Hirdetés
Hirdetés
— 2023. január 13.

Herczeg Klára-díj: Csáky Marianne és Kristóf Gábor a két díjazott

Az FKSE negyedszázada életre hívott, Herczeg Klára szobrász- és éremművészről elnevezett díját minden évben senior és junior kategóriában adják át. A díjat idén Csáky Marianne és Kristóf Gábor képzőművészeknek ítélte oda a zsűri. Január 22-én lesz a díjátadó a Képíró utcai Foton Galériában, ahol a két művésznek kiállítása is nyílik.

Idén a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány Huth Júliusz művészettörténészt kérte fel a senior shortlistjének megajánlására. A díjazottakat az Alapítvány által 2020-ban, három évre felkért zsűri tagjai: Aknai Katalin, Berhidi Mária és Pinczehelyi Sándor választották ki.

A shortlist-en Komoróczky Tamás, Roskó Gábor és Csáky Marianne szerepeltek, a díjat pedig ez utóbbi kapja.

Csáky Marianne: Migrant woman silk

A zsűri az indoklásban egyebek kzött így fogalmaz: „Bölcsészről lévén szó (ír, olvas, nyelveken beszél), akinél a megismerés és a reflexió nyomán a személyességet művekben megformáló akarat egészen más ütemben és ritmusban foglalta el helyét a kortárs magyar intézményi szerkezetben. Szabad művész a kifejezés eredeti és valóságtól elrugaszkodott értelmében is: tértől, időtől független alkotó, miközben nagyon is kötik a családot és a sorsot egészen a jelenig író Közép-Európa történelmi dimenziói. A személyiség alakulását mikrotörténetekkel, az androgünitás mítoszával, a vágyképzetek működésével, gender-elméletekkel, majd az idők múlásával utazással, otthonváltásokkal, szellemi nomadizmussal kísérő-ütköztető alkotó fürkész tekintetű művei több mint harminc éve kísértenek, gondolkodtatnak el – vagy éppen vesznek a szárnyai alá.”

A junior kategória shortlist-jét az FKSE tagjai anonim módon jelölhették, az így kapott listából pedig a két meghívottból (Tranker Kata, Kollár Dalma Eszter), egy FKSE vezetőségi tagból (Jeneses Ádám) és két alapítványi tagból (Lődi Virág és Gadó Flóra) álló grémium választotta ki az idei díjazottat.


Heidi (Kristóf Gábor): NOWON I.,II._30,5 x 25,5 cm each_2021_@ AQB Project space

A junior zsűri döntése alapján az idén huszonöt-éves díj másik nyertese Kristóf Gábor. Az indoklásban egyebek mellett az szerepel, hogy „neve már többször felmerült a Herczeg Klára Junior díj kapcsán: nemcsak következetes és absztrakt művészeti hagyományokat folyamatosan újragondoló praxisa miatt, hanem az FKSE-ben betöltött közösségépítő szerepe révén is. Kristóf Gábor 2019 és 2022 között a Stúdió vezetőségi tagjaként dolgozott, amikor is egy aktív, lelkiismeretes és megbízható embert ismertünk meg benne, aki töretlen lelkesedéssel és nyitottsággal segítette szakmatársait. Ugyanez az aktivitás mondható el róla mint autonóm képzőművész: legyen szó ofszetlemezek kisajátításáról, a standardizált színskála vagy adott esetben a „golfkultúra” esztétikai újraértelmezéséről, szétbontásáról. Kristóf munkái egyszerre kísérletezők, játékosak és kontemplatívak, így a befogadót is a képalkotó rendszerek rejtett dimenzióinak megkérdőjelezésére, új nézőpontú megfigyelésére ösztönzik.”

A nyertesek közös kiállítása hagyományosan a Magyar Kultúra Napján, január 22-én lesz az FKSE Képíró utcai (jelenleg Foton Galériaként működő) kiállítóterében.