“Olyan mint egy crazy after!” – súgja oda nekem egy techno-maratonokon edződött, sokat látott barátunk, és igazat kell adnom neki. Az alaphangulat, mintha valami után lennénk. Posztapokaliptikus, mondhatnánk. És valóban sok minden után vagyunk.

Bár fiatalok vagyunk, mi, millenialok a világválságokat úgy vesszük már, mint az éles kanyarokat az autópályán. De mögöttünk van már egy hároméves globális emberkísérlet is, és ki tudja, mi minden jöhet még.

A Hollow különleges formáció, amely már az alkotók összetétele által is beszél a kortárs művészet fluid struktúráiról, a diszciplinák és médiumok feloldódásáról és azok együttműködésről: Szeri Viktor koreográfus és táncművész, Páll Tamás médiaművész és játéktervező, Muskovics Gyula pedig eredetileg kurátor, elméleti szakember, aki a Hollow projekttel vált művésszé és alkotótárssá. Ugyanígy maga a produkció is multimediális alkotás, amely csak ezzel a sokféle és speciális tudással, szemléletmóddal válhatott azzá, ami: peformansz is, tánc is, interaktív (szerep)játék (LARP) is, virtuális valósággal kiterjesztett tudattágítás, amelyben “kizökkentik az esemény résztvevőit a hétköznapok során felvett karakterükből, melynek köszönhetően kevesebb előítélettel tudnak – átmenetileg – egy újfajta valóság részeivé válni”(1). Szándékosan zavaros, decentralizált helyzeteket alakítanak ki, amelyek épp ezen tulajdonságaik révén késztetnek minőségileg másfajta tapasztalásra és – ezzel a  tapasztalással – gondolkodásra. 

A Hollow sötét, földalatti világot épített fel az évek során a Phoenix (2018) és a Summit (2019) darabokkal, amikben a félelem, a pusztulás és a halál gondolata mellett az intimitásban, a közösségben és a sötétségben rejlő pozitív, felszabadító potenciált is elkezdték feltérképezni (2). Az alkotók a Covid járvány alatt viszont megfogadták egymásnak, hogy nem készítenek több apokaliptikus projektet. Legalábbis egy jóideig. Az Art Quarter Budapest  pincerendszerében 2020 végén, a második lockdown előtt megnyitott és kultikussá vált Mine My Mind kiállításon bemutatott Odaát című alkotásukkal (3) ezt a szakaszt egyelőre lezárták. Dícséretes döntés, hogy nem akarják a tehetetlenségig szorongásba fojtani az embereket. Sőt, a tehetetlenséget tagadják ebben az új darabban, rámutatva a közösség és a testi és érzéki jelenlét fontosságára.

A virtuális valóság segítségével, de annak antitéziséről mesélnek. Merthogy erről is elég sok, kézzel szó szerint megfoghatatlan tapasztalatunk lett az elmúlt három évben, amely alatt a Hollow egyébként folyamatosan hozott létre teljes egészében virtuális projekteket (Sprawled Soilware, 2021). Csakhogy ezekről a dolgokról nem tudunk már ugyanúgy gondolkodni, mint azelőtt, mint ahogy arról a valóságról sem, aminek korábban láthatlan aspektusai váltak nyilvánvalóvá, mivel “[…] az a biotechnológiai környezet, melyben létezünk, olyan, mint egy fekete doboz. Ezáltal pedig sem megbízni nem lehet benne, sem birtokolni vagy irányítani nem vagyunk képesek (1)”. A valóság része viszont a művészet is, az, hogy hús-vér táncosok testközelbe kúsznak hozzánk, látjuk a bőrüket, annak redőződését, a ruhájuk szövetét, halljuk a lélegzésüket, érezzük az illatukat. Lecsökkentik a távolságot és meghívnak bennünket. Egyenként szólítanak meg minket, de csak együtt sikerülhet.

A történet szerint három vándor elindul megkeresni az Aura nevű klubot (amely nem mellesleg valóban létező, kultikus szórakozóhely volt Tbilisziben, a kilencvenes években). Azonban csak együttes erővel léphetünk be oda, tehát szükségük van ránk. Szükségünk van egymásra.

Engem sikerült meggyőzni arról, hogy bevatási rítuson vettem részt, egy spirituális eseményen. Emellett pedig statementként is olvasom ezt az előadást, az underground kultúra dícséreteként, a földről és a földből, amit bár sokan mocskosnak és sötétnek látnak, mi viszont annak az éltető anyagnak, amiből az új művészet újra és újra kisarjad. Alulról lát, nyersen, (ki)fordítva, kódolva fogalmaz és nem igazodik. Kötőanyag azok között, akik nem akarják elfogadni a világot úgy, ahogy van, ezért építenek egyet maguknak, ahol azok lehetnek, akik valójában.

Nem tartom mindezt eszképizmusnak, amely “csupán” az alattomosan és egyre növekvő társadalmi kontroll alól való ideiglenes felszabadulást szolgálja, hanem azokkal értek egyet, akik a társadalmi és politikai képzelet felé nyíló csatornáknak látják ezeket (4).

Sok ilyen közösség van szerte a világon, átszövik a talajt, de többnyire láthatatlanok maradnak, és ennek sok előnye van, mint ahogy volt mindig is.

Nem a figyelemért csinálják. Nem versengenek érte. Ez pedig eléggé ellene megy a korszellemnek, amiben – és ez sajnos a művészeti szférát is áthatja – a figyelem tőkésíthető profittá vált, az üzenet ostoba és hazug marketingszöveggé silányul, a látvány pedig elad és nem pedig megérint. Az Aura tagadja ezt a korszellemet, és jól teszi, de alkotói azt is tudják, hogy ez a tagadás csak a sötétben képes kihajtani.

“Hogy megtalálj egy világot, talán el kell veszítened egyet. Talán elveszettnek kell hozzá lenned” – idézi gondolatiságát tekintve a darabhoz kapcsolódó írásában Muskovics Gyula (4) Ursula K. Le Guin sci-fi írónőt, az utópiák és disztópiák feminista álmodóját. Ez dramaturgiailag nagyjából le is fedi az Aurát: a keresést, a megtalálást és eközben az együttműködéssel megteremtődő és kibomló szinergiát, egy teljesen más minőséget, egy felemelő atmoszférát. Az élő tánc, zene és a kollektív, érzéki élmények pótolhatatlan, utánozhatatlan archaikus mágiáját.

Ennek darabnak pedig nincs vége, mert a világnak sincs vége. Szabad akaratunkból távozunk.

“Na, ilyen egy jó after!”

Hollow: Aura
április 5-6., Trafó Kortárs Művészetek Háza, Budapest

(1) Sirbik Attila: Saját farkába harapó narratíva – Beszélgetés a Hollow-al, Új Művészet, 2021. 32. évf. 10. szám

(2) Molnár Ráhel Anna: GOLD UND LIEBE X. – HOLLOW – miként tematizálható valami, ami egyébként rejtett?, Artmagazin Online, 2021.04. 08

(3) Mélyi József: A világ vége, Mozgó Világ, 2021. január-június (47. évfolyam, 1-6. szám)2021 / 1. szám

(4) Muskovics Gyula: »To find a world, maybe you have to have lost one. Maybe you have to be lost.« CTM Festival, 2023, April