A siker ezúttal korántsem magától értetődő; szinte megjósolhatatlan volt, hogyan reagál a műpiac a COVID okozta visszaesés után a súlyos nemzetközi konfliktusokra, és azok –  részben már érzékelhető, részben csak prognosztizálható – gazdasági hatásaira. A hazai piac azonban – a nemzetközihez hasonlóan – meglehetősen ütésállónak bizonyult és normális „üzemi hőmérsékleten” működött. Ugyanakkor nem került túlfűtött állapotba sem, ami ugyancsak pozitívum, hiszen az ilyen fellángolásokat rendszerint keserű kijózanodás követi.

Persze, az egész szezon több tekintetben is más volt, mint a korábbiak; így például megújult és jelentősen bővült az árverésekbe bekapcsolódó gyűjtők köre, elsősorban a fiatalabb korosztályokból, ahol örvendetesen magas azoknak az aránya, akik befektetési portfóliójuk alakításakor a műtárgyaknak is komoly szerepet szánnak. Nem meglepő módon ők elsősorban a kortárs munkák iránt érdeklődnek; így nem véletlen, hogy a legkeresettebb kortárs mesterek árai gyorsabban nőnek, mint a moderneké, vagy a korábbi századok alkotóié.

A növekedési potenciál azonban még mindig jelentős; míg külföldön a kortárs sztárművészek árai már vetekednek a modern mesterek áraival, nálunk az árkülönbség még igen komoly. Ezt jelzi, hogy az idei első félévben elért legmagasabb kortárs ár az ötöde sincs a Rippl-Rónai festményért kifizetett 200 milliónak. Érzékelhető az is, hogy az online csatornák térnyerése az értékesítésben, amit a COVID miatti leállás kényszerített ki, nem múló jelenség; ezek a csatornák a járványhelyzet okozta korlátozások feloldása után is jelentős szerepet játszanak – ha nem is az élő árverések helyett, hanem inkább azokkal kombinálva. Divattá váltak a hibrid árverések, amik jelentősen megkönnyítik a gyűjtők szélesebb körének bekapcsolódását, s ez bőséges kárpótlást jelent az új forma apró hátrányaiért. Mert ilyenek is vannak: ezek az aukciók lényegesen nehezebb feladat elé állítják az árverésvezetőket, hiszen még több irányba kell figyelniük, mint eddig; mindig számolni kell a technikai problémák felbukkanásával, és míg korábban a legprofibb árverésvezetők átlagosan fél perc alatt „végeztek” egy tétellel, ez az idő most a duplájára nőtt.

A tavaszi évad fejleményeivel eddig két írásban foglalkoztunk; előbb megpróbáltuk megjósolni, mely festmények lehetnek a napokban záruló szezon sztártételei (lásd itt), majd beszámoltunk a Kieselbach Galéria árverésén született számos új életműrekordról. A sztártételeket illetően nem tévedtünk, az írásunkban bemutatott hat festmény közül öt az idei első félév öt legdrágább tétele lett és a hatodik is benne van a TOP 10-ben. Így a Kieselbach Galéria árverésén Márffy Ödön zebegényi „ipari tájképéért” az életműrekordjától csak egy licitlépcsővel elmaradó 160 millió forintot; Aba-Novák Vilmos Róma melletti kisvárosáért 120 millió; Vaszary János Parkban című festményéért 95 millió forintot adtak, míg a Virág Judit Galériában Rippl-Rónai József Enteriőrjéért a szezon legmagasabb árát, 200 millió forintot, Vaszary János Dunakorzó Budapesten című alkotásáért pedig 160 millió forintot fizettek. Az elvárásoknak megfelelően teljesített hatodik kiemelt tételünk, Kádár Béla Fiatalok című munkája is, mely 80 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján. Hasonló volt a helyzet a kortársaknál is, ahol az általunk is bemutatott két tétel érte el a legmagasabb árat; Keserü Ilona Mind 2-je 38 millió, Maurer Dóra Overlappings 9 című alkotása pedig a művész számára rekordot jelentő 34 millió forintért cserélt tulajdonost. 

Maurer mellett számos további művész ért el életműrekordot (legalábbis aukciós szerepléseit tekintve), így többek között Schadl János, Anna Margit, Klie Zoltán, Szabó Vladimir, vagy Mengyán András. S ha már az életmű-rekordoknál tartunk, meg kell említenünk Sávolt Karolinát, aki 11 évesen, 2021-ben egy 3 milliós leütéssel debütált az aukciós piacon, a Bodó Galériában. Ezt az eredményét tavaly télen ugyanott 3,2 millió forintra javította, majd most Univerzum Csodáival II. című, idén készült olajképével – egymillió forintról indulva – már 5 és fél milliós árat ért el, ugyancsak a Bodónál. Ez az ár egyébként a ház mostani árverésének kortárs részében holtversenyben a legmagasabb ár volt; ugyanennyit fizettek Nádler István 2006-ban készült cím nélküli olajképéért… Ez a jelenség és ez az ár nyilván sokáig beszédtéma lesz még gyűjtői körökben.

(A nyertes licitálók valójában a felsoroltaknál magasabb összegeket fizettek ki a megszerzett munkákért, hiszen a leütési árakhoz még az aukciósházak által felszámolt jutalék is hozzáadódik; ez a BÁV és a Bodó Galéria esetében 25%, a Kieselbach Galériánál 23%, a Virág Judit Galériánál – ezúttal kivételesen, a ház 25. születésnapja alkalmából – 13% volt.)

S bár eddig csak a legdrágább tételekről és a csúcsárakról, illetve az ezeket aukcionáló házakról volt szó, fontos megemlíteni, hogy a piac más szegmenseiben is komoly pezsgés volt tapasztalható. Az első félévben minden korábbinál több, csaknem 30 aukciósház, galéria és egyéb intézmény szervezett teljes egészében vagy legalább részben képzőművészeti jellegű árveréseket, a rendezvények száma a nyolcvanat is meghaladta. Utóbbi számban nagy szerepe van azoknak a házaknak, melyek kétheti rendszerességgel tartanak – többnyire online – árveréseket. A már hosszabb ideje ezzel a menetrenddel dolgozó Műgyűjtők Háza és a Darabanth mellett idén ezt a gyakorlatot követi az Arte Galéria és Aukciós Iroda is. Így gazdag kínálatból válogathattak azok a gyűjtők is, akik nem tudnak vagy nem akarnak tízmilliókat fektetni műtárgyvásárlásba.

Az idei tavaszi szezon is számos tanulsággal szolgált, amelyeket akkor is érdemes megemlíteni, ha nem feltétlenül újak. Ismét bebizonyosodott, hogy a piac, ha kedvel egy művészt, akkor meglepően nagy számban is képes „felszívni” kalapács alá kerülő alkotásait anélkül, hogy ez áraira negatív hatást gyakorolna, vagy megnövelné az el nem kelt tételek arányát. Ez gyakorlatilag minden árkategóriában igaz. Példaként a „klasszikus kedvencek”, így Vaszary János, Kádár Béla és Scheiber Hugó mellett kortársak is említhetők, mások mellett Lantos Ferenc, Bak Imre, Nádler István vagy Konok Tamás, akiknek egyedi és sokszorosított munkáit a növekvő árak a korábbinál jóval nagyobb számban „csábítják” a piacra, mégis szinte mindegyik elkel, többségében jóval a kikiáltási ár felett. 

A gyűjtők egy része, ha rendkívüli minőséget lát, olyan művészek esetében is hajlandó kiugró árat fizetni, akiknek az átlagos árszínvonala jóval alacsonyabb. Kitűnő példái voltak ennek Schadl János, Szabó Vladimir vagy Klie Zoltán most árverezett alkotásai. Ez sokszor még olyan művészek esetében is igaz, akik gyakorlatilag az ismeretlenség homályából bukkannak elő. Ahhoz persze, hogy valaki egy-egy ilyen munkáért akár nyolc számjegyű összeget fizessen, az anyagi fedezeten túl rendszerint még két dologra van szükség: nagyon jó, iskolázott szemre és komoly bizalomra a széles körben ismeretlen szerző művét igen magas áron kínáló galériával szemben. A legszebb friss példa B. Bélaváry Alice, aki ugyan a múlt század 30-as éveiben jelentős kiállításokon szerepelt, ám neve később csaknem feledésbe merült, miközben most aukcionált képe önmagában is jelzi, hogy méltatlanul. A mostani árverést megelőzően az elmúlt évtizedekben mindössze tíz műve bukkant fel aukciókon, melyeknek leütési árai sosem lépték át az egymilliós küszöböt. Most viszont Harmónia című art deco festményéért 12 millió forintról indulva 24 milliót adtak. De említhetünk egy másik női festőt, Endresz Alicét is, aki korábban ugyancsak mindössze tíz alkalommal szerepelt árverésen és eddigi csúcsára 4,4 millió forint volt; a Baráti társaság a domboldalon című, 1930 körül készült olajképe most 7 millió forintért kelt el. Figyelemmel Anna Margit 30 milliós rekordárára, Ország Lili, Corini Margit, Mattioni Eszter és mások jó áron leütött műveire is, talán jogos a feltételezés, hogy az a nemzetközi trend, ami a régebbi idők női alkotóira fordított nagyobb figyelemben, a kánonba való beemelésükben mutatkozik meg, hozzánk is „begyűrűzött”.

Ezúttal is jól látszott, hogy a prémium kategóriában mindig megkülönböztetett érdeklődés kíséri a piacon frissen felbukkanó műveket. Nem csoda, hogy a vezető aukciósházak nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek ilyen alkotások felkutatására és tulajdonosaik meggyőzésére, hogy ezeket a műveket itthoni aukciókon értékesítsék. Jelentős művek persze itthon is előkerülhetnek még, de külföldön jobbak az esélyek – most például Rippl-Rónai József, Aba-Novák Vilmos és Kádár Béla írásunk elején említett munkái is külföldi magángyűjteményekből tértek haza és értek el igen magas árakat.

Természetesen nem arról van szó, hogy az aukciós piacon korábban is szerepelt műveket ne fogadnák szívesen a gyűjtők, s a visszatérő tételeknek van egy nagy előnyük is: mostani árukat össze lehet hasonlítani a korábban elérttel, amiből rögtön megállapítható, mennyire volt jó befektetés az adott mű eddigi tulajdonosának. Ezt az összehasonlítást az aukciósházak nem könnyítik meg, katalógusaikban az egyes művek provenienciájánál rendszerint legfeljebb évtizedekkel korábbi BÁV-árverések szerepelnek, az utóbbi évtizedek aukciós megjelenései viszont többnyire nem. Az adatbázisokban azonban meg lehet találni ezeket, s a komolyabb tételekre pályázóknak érdemes is erre időt szánniuk, mert fontos információkhoz juthatnak.

Íme két friss példa az elmúlt hetek kínálatából: Scheiber Hugó Japán nappali tűzijáték a berlini Luna Parkban című festménye, mely most 48 millió forintért kelt el a Virág Judit Galériánál, hét évvel korábban a Kieselbachnál is kalapács alá került már és akkor 25 milliót fizettek érte. A 92%-os értéknövekedés persze nem azt jelenti, hogy az előző tulajdonos pénze is ennyit kamatozott, hiszen ő akkor kifizette a vásárlói jutalékot is, most pedig a beadói jutalék levonása utáni összeget kapja meg, de a befektetés így is jó hozamot biztosított számára. Galimberti Sándor: A város dinamikája (Budapest, óbudai részlet) című festménye most hét és fél év után tért vissza a Kieselbach Galéria árverésére; 2014-ben – még rövidebb címmel – 36 millió forintért kelt el (35-70 milliós becsérték mellett), most pedig ennek közel két és félszereséért, 85 millióért (az 55-85 millió forintban megállapított taksa mellett). És bár a tartási idő itt valamivel hosszabb volt, az elért hozam ugyancsak igen vonzó.

Bár írásunkban alapvetően a képzőművészeti aukciókkal foglalkozunk, megemlítjük, hogy több aukciósház a profiljában szereplő más kategóriákban – műtárgy, iparművészet, ékszer, stb. – is komoly eredményeket ért el. A várható sztártételeket bemutató, a bevezetőben említett írásunkban például a festmények mellett szerepelt egy ékszer is; a briliáns függeléket a BÁV árverésén hazai ékszerrekordot jelentő áron, 46 millió forintért ütötték le.

Igazi különlegesség volt az a ma is működőképes, közel 120 éves Zsolnay mennyezeti lámpa, ami becsértékének felső határán, 12 millió forintért kelt el a Virág Judit Galériánál. Ugyanitt árverezték a bécsi szecesszió egyik kulcsfigurája, Josef Hoffmann háromrészes, pazarul felújított ülőgarnitúráját, amit új tulajdonosa 7,5 millió forintért tudott megszerezni.

A hazai aukciókon hagyományosan a második félév az erősebb; ha a tempó nem törik meg, idén jó évet zárhat az aukciós műkereskedelem. Aki nem bírja ki őszig, a következő napokban még licitálhat – online – a BÁV, az Ady25 Galéria és Kiállítótér, a Műgyűjtők Háza és a Darabanth Aukciósház árverésein; sőt utóbbi háznál akár egész nyáron is.  

Írásunk illusztrációit a Virág Judit Galéria és a Kieselbach Galéria jóvoltából közöljük.

Borítókép: Érkeznek a licitek Kádár Béla Fiatalok című festményére a Virág Judit Galéria május 31-i árverésén