Hirdetés
Hirdetés
— 2023. március 11.

Növekszik, de még mindig elenyésző a női művészek aukciós értéke a férfiakéval szemben

A globális aukciós műtárgypiac hatalmas, 11 milliárd dolláros összértékén belül sajnos még mindig nagyon alacsony a női alkotók műveiért fizetett összeg. Ennek ellenére az elmúlt tíz év emelkedő tendenciát mutat, ami a piaci elemzők szerint lassú trendfordulót jelezhet.

Az Artsy által készített Women Artists Market Report 2023 következtetései alapján most három cikkben elemzi a lap a nők műtárgypiaci helyzetét. Az első áttekintést ad a nagy trendekről, és azt állapítja meg, hogy ha lassan is, de a diverzifikálódás felé halad a hagyományosan férfi művészek által dominált aukciós piac. A lap szerint a magán és közgyűjteményekben tapasztalható trend ugyanis megjelenik majd az aukciós piacon is. Előbbiek pedig az elmúlt években a nők nagyobb reprezentációja felé mozdultak el, illetve a gyűjteményépítésben általában is előkerült a kiegyensúlyozottság szempontja. Ez nemcsak a nők nagyobb súlyát jelenti az Artsy szerint, hanem az LGBTQ+ művészekét és színesbőrű művészekét is.

Ha így is lesz, az aukciós piac csak apró lépésekben halad: 2022-ben összesen 11 milliárd dollárnyi volt az aukciós műtárgypiac összértéke, ebből a férfi művészek művei 9,7 milliárdot, a nőkéi alig valamivel több, mint egymilliárdot  tesznek ki. Ez az összeladások 9,3%-át jelenti.

Az alacsony arány ellenére a 2022-es év mégis rekordot jelent a női művészek aukciós szereplését tekintve, ugyanis 2012 és -22 között 194%-kal nőtt a műveikért fizetett összeg: 350,6 millióról 1,03 milliárd dollárra.

A részletekből azonban látszik, hogy az összkép korántsem rózsás: 2022-ben az 500 legmagasabb összegért árverezett műből csak 50 volt női alkotóé. A top 100-ba mindössze két nő, Georgia O’Keeffe és Loiuse Bourgeois fért be, a top 50 pedig egy sem.

Az elmúlt tíz év, azaz 2012 és -22 átlagában a nők aukciós piaci jelenléte mindössze 6% volt. Ezalatt az idő alatt a férfi művészek összeladása 102 milliárd, a nőké 6,7 milliárd dollár volt. Ebben az évtizedben a nők között Georgia O’Keeffe Jimson Weed/White Flower No. 1 (1936) című festménye érte el a legmagasabb árat, 44,4 millióért árverezte el a Sotheby’s 2014-ben. Ez az eredmény a 154. helyet jelenti az évtized legdrágább művei között. Az elmúlt tíz évben egyébként Yayoi Kusama az a női művész, akitől a legtöbb alkotás került árverésre, 2818 darab. 2022 listáját a nők mezőnyében Dora Maar vezeti, 342 darabbal.

Borítókép: Yayoi Kusama installációja, 2022. Fotó: Lizzy Shaanan Pikiwiki / Wikipedia