Hirdetés
Hirdetés
— 2022. november 4.

Két hónapot kaptak a holland aktivisták, akik nekimentek egy Vermeer-képnek

Börtönbüntetésre ítélte egy holland bíróság azt a két aktivistát, akik Vermeer Leány, gyöngy fülbevalóval című képénél akcióztak a múlt héten, Hágában. Harmadik társuk még vár a tárgyalásra. Az aktivisták úgy kommentálták az ítéletet, hogy az undorító.

A két klíma-aktivista, akik a Last Generation csoprot tagjai, két hónapot kaptak, egy hónapra felfüggesztve, amiért odaragasztották magukat Jan Vermeer van Delft képéhez Hágában, a Maritshuis Museum-ban a múlt héten. A műtárgy biztonsági üveg mögött van, így nem esett benne kár és már visszakerült a helyére.

Az akció során az egyik résztvevő a fejét ragasztotta a műhöz, a másik pedig, aki a kezét ragasztotta a műtárgy mellé, a jelenlevőkhöz beszélt: “Fel vannak háborodva? Rendben. Hol van ez a felháborodás, amikor a bolygót teszik tönkre a szemünk láttára?”

Az utóbbi idők hasonló jellegű akcióinak szereplői jobbára nem kaptak börtönbüntetéseket a tetteikért – emlékeztet beszámolójában a Hyperallergic. A Last Generation klíma-aktivista csoport egyik vezetője undorítónak nevezte az ítéletet. Ennek a csoportnak a tagjai hajtottak végre hasonló figyelemfelkeltő akciót az Uffiziben, Firenzében egy Botticelli-műnél és a Vatikánban a Laokoón szoborcsoportnál.

Az utóbbi időben különböző klíma-aktivista csoportok, mint a Just Stop Oil vagy a Last Generation tagjai hajtottak végre múzeumi akciókat. Odaragasztották magukat felbecsülhetetlen értékű műtárgyakhoz, illetve folyadékot, paradicsomlevest öntöttek a művekre – azaz a műveket végő üvegfelületekre, miközben a bolygó válságos helyzetére igyekeztek felhívni a figyelmet.

Véleménycikkünk a múzeumi akciókról itt olvasható.