Hirdetés
Hirdetés
— 2022. augusztus 22.

Viharkárok a svájci Beyeler Alapítványnál

A természet néha nagyon igazságtalan: egy súlyos vihar most azt a Beyeler Alapítványt szemelte ki áldozatául, melynek már a tervezése és építése során is kiemelt szempont volt a környezetébe való harmonikus illeszkedés, a természettel való „békés együttélés”.

Az ezekben a napokban szinte egész Európán végigvonuló felhőszakadások nem kímélték Svájcot sem, s az egyik legdurvább vihar a Bázel mellett, közvetlenül a német határon fekvő Riehenre csapott le. Az alig több mint 20 ezer lakosú kisváros nevét világszerte jól ismerik a képzőművészet szerelmesei, hiszen 1997-ben itt nyílt meg Svájc ma már egyik leglátogatottabb múzeuma, a Beyeler Alapítvány, melynek páratlan modern és kortárs kollekciója a XX. század második felének egyik legismertebb svájci műkereskedője, Ernst Beyeler és felesége, Hildy gyűjteményére épül. A múzeum nemcsak állandó anyagából mutat be különböző válogatásokat, hanem rendszeresen helyet ad nemzetközi rangú időszaki tárlatoknak is; ezek sorában jelenleg éppen a Piet Mondrian életművét bemutató kiállítás látható. 

Mondrian: Virágzó almafa, 1912, olaj, vászon,78,5 x 107,5 cm,
Kunstmuseum Den Haag, Hollandia, © 2022 Mondrian/Holtzman Trust.
Fotó: Kunstmuseum Den Haag

A gyűjtő házaspár 1982-ben döntött múzeumának létrehozásáról és a már akkor befutott mesternek számító olasz sztárépítészt, Renzo Pianot kérte fel a tervezésére; az elkészült épületet máig Piano legjobb munkái között tartják számon. Míg leghíresebbé vált épületét, a párizsi Pompidou Központot a város szívében kellett megterveznie, s ott az épített környezetéből való szinte brutális elkülönülés volt a koncepció hangsúlyos eleme, a Beyeler Alapítvány természeti környezetben, a „zöldben”, szelíd lankák, gabonaföldek között épült, és az ebbe a miliőbe való minél szervesebb illeszkedés volt az egyik legfontosabb célkitűzés, amit sikerült is maradéktalanul megvalósítani. 

Az Alapítvány az eheti súlyos felhőszakadásig kifejezetten jó viszonyban volt a vízzel: a múzeum messze legnépszerűbb terme az, ahol Monet emblematikus tavirózsák-sorozatának egyik legszebb darabja látható, míg a termet lezáró üvegfal másik oldalán, a terem padlójával egy magasságban a látogatók valódi tavirózsákban gyönyörködhetnek az egészen az üvegfalig nyújtózkodó parányi tóban. A nézőre van bízva, hogy a természet folytatását látja-e a kiállítótérben, vagy fordítva, a kiállítótér „kiterjesztését” a természetben.

A Monet-terem 2013-ban Claude Monet Tavirózsák című 1917-es
és a Roueni katedrális homlokzata (reggeli hatás) című 1894-es festményével (Fondation  Beyeler, Beyeler gyűjtemény);
valamint Ellsworth Kelly: Fehér gyűrű című 1963-es plasztikájával (magángyűjtemény, © 2013, Ellsworth Kelly),
Fotó: Serge Hasenböhler

A sors pikantériája, hogy e tó vize egyszer már bejutott az épületbe, de akkor nem viharkárnak, hanem a tavaly ott kiállító neves izlandi művész, Olafur Eliasson koncepciójának köszönhetően. Eliasson az Élet című kiállításával, mint korábban is számos alkalommal, az ember és a természet gyümölcsöző együttélésének lehetőségeit vizsgálta és olymódon varázsolta eggyé itt az ember természeti és mesterséges környezetét, hogy – az építész Piano hozzájárulását is megszerezve – ideiglenesen elbontatta az említett üvegfalat és utat engedett a víznek a kiállítótérbe, ahol a látogatók ugyanúgy pallókon sétélva tudták megtekinteni a műveket, mint a tavon. A kiállításnak hatalmas sikere volt; valószínűleg először fordult elő, hogy egy múzeum önként árasztotta el vízzel néhány termét – s hogy ezt megtehette, mutatja, hogy épülete valóban igen magas műszaki követelményeknek felel meg.

Néhány nappal ezelőtt azonban, amikor egy hatalmas vihar vonult el Riehen felett, ez sem volt elég. Igaz, a víz ezúttal nem oldalról, hanem fentről támadott, s a lezúduló hatalmas vízmennyiség egy kisebb része a lapos tetőkön át utat talált a kiállítótérbe, ami a múzeum negyedszázados fennállása alatt sohasem fordult még elő. Mindez késő délután, de még látogatási időben történt, így a múzeum rövid hivatalos közleményét a helyi sajtó másnap szemtanúk beszámolóival egészítette ki; ezek szerint a víz közvetlenül a mennyezetből és a falakon is folyt. Az épületet természetesen azonnal lezárták és hozzáláttak a műtárgyak biztonságba helyezéséhez. Az  első közlemények arról szóltak, hogy a Mondrian-kiállítás munkái károsodás nélkül vészelték át a rendkívüli helyzetet és összesen két olyan műtárgyat találtak, melyek pontos állapotát csak további vizsgálatokkal lehet felmérni. Ez vélhetően annyit jelent, hogy ezek a munkák károsodtak, de szinte bizonyosan nem súlyos mértékben, és főleg nem visszafordíthatatlanul.   

A Beyeler Alapítvány Renzo Piano által tervezett épülete. Fotó: Mark Niedermann

A sajtó mindenesetre azt a következtetést vonta le a történtekből, hogy az egyre szélsőségesebbé váló időjárási körülmények között az eddiginél is szigorúbb műszaki-biztonsági követelményeket kell támasztani a pénzben nehezen kifejezhető értékeket őrző múzeumokkal szemben – ami persze tovább fogja emelni a múzeumok létrehozásának amúgy is tetemes költségeit. 

A káreset szerdán történt, a múzeum azóta zárva tart, egyelőre nem tették közzé az újranyitás időpontját sem, ami arra utal, hogy a közleményben említett két mű mellett magán az épületen is több vizsgálatot kell elvégezni, mielőtt – vagy miközben – eltüntetik a beázás nyomait.