Hirdetés
Hirdetés
— 2022. október 10.

Humboldt Fórum Berlin: „Megtanultunk odafigyelni másokra”

Szeptember 17-én délben egy 24 órán át tartó nonstop program kíséretében megnyílt a berlini Humboldt Fórum utolsó, a közönség elől még elzárt része. Az egykori Stadtschloss helyén álló, homlokzatával azt idéző monumentális épület birtokbavétele tehát befejeződött, a Németország legnagyobb kulturális célú beruházását övező viták azonban még nem jutottak nyugvópontra.

A Bundestag már húsz éve döntött a Hohenzollern-ház berlini rezidenciájául szolgáló egykori Stadtschloss újraépítéséről Berlin keleti felének szívében – ott, ahol az NDK évtizedeiben a magyar turisták által is jól ismert Palast der Republik állt. A tervet kezdettől fogva sokan ellenezték, bár az érvek nagyon különböző indíttatásúak voltak. Többen egyfajta restaurációs kísérletet láttak benne, mások a történelem egy fejezetének kiradírozásával vélték egyenértékűnek az NDK Népi Kamarája üléseinek helyet adó, de kulturális központként is üzemelő Palast lebontását, míg ismét mások egyszerűen a végül 670 millió euróra rúgó építési költségeket tartották indokolatlan pénzszórásnak.

A Humboldt Fórum keleti szárnyának megnyitója
© Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss, Fotó: David von Becker

Az elvi kifogásokat gyakorlatiak is követték akkor, amikor ismertté vált az újjáépítésre kiírt pályázat eredménye. Az olasz Franco Stella díjnyertes pályaműve nagyrészt visszahozta ugyan az egykori kastély barokk homlokzatát, a Spree felé néző keleti oldal viszont modern külsőt kapott. A tervező szándéka világos volt: valamiképpen jelképezni azokat a radikális történelmi fordulatokat, melyek meghatározták az épület sorsát, és amelyeknek bemutatása, feldolgozása, kritikus elemzése az épületbe beköltöző intézmények fontos feladatát képezi.

Az eredmény azonban sokak tetszését nem nyerte el, és ehhez egy másfajta kritika is társult: a tervek kidolgozása és az épület tényleges birtokba vétele között olyan hosszú idő telt el, hogy ma már a belső kialakítás sem hat igazán korszerűnek, és kevéssé felel meg a kulturális intézményekkel szemben napjainkban támasztott követelményeknek. Különösen heves vita alakult ki a kupola tövében körbefutó, IV. Frigyes Vilmos porosz királyt idéző Jézust magasztaló felirat és a kupola tetejére felállított kereszt kapcsán, amely sokak szerint megkérdőjelezi azt a deklarált szándékot, hogy az épületet elfoglaló Humboldt Fórum az elfogulatlan véleménycsere fóruma, a sokszínűség, a „globális diverzitás” tükre, s egyben előmozdítója legyen.

A Humboldt Fórum belső udvara, a Schlüterhof
© Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss / Fotó: David von Becker

Sokkal szerencsésebbnek mondható az új intézmény névválasztása, a két névadó tudós, Alexander és Wilhelm von Humboldt ugyanis már a XIX. század első felében a gyűjtés, a kutatás és az oktatás szerves egységben történő kezelését szorgalmazta és figyelmük Európán túl más kontinensekre is kiterjedt. Az új fórum koncepciójának kialakításánál fontos volt az az igény, hogy a szomszédos Múzeum-sziget intézményeinek Európára és a földközi-tengeri régióra koncentráló megközelítését globális nézőponttal egészítsék ki, a kiállítások és egyéb rendezvények a nemzeti és kontinenshatárokon átívelő kulturális dialógus keretei és katalizátorai legyenek.

Ami a Fórumnak szánt küldetést illeti, idézzük Herman Parzingert, a Porosz Kulturális Örökség Alapítvány elnökét, aki szerint „ez a ház viták és eszmecserék során formálódott, és ezen az alapon fog működni, fejlődni a továbbiakban is. Jövőbeli munkánkat a nyitottság, a transzparencia melletti elkötelezettségünk, a kolonializmus igazságtalanságainak elismerése, az ebből adódó restitúció és az együttműködés, a közös munka számos új formája fogja jellemezni. Ez magában foglalja a még mindig domináns nyugati megközelítés meghaladását, a törekvést annak megértésére, hogyan élnek ma a világ különböző részeinek népei, és mi az, ami számukra fontos. Ez a törekvés akkor lehet sikeres, ha a témákat a világ legkülönbözőbb pontjain működő partnereinkkel közösen jelöljük ki, és fórumot teremtünk legváltozatosabb kérdéseik napirendre tűzéséhez. Bízom benne, hogy látogatóink egyazon világunk megközelítésének új perspektíváit, új szemléletmódját fogják felfedezni, miközben bejárják a Múzeum-szigetet és a Humboldt Fórumot.”

A Bundestag döntésétől hosszú és zökkenőktől sem mentes út vezetett a Humboldt Fórum megnyitásáig. Az építkezés hosszas huzavona után 2013-ban kezdődött el; a tervezett átadási időpontot részben technikai problémák, részben a pandémia miatt többször módosítani kellett. Így maga az – akkor még üres – épület 2019 helyett először 2020 végén fogadhatott látogatókat, a benne helyet kapott intézmények pedig 2021 nyara és 2022 ősze között több lépcsőben költöztek be, és az alig több mint egy év alatt máris másfél millió látogatót fogadtak. A költözési folyamat most zárult le, utolsó lépésként szeptember 17-én az épület keleti szárnyában helyet kapott két nagy intézmény, az Etnológiai Múzeum és az Ázsiai Művészet Múzeuma kiállításai váltak teljes körűen hozzáférhetővé.

Buddha (Pakisztán, 2–3. század),
© Museum für Asiatische Kunst, Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss
Fotó: Alexander Schippel

E két múzeum mellett az impozáns méretű épületben székel a Humboldt Fórum Alapítvány, itt működik a Humboldt Egyetem Humboldt Lab-ja és itt látható a Berlini Városi Múzeum BERLIN GLOBAL kiállítása is. Ha az építészeti adottságok ehhez nem is teremtenek ideális feltételeket, a Fórum igyekszik megfelelni a kulturális intézményekkel szembeni egyik legfontosabb mai elvárásnak, nevezetesen, hogy legyen közösségi tér-funkciója is. Ennek megfelelően az épületben számos előadóterem, olvasótermek, üzletek, kávézók, éttermek is helyet kaptak. Közösségi térként funkcionál a Fórum 1800 négyzetméteres tetőterasza is, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a város több emblematikus épületére.

Az Etnológiai Múzeum és az Ázsiai Művészet Múzeuma kiemelt helyet foglal el az Európán kívüli kultúrákat bemutató nemzetközi gyűjtemények sorában, amit a mostani új állandó tárlatok méretei is jól mutatnak, hiszen a 16 ezer négyzetméternyi kiállítótérben nem kevesebb, mint 20 ezer – sokszor monumentális méretű – tárgy kapott helyet. A két múzeum költöztetése és az új állandó kiállítások előkészítése a méretek okán akkor is rendkívüli feladat lett volna, ha nem éppen ezekben az években került volna a figyelem homlokterébe a gyarmati kontextusú restitúció, azaz az egykori gyarmattartó országok által gyarmataikról elhurcolt műtárgyak visszaszolgáltatásának kérdése. Pontosabban az egykori gyarmatok már évtizedek óta visszakövetelik ezek a tárgyakat, visszaadásukra azonban a legtöbb érintett ország és intézmény egészen a legutóbbi évekig nem sok hajlandóságot mutatott.

Tollkabát (Hawaii, 1819 előtt)
© Ethnologisches Museum / Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss
Fotó: Alexander Schippel

A fordulatot Macron francia elnöknek a Burkina Faso-i főváros egyetemén 2017 őszén elmondott, széleskörű restitúciót szorgalmazó beszéde, majd két általa felkért szakember, Bénédicte Savoy és Felwine Sarr ajánlásai hozták meg. (Erről itt írtunk részletesebben.) Ezt követően a legtöbb egykori gyarmattartó hatalom, illetve közgyűjteményeik – némelyikük több, mások kevesebb lelkesedéssel – tárgyalásokat kezdett volt gyarmataival a kérdéses műtárgyak sorsáról és nem sokkal később sor is került az első repatriálásokra. A kérdésben Németország és a német közgyűjtemények – köztük kiemelten éppen az Etnológiai Múzeum – nem kis mértékben érintettek, ráadásul nem csak a saját gyarmataikról elhurcolt tárgyak okán, hanem olyanok kapcsán is, melyek más országok gyarmatairól kerültek Európába, majd közvetítők segítségével németországi gyűjteményekbe.

Az egész gyarmati kontextusú restitúció szimbólumává az ún. benini bronzok sorsa vált; ez a minden bizonnyal nagyságát és értékét tekintve is a legfontosabb visszakövetelt műtárgyegyüttes, melyen ma Nagy-Britannia számos más országgal, közülük is kiemelten Németországgal osztozik. A benini bronzokat tartalmazó szállítmányok a XIX. század végén Hamburgon keresztül érkeztek Európába, ahol az ottani Iparművészeti Múzeum jószemű igazgatója nagyon sokat megvásárolt közülük. Ezek – összesen 1130 darab – ma húsz németországi múzeumot gazdagítanak, de a legnagyobb kollekcióval épp a berlini Etnológiai Múzeum rendelkezik.

Nagy csónak Luf szigetéről (Bismarck-szigetek, Pápua Új-Guinea)
© Ethnologisches Museum, Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss
Fotó: Alexander Schippel

És a benini bronzok csak egy példa; a múzeumban tömegével találhatók olyan műtárgyak, melyekre eredeti származási helyükről vagy már hivatalosan is bejelentették a restitúciós igényt, vagy ez a közeljövőben várható. Németországban a kultúrpolitika is egyértelműen támogatja a restitúciót, és általában az érintett múzeumok sem gördítenek akadályokat a visszaszolgáltatás útjába, így várható, hogy az érintett tárgyak tulajdonjogát belátható időn belül átruházzák – illetve több esetben már át is ruházták – a restitúciós igényt benyújtó országokra. Az Etnológiai Múzeum kurátorainak ilyen körülmények között kellett eldönteniük, hogyan járjanak el. Csak olyan tárgyakat szerepeltessenek az új állandó kiállításon, melyek minden kétség felett állnak? Vagy állítsák ki azokat is, melyek sorsa még bizonytalan? Vagy olyanokat is, melyek tulajdonjogát már visszaadták, de tényleges átadásukra csak később kerül sor?

A benini bronzok kapcsán a múzeum végül egy negyedik változat mellett döntött, s hogy egy ilyen változat egyáltalán realizálódhatott, annak köszönhető, hogy az elsők között sikerült megállapodásra jutniuk a nigériai hatóságokkal. Ez a megállapodás ráadásul példaként szolgálhat más, restitúciót igénylő államok, illetve más, ilyen igényekkel szembenézni kényszerülő múzeumok számára is. E megállapodás szerint ugyanis a tulajdonjogi értelemben visszaadott több mint 200 bronz közül mintegy 40 tartós letétként a berlini múzeumban marad és ezek szerepelnek az állandó kiállításon, míg a többi, noha nagy részük egyelőre még Berlinben van, már nem.

Részlet az Etnológiai Múzeum „Óceánia művészete. Rituálé és kifejezés” szekcióból
© Ethnologisches Museum ,Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss
Fotó: Alexander Schippel

A tartós letéttel Nigéria a német restitúciós erőfeszítéseket, a műtárgyak eddigi megóvását és tudományos feldolgozását, a felajánlott szakmai segítségnyújtást honorálja. A Berlinben maradó bronzokat két különteremben helyezték el, ahol a látogatók áttekintést kaptak a Benini Királyság és az ottani művészet történetéről és megismerkedhetnek a restitúciós folyamattal is. A „benini részleg” úgy van kialakítva, hogy helyet adhasson a gyarmati restitúció témájába beavató beszélgetéseknek, workshopoknak, edukációs programoknak is. Ahogy a Fórum-projektet kísérő vitára utalva Claudia Roth kulturális államminiszter a szeptember 17-i megnyitón megjegyezte: „a Fórum eddig a vita tárgya volt – mostantól a viták helyszíne lesz”.

Egyébként nem a benini bronzok bemutatója az új állandó kiállítás egyetlen olyan szekciója, mely nemzetközi kollaboráció eredményeként jött létre. További öt olyan tárlatrész került a közönség elé, melyeket a német szakemberek tanzániai, Egyesült Államok-beli, kanadai, dél-amerikai és indiai kollégáikkal együttműködve hoztak létre, és a nemzetközi együttműködés a jövőbeli kiállítási és rendezvényprogramnak is meghatározó eleme lesz. Erre utalt Hartmut Dorgerloh, a Humboldt Fórum intendánsa, a Humboldt Fórum Alapítvány elnöke, amikor hangsúlyozta, hogy nemzetközi hozzájárulás és kooperáció nélkül a Fórum nem válhat olyan tudás, ismeretanyag gyűjtőhelyévé, melynek birtokában Németország szembenézhet a kolonialista múltból adódó történelmi és jelenkori felelősségével és az együttműködés első tapasztalatairól szólva megjegyezte: „Megtanultunk odafigyelni másokra”.

Borítókép: A Humboldt Fórum keleti szárnyának megnyitója, © Stiftung Humboldt Forum im Berliner Schloss / Fotó: David von Becker

Francesco Melzi: Leonardo da Vinci 1515–1518k