Mit akarhat egymástól a világ leggazdagabb embere és legnagyobb galeristája?
Ha a világ jelenlegi leggazdagabb embere és legbefolyásosabb galeristája, azaz Bernard Arnault és Larry Gagosian leülnek tárgyalni egymással, akkor két dologról egészen biztosan szó esik: a pénzről és a képzőművészetről. De vajon még miről?
Hogy miről is tárgyalnak immáron két éve és mire jutnak, arról egyelőre csak találgatni lehet és találgatásokból nincs is hiány; a téma intenzíven foglalkoztatja a szcénát és annak részeként a művészeti sajtót. Hogy komoly terveik vannak egymással, az bizonyos és együttműködésük néhány eleme már nyilvánossá is vált. Motivációjuk részben az életkorukkal is összefügghet: Arnault 74, Gagosian 78 éves múlt idén tavasszal, és bár mindketten igen aktívak napjainkban is, aki nagy cégbirodalmat ural, azt ebben a korban többnyire már intenzíven foglalkoztatja annak jövője is.
A 240 milliárd dolláros vagyon felett rendelkező francia Arnault a világ legnagyobb, luxuscikkekkel foglalkozó vállalata, a LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton alapítója, elnöke és vezérigazgatója, aki műgyűjtőként is a legnagyobbak között van. A Phillips de Pury & Company korábbi tulajdonosaként a műkereskedelembe is belekóstolt és az ő alapítványa működteti Párizsban a világ egyik legfontosabb magánmúzeumát.
Az örmény gyökerekkel rendelkező amerikai Gagosian egy Los Angeles-i poszterboltban kezdte műkereskedői pályafutását, majd 1978-ban nyitotta meg első galériáját, melyből az évtizedek során a világ legnagyobb, mára 22 filiálét működtető galériahálózata nőtte ki magát; kiállítóterei vannak New York és Beverly Hills mellett Londonban, Rómában, több francia és svájci városban, továbbá Hong Kongban és Athénban.
Éves összforgalma a becslések szerint közel járhat az egymilliárd dollárhoz.
Az általa képviselt művészek közé olyan világsztárok tartoznak, mint Georg Baselitz, Damien Hirst, Takashi Murakami, Andreas Gursky, Anself Kiefer, Ed Ruscha, Richard Serra, Nan Goldin – vagy Simon Hantai, akinek 2019 óta kezeli a hagyatékát.
Amikor két éve először híre ment az Arnault és Gagosian közötti tárgyalásoknak, sokan úgy gondolták, hogy a téma Gagosian visszavonulása, a galéria Arnault által történő átvétele lehetett. Ez nem tűnt elképzelhetetlennek, hiszen a francia multimilliárdos vezető műgyűjtőként jól ismeri a műkereskedelem kulisszatitkait és aukciósház-tulajdonosként korábban már kipróbálta magát. A hírt azonban mindkét érintett cáfolta – ettől még persze akár igaz is lehetne – és Gagosian időközben olyan lépéseket tett, amikből nyilvánvalóvá vált, hogy saját történetét a galériában nem annak eladásával akarja lezárni.
Tavaly vált ismertté, hogy már 2021-ben létrehozott egy 12 fős, a tervek szerint évente kétszer ülésező igazgatótanácsot,
olyan emberekből a gazdasági és kulturális élet különböző területeiről, akik „stratégiai látásmóddal rendelkeznek és fejlődési irányokat tudnak felvázolni”.
A tanács gazdasági oldalról megnyert tagjainak neve nálunk kevésbé cseng ismerősen, művészeti oldalról viszont ott van például a 2003-as velencei biennálé kurátora, Francesco Bonami, a moszkvai Garázs Múzeumot akkori férjével, Roman Abramoviccsal közösen létrehozó Dasa Zsukova és a neves brit képzőművész, Jenny Saville. Ugyancsak ismert név a Gagosian igazgatótanácsában Andrew Fabricant, aki korábban már hosszú évekig dolgozott a Gagosian kötelékében, majd 22 évig a Richard Gray Gallery egyik vezetője volt. 2019-ban innen igazolt vissza COO-ként a Gagosian-hoz. Ezt sokan már akkor úgy kommentálták, hogy egyszer talán ő léphet Gagosian örökébe – mostani igazgatótanácsi tagsága tovább erősíti ezt a feltételezést.
És ott van a tagok között Arnault öt gyerekének egyike, Delphine Arnault is, aki tagja az LVMH igazgatótanácsának is. Mi lehet a háttere ennek a személyi összefonódásnak, ha nem a Gagosian tervezett LVMH-s átvétele? A hírek szerint egy „aprócska”, egymilliárd dolláros kölcsön, amit Arnault nyújt a galériának. Nem mintha az anyagi nehézségekkel küzdene, de nagyratörő terveihez még több pénzre van szüksége. Gagosian ugyanis nem csak az elsődleges piacon aktív; a másodlagos piacon olyan művészek munkáit értékesíti, mint Warhol, Lichtenstein, Picasso vagy Lucio Fontana. Az ilyen művészek komolyabb munkáinak tulajdonosait körüludvarolják a nagy aukciósházak, olyan konstrukciókat kínálva – például értékesítési garanciák vagy árgaranciák formájában –, melyekkel eddig még egy olyan tőkeerős galéria is csak nehezen tudta felvenni a versenyt, mint a Gagosian. Márpedig a veterán galerista ezen a piacon a nagy árverőházakkal is szeretné tartani a lépést. Ebben jelenthet nagy segítséget a francia multimilliárdos kölcsöne, ami az együttműködés más formái felé is megnyithatja az utat.
a Christie’s jóvoltából
Arnault és Gagosian kapcsolatának legfrissebb „bizonyítéka” a Christie’s-nél a tavalyi év legmagasabb aukciós árán, 195 millió dollárért elkelt Marilyn-portré Andy Warholtól, melynek vevője, papíron legalábbis, Gagosian volt. Ezt a művet, melynél többet eddig egyetlen más amerikai alkotásért sem adtak, ma bárki megtekintheti, méghozzá a 2021 januárja óta az LVMH többségi tulajdonában lévő, luxusékszerekkel és design-nal foglalkozó legendás ház, a Tiffany & Co zászlóshajó kereskedelmi egységében a New York-i Fifth Avenue-n, mely épp most esett át egy négy évig tartó alapos faceliftingen.
Azt továbbra sem tudni, hogy Gagosian Arnault megbízásából, az ő számára vette meg a festményt, vagy pedig csak kölcsönadta, úgymond letétbe helyezte azt a Tiffany-nál. (Előbbi változat a valószínűbb; Arnault állítólag nem szívesen exponálja magát a Christie’s-nél, melynek tulajdonosa a vele rivalizáló második leggazdagabb francia, François Pinault. Arnault érdekeltségét jelezheti a vételben az a tény is, hogy egyik, jelenleg a Tiffany alelnöki tisztét betöltő fia jelen volt az árverésen.) A Marilyn távolról sem az egyetlen értékes műtárgy, amiben a Tiffany vásárlói gyönyörködhetnek; annak a koncepciónak a jegyében, miszerint ezek az üzletek a jövőben nemcsak kereskedelmi egységként, hanem egyfajta kulturális központként is működnének, az elegáns térben ott vannak – többek között – Basquiat, Anish Kapoor, James Turell, Jenny Holzer és Urs Fischer munkái is.
Borítókép: Roy Lichtenstein: Red Lamps, 1990. Forrás: Whitney Museum
