Mobiltelefonok és sírkövek, a tv képernyőn megjelenő fehér zaj, mint statisztikai lenyomat, pandémiás verzió „A gyönyörök kertje” képtípusba átültetve. Az emlékmű legújabb változata – valós időben.

Mladen Miljanović a testvérháborútól meggyötört, megosztott és szegénységtől sújtott Bosznia-Hercegovinában született 1981-ben. A középiskola után tartalékos tisztképző katonai iskolába járt, és a szülőfalujában egy kőfaragó műhelyben dolgozott, továbbá festő tanoncként megismerkedett az új médiumokkal és a konceptuális gondolkodásmóddal; ezek azok a sarokpontok, melyek máig meghatározzák művészetét.  

Az acb Attachmentben látható installációja, az Egyidejű emlékmű (Realtime Monument) eredetileg a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeum 2021-es szalonjára készült, melyet most némiképp továbbfejlesztett. A mű ötvözi a (filmes) díszlet, a szakrális (temetői) tér, egy csúcstechnológiás és fejlett elektronikus eszközöket áruló üzlet, a hiperrealisztikus giccs és a látszólag nonfiguratív képek világát – de ennél sokkal többről van szó.

A kiállítás címét adó mű egy „hangyaháborús” képet sugárzó, Blaupunkt tévéképernyőre emlékeztető tárgyból, illetve egy-egy, a „képernyő” mellé illesztett, arannyal bevont „babérlevél-koszorúból” áll. De mégis mi győzedelmeskedett és mi felett, kérdezhetnénk, de a kiállításhoz társított szöveg erre nem ad választ (mint ahogy ismeretlen okból a művek címeinek megosztásával sem fárasztja a látogatókat, pedig kis utánajárással kiderül, hogy rendelkeznek ezekkel).

A munkához Miljanović az Egészségügyi Világszervezet által vezetett statisztikákát, a COVID-halálozások globális szintű napi adatait vette alapul, a hivatalos bejelentéstől (2020. január 1.) a következő év augusztus 1-ig. A halálozási számokat egy szoftverbe töltötte fel, amely minden egyes halált egy-egy pontként jelenít meg; a „képernyőn” megjelenő sötét hullámok azokat a napokat és heteket jelentik, amikor a legtöbb ember meghalt a járványban.

A képernyő viszont nem képernyő, hanem fekete gránit, melybe a művész (a sírkövekre jellemző módon) belevéste a szoftver által generált képet, az ily módon „fehér zajként” megjelenő adatokat. 

A mű harmadik szintje arra utal, hogy a világ karanténba vonulása után szinte teljesen megszűnt a hétköznapi tapasztalat megélésének lehetősége. Szinte állandóan a tévét (vagy a laptopon, tableten, mobiltelefonon elérhető hírforrásokat) néztük; egy globális reality „játékot”, egy kiszámíthatatlan thrillert, mellyel (a művész esetében nyilván az országában, és egyéb normális esetben máshol is) a köztévé elnyerte a legjobb filmnek járó díjat. A mű ennek a folyamatnak dokumentuma, és egyben a világjárvány áldozatainak emlékműve.

A kiállítás másik, kiemelt műve (Blaupunkt 20/21) annak az alkotásnak a folytatása (vagy 2.0 verziója), amit 2016-ban Miljanović az 55. Velencei Bienállén mutatott be. Az amúgy 2013-as mű  Hieronymus Bosch A gyönyörök kertje (The Garden of the Earthly of Delights) című festményén alapul, és több mint száz, a Közép-Balkánon talált, a nyolcvanas és kilencvenes  években divatos, giccses („turbófolk”) sírkőmotívumot tartalmaz – kézzel vésve.

Míg itt a közös örökkévalóság kertjében összegyűlő egyéni életek (a hátramaradottak által fontosnak tartott) esszenciáit, és az ezekből összeálló enciklopédiát láthatjuk, a Blaupunkt 20/21 esetében többnyire ismert, 2020 és 2021 során elhunyt, közéleti személyiségek szerepelnek, olyan képekkel, melyek a tömegmédiából ismerősek. A kilenc, nagyméretű, tévéképernyőnek látszó, de kőből készült felületen 261, ráadásul egész alakos figura és húsz tárgy gravírozott képe jelenik meg egy réten.

A mű alsó középpontján a koronavírus-járványra elsőként figyelmeztető kínai orvos, Li Ven-liang látható, de felfedezhetünk többek közt olyan ismert művészeket, mint Dusty Hill (a ZZ Top basszusgitárosa), Sean Connery (mint James Bond), Chadwick Boseman (Fekete Párducként), David Prowse (a Death Vader) sisakkal, Maradona, illetve „Germano Celant olasz művészetteoretikus, egy szerb népdalénekes és egy iráni LMBTQI+ jogvédő”.

Mindezt ugyanabban a kontextusban, naiv és a regionális (balkáni) esztétikának megfelelő, hiperrealisztikus stílusban metszve, belemerevedbe a tömegmédia képei által sugározott, mediatizált képbe, örökké benne maradva a még életükben halhatatlanná (híressé) vált szerepbe.

A kiállítás/installáció elemeit egy konkrétan a felhőben lebegő, valójában egy tömör tárgyon forgó mobiltelefon köti össze. Mind a kicsiny, a természetes környezetet (valódi) fűszálakkal megerősítő, a hightech eszközöknek járó temetőt, mind az ilyen eszközöket áruló boltok berendezési elveit sugalló polcrendszert, melyet talán egy gyár/üzem működési zavarából kialakult felhőről készített, természetesen szintén gravírozott kép teszi „esztétikussá”.

Ezek a piedesztálra emelt ún. okos eszközök viszont mind hibásak, képernyőjük törött (pókhálós), oprendszerük behalt („system error”, „sajnáljuk ez a tartalom nem érhető el az ön országában”), s van közöttük több is, amely a halálról „értekezik” (Death is for many the greatest chance of the life), vagy furcsa rendszerüzenettel bombáz (Subscribe or Die). E műcsoport amellett, hogy a modern kommunikációs eszközökbe vetett, már-már bálványimádássá fajuló hit veszélyére is felhívja a figyelmet, mégis tartalmaz némi ironikus kikacsintást a művészet(történet) világára (Malevics fekete négyzetének megidézése egy mobil feliratán). Lehet, hogy az emlékmű fogalmának konceptuális újraírása volt a cél, de engem Malevics rebootolása vett meg.

Mladen Miljanović: Egyidejű emlékmű
acb Attachment
április 15-ig