha sikerülne visszaszerezni és visszaadni, de személy szerint nem vagyok meggyőződve arról, hogy még mindig ugyanabban a formában van, mint volt”.

A szobrot először 2016-ban mutatták be a Guggenheimben, és a látogatóknak felajánlották, hogy használhatják is a teljesen működőképes illemhelyet, amelyet az intézmény egyik mosdójában helyeztek el.

2019 szeptemberében a Blenheim kastélyba költöztették, amely Cattelan munkáiból rendezendő kiállításnak adott volna otthont.

A Times szerint, amikor Cattelan – akinek munkáját művészettörténészek Marcel Duchamp Kút című alkotásához hasonlították – hallott a rablásról, azt mondta: „Ki olyan hülye, hogy ellop egy vécét?” majd hozzátette: „…egy pillanatra elfelejtettem, hogy aranyból készült”.