Hirdetés
Hirdetés
— 2023. október 16.

Erőre kapott az erotika a londoni Frieze-en

Helyszíni beszámolók szerint a korábbi évek kínálatához képest sokkal erőteljesebben voltak jelen erotikus témájú alkotások Európa egyik legfontosabb művészeti vásárán, melyet a múlt hét második felében rendeztek meg a londoni Regent’s Parkban.

A The Artnewspaper tudósítása szerint az idei Frieze-en az eladásra kínált műalkotásokon szembetűnően több meztelen testet és erotikus jelenetet lehetett látni, mint korábban, ami leginkább a feltörekvő, fiatal művészek munkáinak volt köszönhető. A beszámoló szerint a művészek új generációjának munkáiban „divatba jött a szex”.

Természetesen a vásár kínálatának nagy része továbbra sem „felnőtt tartalom” , ám úgy tűnik, szignifikánsan visszatért a testiség a kortárs művészetbe – vagy legalábbis a kortárs művek kereskedelmébe. Különösen az 1980 után született művészek körében tűntek fel az erotikus témájú alkotások.

Vanessa Raw monumentális festményei mindjárt a Frieze első, Artist to Artist szekciójában voltak láthatók. A valaha a YBA (Young British Artists) „enfant terrible”-jének számító Tracey Emin által válogatott csoportos kiállításon Raw érzéki vásznai meztelen nőket ábrázoltak Édenkert-szerű környezetben.

Vanessa Raw: Hurts So Good, 2023 (részlet)
Fotó: instagram

Az 1984-ben született művésznek ezek a legújabb munkái, korábban kevésbé provokatív portrékat és tájképeket festett, melyekhez képest új tematikája látványosan és radikálisan eltér. Georgie Scott, a képeket áruló Carl Freedman Gallery munkatársa az új festményeket „nem politikai megnyilatkozásoknak, hanem a vágy és a kiszolgáltatottság intim feltárásának” nevezete. Az Artist to Artist standon négy festményt helyeztek ki Raw-tól, melyek már a vásár második napjára elkeltek, 16 000 és 25 000 font közötti árakon; majd péntekig még hat másik nagyméretű festményt is eladtak ebből a sorozatból, darabonként 25 000 fontért. A vásárlók közt egy amerikai magánintézmény is szerepelt. A Carl Freedman galéria 2024-ben egyéni tárlatot szervez Raw-nak.

A Croy Nielsen standján a Galériák szekcióban két Bécsben élő művész nem mindennapi erotikus munkái láthatók. Standjának hátsó falára a galéria a lengyel származású Joanna Woś 2023-as, cím nélküli vásznát helyezte el, mely egy darabja a művész pornófilmekből és reneszánsz motívumokból építkező, a hatalmi pozíció és az élvezet nyugtalanító dinamikáját ábrázoló drámai alkotásainak.

Woś festménye mellé a japán származású Soshiro Matsubara vegyes technikával készült bizarr szobra került, You, who are alive, are always far away and keep me alive (2022) címmel, mely az osztrák avantgárd művész, Oskar Kokoschka életének egy mozzanatát idézi fel. Kokoschka három évvel az Alma Mahlerrel folytatott heves viszony vége után megbízott egy babakészítőt, hogy alkossa meg a nő anatómiailag pontos, háromdimenziós hasonmását, hogy szó szerint tárgya lehessen „visszafojthatatlan szerelmi vágyainak”. Matsubara festett kerámiával és műhajjal dolgozott, hogy művészileg reprodukálja a szétnyitott lábú babát, mely elé, távolabb egy kinyújtott nyelvű férfifejet helyezett.

Cara Lerchl, a Croy Nielsen igazgatója szerint Matsubara megszállottja a bécsi modernistáknak, különösen Kokoschkának és Egon Schiele-nek – akiktől nem volt idegen, hogy a libidójuk irányítsák művészetüket. A vásáron a 20 000 eurós Woś-festmény hamar vevőre talált, de a 16 000 eurós Matsubara-szobor csütörtökön még elérhető volt.

Joanna Woś: Cím nélkül, 2023. Fotó: Frieze

A Michael Werner galéria szintén gyorsan eladta a német származású, New York-i művész, az 1986-ban Gerolsteinben született Florian Krewer nagyméretű festményét, melynek motívumai Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjéből lehetnek ismerősek. A Carlos Ishikawa pedig már a mű kihelyezése előtt eladta a festő és elektro-pop zenész, Issy Wood Me reading playgirl 1993 (2023) című vásznát, amelyen a művész keze egy meztelen férfimodell felsőtestét simogatja a felnőtteknek szóló amerikai magazin vintage számában.

A fiatal művészek határozottan erotikus irányba mozdultak – nyilatkozta Esther Kim Varet, a Various Small Fires galéria tulajdonosa, majd hozzátette: „Kíváncsi vagyok, hogy a figuratív festők számára vajon ez a végső lépés lehet-e az absztrakció előtt, hogy a néző érzékszerveit és érzékeit a lehető legnagyobb mértékben megmozgatják, majd talán teljesen eltüntetik a konkrét realisztikus képet.”

A Various Small Fires standján Alex Foxton érzéki, levendula árnyalatú portréja volt látható Szent Sebastianról, aki régóta a meleg művészeti közösség ikonja (a kép ára 35 000 dollár), valamint Mark Yang két klasszikus ihletésű festménye (egyenként 42 000 dollár), amelyek izmos meztelen férfiak csoportjait ábrázolták, akik egymásba gabalyodva birkóznak. Mindhárom mű vevőre talált péntek reggelre.

A Various Small Fires standja mellett a New York-i székhelyű kereskedő, Marianne Boesky vette át a stafétát Danielle Mckinney egyéni kiállításával. Mckinney is felerősítette a testiséget legújabb portréin, amelyek fiatal fekete nőket ábrázolnak a szabadidő és az élvezetek privát pillanataiban. A képek már az előzetes, ún. „preview” nap végére elkeltek – 45-65 ezer dollár közötti árakon.

Danielle Mckinney: Dream Catcher, 2021. Fotó: instagram

A hongkongi Blindspot galéria standjának egy részét a Xiyadie álnéven ismert kínai művész homoerotikus jeleneteket bemutató narratív papírkivágásainak szentelte. Az ősi, tradicionális kínai technika a Han-dinasztia korából származik; a művék témája azonban a legkevésbé sem hagyománykövető. A Sha’anxi tartományban 1963-ban született művész évekig elfojtotta szexualitását a társadalmi megbélyegzés, a homoszexualitás kínai kriminalizálása miatt. Feleségül vett egy nőt, majd 2005-ben Pekingbe költözött kétkezi munkásnak, hogy fedezni tudja fogyatékos fiuk orvosi kezelését. A fővárosban azonban támogatásra és szabadságra talált Peking titkos melegszubkultúrájában.

Xiyadie már maga mögött tudhat egy egyéni kiállítást is, melyet tavaly tavasszal rendeztek a tekintélyes New York-i Drawing Centerben. A Blindspot pedig péntek reggelig több alkotását is eladta, az árak a 2000-es évek kisméretű papírkivágásaitól, 4000 dollártól a ’90-es évek nagyméretű, 24 000 dolláros munkáiig terjedtek. A galéria azt tervezi, hogy 2024 márciusában, a hongkongi Art Basel alkalmával egyéni kiállítást rendez Xiyadie alkotásaiból.

Magyar galériák közül a londoni vásár Frieze Masters részén a Kisterem és a Vintage képviselte művészeit, kevésbé az erotikus vonalon. A Kisterem Anna Mark, a Vintage Vera Molnar munkáit vitte Londonba.